Idegrendszeri daganatok

Az idegrendszeri daganatok ellátása

C70, C71, C72, C73, C74, C75

 

1. Általános megjegyzések

Ez az ajánlás az idegrendszer daganatos betegségeinek diagnosztikáját, kezelését és a gondozás lehetőségeit tekinti át, ismerteti a legújabb besorolási elveket s az azokon alapuló terápiás döntéseket, az ellátás szervezésének főbb szempontjait. A téma komplexitása, az elérhető tudományos bizonyítékok szintje és a kísérletes terápiás eredmények klinikai alkalmazásának üteme alapján nem várható, hogy a protokoll az idegrendszer daganatos betegségei kezelésének minden aspektusát érintse és az irodalom rendszeres követését helyettesítse! Ezért fő célja megfelelő alapot biztosítani az egyes ellátási szinteken a helyi ellátási/eljárásrendek, a minőségbiztosítási/auditálási elvek kidolgozásának.

 

1.1.A protokoll célcsoportjai

A neuro-onkologiai betegek kivizsgálása, kezelése csak akkreditált fekvőbeteg intézetben történhet. Az idegrendszeri daganatok kezelése elsődlegesen idegsebészeti-ideggyógyászati intézményekhez kapcsolódik. A betegek folyamatos onkológiai ellenőrzését – ritka kivételektől eltekintve - idegsebészeti vagy neurológiai osztályokon célszerű folytatni. Amennyiben a meghatározó kezelés sugárterápia, az onkológiai ellenőrzés ott is végezhető. Az úgynevezett stereotaxiás sugárterápia (sugársebészet, pontbesugárzás, gamma-kés, stereotaxiával vezérelt célzott LINAC besugárzás) az egész világon idegsebészeti osztályokhoz kötött.A másodlagos (metastasis) idegrendszeri daganatok kezelésében az idegsebész szerepe a műtéti kezelésre (beleértve sugársebészet) korlátozódik, ezen esetek átvizsgálása és kezelése az onkoterápiás centrumok feladata.

Agydaganat-sebészetet csak a mikrosebészet technikai és személyi feltételeinek megléte esetén szabad végezni! Neuroanaesthesia és neurointenzív háttér elengedhetetlen. (A digitális képalkotás által vezérelt stereotaxiás navigáció alkalmazása subcorticalis vagy eloquens területeken lévő daganatok eltávolítása esetén szükséges; érdús tumorok preoperativ embolisatioja előnyös!)

Ajánlott, hogy az idegrendszeri daganatok kezelése olyan centrumokban történjen, ahol a betegek kezeléséhez minden kezelési modalitás egy helyen rendelkezésre áll (idegsebészet, onko-radioterápia)!

 

1.2. Definíciók, rövidítések[1]

 

2.1. A bizonyítékokon alapuló orvoslás kategóriájának jelzése, illetve definíciói

(A.)   Alapelvek: azon kezelési elvek, amelyeknek a beteg számára hasznos voltáról olyan meggyőző adatok állnak rendelkezésre, hogy alkalmazásuk nem lehet vita tárgya.

(B.)   Irányelvek: azon eljárások, amelyeknek hatékonyságáról megfelelő irodalmi adatok állnak rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazásuk fontosságát hangsúlyozzuk.

(B.)* Lehetséges eljárások: amelyek alkalmazását javasolják, de értékük nem minden tekintetben és kellően bizonyított.

 

(Az egyes fejezetek/bekezdések elején az azokban foglaltakra vonatkozó jelzések találhatók; ha a szakaszon belül eltérő erejű tudományos bizonyítékkal alátámaszott megállapítás áll, arra külön jelzés utal.)

 

1.3. A betegség/állapot leírása

 

1.3.1. Kockázati és kiváltó tényezők

A központi idegrendszer tumorai az összes malignus daganat kevesebb, mint 2%-át teszik ki (7-10/100.000). Az intracraniális daganatok közel 60%-a neuroepitheliális eredetű, 26-28 %-uk meningeális tumor, 7-8%-uk az agyidegekből és peripheriás idegekből származik, a lymphomák és csírasejt eredetű daganatok gyakorisága 4%, ill. 1%.

Keletkezésük oka nagyrészt tisztázatlan, bár ismertek örökölt neoplasticus syndromák és ma már elfogadott, hogy a más okból, a fej-nyak régióra adott terápiás besugárzás daganatkeltő szereppel bír: ilyen betegekben bizonyíthatóan gyakoribbak a meningeomák. Immunsupprimált egyénekben a primaer agyi lymphomák az elsők a nem gyulladásos intracranialis térfoglaló folyamatok között, gyakoriságuk az elmúlt 2 évtizedben csaknem egy nagyságrenddel (3-10x) nőtt és egyre nagyobb számban alakulnak ki az immunológiailag nem kompromittáltak körében is. A múlt század utolsó 2 évtizedében a gliomák gyakorisága is fokozódott és ez nem magyarázható kizárólag a finomabb diagnosztikus módszerek fokozott érzékenységével.

 

1.3.2. Genetikai háttér

Az idegrendszeri daganatok háttere egyelőre pontosan nem tisztázott.

A genomikus és molekuláris módszerek exponenciális, robbanásszerű fejlődése alapvetően befolyásolta az alap- („basic”) és klinikai neuro-onkológiát. A diagnosztika és kezelés ma már nem (lenne) elképzelhető a genetikai instabilitás elemzése, a tumor invázió és angiogenesis mértékének vizsgálata nélkül. A gén-expresszió mintázatának ismerete, a szöveti microarray technológia alkalmazása, a mRNS „splicing” nyomon követése, a funkcionális genomika és bioinformatika rutinszerű alkalmazása a világ fejlettebb részein már a diagnosztikus „fegyvertár” megkerülhetetlen elemei. A genetikai információ segíthet a daganat molekuláris klasszifikációjában, a kemoszenzitivitás vizsgálatában, és a prognosztikai faktorok meghatározásában. Hazánkban is folynak ilyen jellegű – de egyelőre csak laboratóriumi szintű – vizsgálatok. Hangsúlyozni kell, hogy az ezekhez szükséges szövetminták gyűjtése nem veszélyeztetheti a korrekt diagnosistdiagnózis, a mintavétel a patológushologus feladata! Számos, bizonyos szöveti típusra jellemző genetikai abnormitást ismerünk, ezeket a részletes beosztásban említjük.

 

1.3.3. Incidencia/Prevalencia/Morbiditás/Mortalitás Magyarországon

 

Központi idegrendszeri daganatok éves esetszámai Magyarországon.

(IARC, GLOBOCAN 2002 (http://www-dep.iarc.fr/GLOBOCAN/database.htm))

korcsoport

0-14 év

15-44 év

45-54 év

55-64 év

65 év felett

együtt

incidens esetek száma

 

 

 

 

 

 

férfi

19

74

78

108

148

427

15

53

47

78

180

373

együtt

34

127

125

186

328

800

halálesetek száma

 

 

 

 

 

 

férfi

11

52

66

106

157

392

12

36

42

79

202

371

együtt

23

88

108

185

359

763

prevalens esetek száma

 

 

 

 

 

 

férfi

na

67

36

50

34

187

na

45

25

50

31

151

együtt

na

112

61

100

65

338

na: nincs adat

 

1.3.4. Jellemző életkor és nem

Az idegrendszeri daganatok előfordulási gyakorisága nem egyenletes. Gyermekkorban az összes neoplasticus megbetegedés közül a második leggyakoribb kiindulási hely az idegrendszer, felnőttekben relatív gyakoriságuk a 45-70 év között tetőzik. Ismert, hogy 1991-1995. között a 14 év alatti és 70 év feletti, CNS daganatban szenvedő betegek száma emelkedett, és ez a tendencia nálunk is folytatódik.

 

 

Központi idegrendszeri daganatok gyakorisága Magyarországon.

(IARC, GLOBOCAN 2002(http://www-dep.iarc.fr/GLOBOCAN/database.htm))

 

életkor

férfi

férfi

férfi

 

év

incidencia

halálozás

incidencia

halálozás

halálozás/incidencia

halálozás/incidencia

Magyarország

0-14

2,31

1,36

1,96

1,49

0,59

0,76

Magyarország

15-44

3,47

2,46

2,58

1,77

0,71

0,69

Magyarország

45-54

10,97

9,31

6,13

5,55

0,85

0,91

Magyarország

55-64

21,31

20,86

12,43

12,71

0,98

1,02

Magyarország

> 65

27,54

29,38

19,51

21,92

1,07

1,12

incidencia:            új esetek száma 1 év alatt 100 000 főre

halálozás:             halálesetek száma 1 év alatt 100 000 főre

 

1.3.5. Panaszok/Tünetek

Jellegzetes panaszok: fejfájás, szédülés, hányinger, látászavar, koncentrációs készség csökkenése, intellektuális teljesítmények hanyatlása.

Tünetek: jellegük alapján lehetnek góctünetek (lokális tünetek), melyeket a daganat által izgalomba hozott, vagy elroncsolt agyterületek funkció zavarai okoznak (pl. Jackson epilepszia - gyrus centralis anterior vidékén lévő tumor); szomszédsági tünetek, ezeket legtöbbször agyödéma okozza (pl. temporális daganat esetén uncus herniatio, kisagydaganat esetén tonsilla herniatio); és távolhatási tünetek. Utóbbiak közé tartozik a mechanikus távolhatás tömegeltolódás miatt, pl. herniatiok; liquordinamikai távolhatás, pl. vermis cerebelli daganata elzárja az aequeductus cerebrit, s supratentoriális hydrocephalust okoz; haemodynamikai távolhatás: pl. kisszárnyi meningeoma elzárja az a. cerebri mediát. Incisuralis herniatio (tentorium szél) elzárja mindkét a. cerebri posteriort; transneurális távolhatás: frontális daganat elroncsolja a fronto-ponto-cerebelláris pályát, s ellenoldali kisagytüneteket okoz (keresztezett cerebelláris diaschisis).

A neurológiai vizsgálat kiegészítő része a klinikai neuropszichológiai vizsgálat. A daganat lokalizációjától függően a neurophtalmologiai, vagy a neurootologiai status megismerése is elengedhetetlen.

Az egyes régiók /agyterületek/ érintettségére utaló tüneteket az ideggyógyászati vagy idegsebészeti tankönyvek részletesen taglalják, illetve bizonyos részletekkel az alábbi fejezetek is szolgálnak.

 

1.3.6. Érintett szervrendszer(ek)

A központi idegrendszer daganataira alapvetően a diffúz/infiltratív helyi terjedés jellemző, ami sokszor csaknem lehetetlenné teszi radikális eltávolításukat. Pontos helyük (lokalizáció: supra- vagy infratentorialis, spinalis), az ellenoldali hemisphaerium vagy a kamrarendszer infiltratiója fontos prognosztikai értékkel bír. Bizonyos szöveti típusok lehetnek multifocalisak (pl. medulloblastoma, ependymoma, glioblastoma, PNET).

Az agydaganatok nem metasztatizálnak, az N/pN klasszifikáció agytumorokra nem alkalmazható. (A medulloblastomák és az ependymomák a liquor cerebrospinalis útján adhatnak áttétet, Gr. I. daganatok -pilocytás astrocytoma, DIG-, vagy Gr. II. OGDG betörhetnek a subarachnoidealis térbe és -korlátok között- itt terjedhetnek is, távoli szórás nélkül. Nagyon ritkán előfordulhat a glioblastoma multiforme extracraniális megjelenése legtöbbször˙ventriculo-peritonealis shunt-ön keresztül!)

Az agydaganatok kezelésének korlátait az individuális tumor sui generis biológiai természete (differenciáltsága, gradusa) mellett alapvetően megszabja a daganatok lokalizációja. A biológiai viselkedés, azaz a prognózis a tumorok cyto- és histopathologiai jellegzetességeitől, molekuláris- és cytogenetikai abnormitásaitól, a klinikai állapotot leíró Karnofsky skála értékétől és az életkortól függ.

Az ún. eloquens területekben (pl. gyrus centralis anterior, gyrus frontalis inferior hátsó része, stb.) elhelyezkedő daganatok - legyenek ezek bármennyire jól differenciáltak és akár Gr. I. malignitásúak – in toto (radikális) eltávolítása, a súlyos neuropszichológiai károsítás veszélye miatt, gyakorta nem oldható meg. Hasonló a helyzet a koponyaalap bizonyos (pl. sinus cavernosust, vagy annak egy részét magában foglaló) daganataival, melyek radikális eltávolítása - a daganat szövettani természetétől függetlenül - esetleg a normális életvitelt akadályozó agy/agyidegkárosodást okozhat. Az agydaganatok műtéti kezelését ezért a tumor szövettani természete és a lokalizációja alapján egyaránt tárgyalni kell.

Az áttéti agydaganatok legtöbbje a tüdőből, emlőből, melanoma malignumból, illetve a GI tractusból származnak. A metasztázisoktasisok kb. 10-12 %-a ismeretlen eredetű (MCUP). A lágyburkokban relatíve gyakori a leukaemiás és lymphomás infiltráció, a carcinomák diffúz terjedése menigeosis carcinomatosa (nem gyulladás, nem meningitis!) kialakulásához vezethet. Az esetek 20%-ban a primer tu. nem ismert az agyi metasztázis megjelenésekor.

Az extraduralis gerincdaganatok elsősorban PNET (gyermekekben), prosztatarák, tüdő-, emlő-, vese- és pajzsmirigyrák csigolyaáttétei, melyek beterjednek a gerinccsatornába. Előfordulhatnak jóindulatú térfoglaló folyamatok (epidermoid-, dermoid cysta, enterogen cysta, stb.) is, melyek sokszor velőcső-záródási rendellenességekhez társulnak.

 

1.3.7. Gyakori társbetegségek

Mivel az idegrendszeri megbetegedések bármely életkorban előfordulnak, a kezelést és a kimenetelt is befolyásoló, szignifikáns társbetegségek az adott életkorra jellemző kórképek közül kerülnek ki (pl. szív-érrendszeri megbetegedések, cukor-anyagcsere zavarok, stb.).

Külön említést érdemel a másodlagos, metasztatikustaticus idegrendszeri daganatokban szenvedők esete, ahol a primaer tumor, ill. annak esetleg multiplex metasztázisai más szerveket/szervrendszereket érinthetnek. Ez („staging”) döntően befolyásoljava a betegség kimenetelét, illetve az idegrendszeri áttét kezelésének lehetőségeit.

 

II2. Diagnosztikai eljárások(C.)

 

2.1. Anamnézis

A szokásos adatokon kívül tartalmaznia kell heteroanamnézist is, és feltétlenül célzottan kell foglalkozni a jellegzetes panaszokkal: fejfájás, szédülés, hányinger, látászavar, koncentrációs készség csökkenése, intellektuális teljesítmények hanyatlása. Törekedni kell az esetleges epilepsziás működészavarra utaló jelek feltárására.

 

2.2. Fizikális vizsgálatok

A szokásos belgyógyászati átvizsgálás mellett szükséges a precíz neurológiai vizsgálat. Az idegsebészeti (és az ideggyógyászati) diagnosztika élettani alapja az, hogy a központi idegrendszer meghatározott területeinek viszonylag pontosan körülírt funkciók felelnek meg. Az agydaganatokra jellemző a panaszok és tünetek állandó (lényeges javulás nélküli!) előrehaladó súlyosbodása, progressziója; a tünetek fokális – progresszív alakulása (az egymás után megjelenő tünetek az agy egy bizonyos pontjából minden irányba terjedő folyamatra utalnak!), valamint a koponyaűri nyomásfokozódás (lásd alább).

Az egyes régiók /agyterületek/ érintettségére utaló tüneteket az ideggyógyászati vagy idegsebészeti tankönyvek részletesen taglalják, ezért itt csak a leglényegesebb tudnivalókat soroljuk fel röviden.

A különböző agyterületek károsodásának klinikai jelei:

Frontalis lebeny

A frontális lebeny legfontosabb kérgi területeinek (primer somatomotoros-, a premotoros kéreg, valamint a motoros beszédközpont) léziói feltűnő tüneteket okoznak (bénulás, beszédzavar, adverzív roham, spasticitás, akaratlagos szemmozgások, végtagkinetikus apraxia, fogóreflex). Az ún."prefrontális kéreg" (frontális asszociációs vidék) és az ún. "orbitofrontális kéreg" viszont meghatározó szerepet játszik a személyiséget összetevő faktorok, az intelligencia-funkciók, az etikai tartás és az iniciatíva (Antrieb, drive), illetve a szociális viselkedés terén. Károsodása esetén személyiségzavarok jelentkeznek (betegség-belátás hiánya; közömbösség; érzelmi elsivárosodás; emócionális incontinencia; kritikátlanság; viccelődési kényszer (moria, Witzelsucht) és hyperphagia). Hanyatlanak az intelligenciafunkciók (absztraháló képesség; lényegmegragadási képesség; indítékszegénység). A frontális lebeny kiterjedt sérülésére utaló neurológiai jelek lehetnek még: cerebelláris jelenségek; frontalis abasia; felszabadulási (liberációs) reflexek¸ szagláskiesés (anosmia).

Temporalis lebeny

Beszédmegértési (szenzoros) zavar (baloldal!); ellenoldali felső quadráns látótér-kiesés; megjegyzőképesség elvesztése, dementia; a térben, időben és saját személyére vonatkozó tájékozatlanság; konfabulácio. Az összes agydaganatok közül a temporalis lebeny tumorai járnak leggyakrabban epilepsziás rohamokkal (aura, pszichomotoros roham, stb.)!

Parietalis lebeny

A bal parietalis kéregállományához kötöttek a gnosticus (érzékszervi felismerési) funkciók. Az agnosia a tárgyak és szimbólumaik felismerésének zavara, amely azon alapszik, hogy - bár az agykéregbe a tactilis, hallási, és látási ingerületek eljutnak - a kérgi feldolgozásuk hiányos. A bal gyrus supramarginalis és gyrus angularis területe kórfolyamatainak következménye lehet autotopagnosia vagy testsémazavar; ujjagnosia; anosognosia; jobb-baltévesztés, acalculia (számolási képtelenség); agraphia (írási képtelenség); alexia (olvasási képtelenség); apraxia (cselekvés zavara). A bal parietalis kéreg sérüléseikor kétoldali apraxia, a jobboldali parietalis kéreg léziói esetén általában csak a baloldali végtagok apraxiája szokott létrejönni. A parietalis lebeny sérülésére jellemzőek még a gyrus centralis posterior tünetek, ellenoldali érzészavar, érző Jackson-rohamok. Mindehhez társulhat a radiatio optica sérülése következtében kialakuló látótérkiesés (ellenoldali alsó quadrans).

Occipitalis lebeny

Hemianopsia a centralis látás megkímélésével, vizuális hallucinációkkal járó rohamok.

Cerebellum

A cerebellum 3 fő működési egysége (paleo-, neo- és archicerebellum) külön és kombináltan károsodhat. A tünetek igen tarkák, csak néhány, nagyon általános jelenséget említünk: szédülés, nystagmus, ataxia különböző formái, asynergia, pozitív Romberg-tünet, a komplex mozgások összerendezésének zavarai. Nem ritkák a beszédzavarok (skandálás, dadogás, éneklő hanghordozás, dysarthria), továbbá akciós jellegű tremor, dysmetria, nystagmus, hypotonia.

Egyéb, nem kérgi lokalizációjú folyamatok tünetegyüttesei

Törzsdúcok: akaratlan mozgásmegnyilvánulások, izomtónus megváltozása, ellenoldali hosszúpálya tünetek, esetleg látótérzavar, szellemi hanyatlás. Basalis (sella környéki) folyamatok: visus csökkenés, látótér kiesés, szemizom paresis, hormonháztartás zavarai (libido csökkenés, menstruációs zavar, galactorrhoea, diabetes insipidus stb.). Pinealis régió: felfelé tekintés zavara (neuro-ophtalmicus syndroma, sec. Parinaud). A cisterna ambiens és az aqueductus elzáródása miatt a régió térfoglaló folyamataihoz gyakran társul a supratentoriális kamra-rendszer tágulata, ennek megfelelő tünetekkel. Agytörzsi károsodás: homolateralis agyideglézió tünetei mellett ellenoldali motoros és érző hosszúpálya tünetek (alternáló paresis) észlelhetők, koordinációs zavar jeleivel, általában nystagmussal, tekintési ill. szemmozgás zavarral, nyelészavarral, dysarthriával.

Koponyaűri nyomásfokozódás: Az agydaganatok, a koponyaűri vérzések, a koponya-agysérülések igen gyakran fokozott koponyaűri nyomáshoz vezetnek. Az agy térfogata és az intrakraniális nyomás szoros összefüggésben vannak a zárt koponyatér, és az alkotóelemek (idegszövet, vér, liquor) összenyomhatatlansága miatt. A Monro-Kellie doktrina alapján bármelyik alkotórész térfogata csak a másik kettő rovására gyarapodhat, azaz mindig reciprok irányú változások zajlanak le. Nemegyszer a léziót (legyen az daganat, tályog, infarktus, stb.) körülvevő ödéma mérete messze meghaladja a lézió méretét, és egyedül az ödémának a kezelése a fokozott koponyaűri nyomás megfelelő csökkenéséhez vezethet. Az intracerebralis vértérfogat fiziológiásan minden szív összehúzódásnál változhat, s ez a koponyaűri nyomás pillanatnyi emelkedéséhez majd csökkenéséhez vezet (szisztolés pulzushullám okozta intrakraniális nyomás hullám). Ezt az agy-gerincvelői folyadéknak a koponyaűri térből a gerincvelőt körülvevő subarachnoidalis térbe történő kiáramlása egyenlíti ki. Térfoglaló tömeg esetén a koponyaűri nyomás kezdetben csak kis mértékben növekedik a kompenzáló mechanizmusoknak (vér- vagy liquor térfogat csökkenésnek) köszönhetően. Leginkább a térfoglaló folyamat mérete, kialakulásának gyorsasága szabja meg, hogy mely kiegyenlítő mechanizmus képes ellensúlyozni az új térfogatok kialakulását: gyorsabb vérzés esetén a vénás vér mennyiségének csökkenése következik be, ha a folyamat növekedése lassabb (pl. daganat), van idő a liquor mennyiség csökkenésére is. Differenciáldiagnosztikai és terápiás gondot jelenthet egy esetleges hypertonia kezelése, mert nem tudható, hogy az aktuális magas vérnyomás hypertoniabetegség vagy az emelkedett intrakraniális nyomás következménye-e.

A fokozott koponyaűri nyomás panaszai és tünetei:

Fejfájás, hányás (gyakran hányinger nélkül explosiv módon jelentkezik), gyermekkorban fejkörfogat növekedés, papilla ödéma, aluszékonyság, tartósabb fennállás esetén, kóma, tarkómerevség, kétoldali abducens paresis, "oldalra tekintési képtelenség", obscuratio, azaz a látás pillanatokig tartó elvesztése, végül bradycardia, vérnyomás-emelkedés (Cushing reflex), légzési zavar. A koponyaűri nyomásfokozódás az agy beékelődését (herniatio) okozhatja, és károsíthatja az agyi keringést is.

Gerincdaganatok esetén a panaszok és a tünetek egyrészt a tumor gerincvelői helyzetéhez való viszonyától, másrészt attól függnek, hogy a gerinccsatorna mely szakaszán (nyak, hát, ágyék, keresztcsont) helyezkednek el. Az extraduralis léziók leggyakrabban rosszindulatú daganatok, elsősorban a prosztatarák a tüdő, emlô, vese és a pajzsmirigy-rák metasztázisai terjednek be a gerinccsatornába. Többnyire radicularis fájdalmakkal indulnak, majd fokozatosan, de általában gyorsan kialakulnak a gerincvelő compressiojának, ill. harántlaesiojának tünetei. A pyramispálya sérülékeny volta miatt a motoros tünetek mindig súlyosabbak a sensibilitas zavarainál, de éppen mivel többnyire rosszindulatú, gyorsan növekedő daganatokról van szó, hamarosan kialakulnak a teljes gerincvelő harántlaesio tünetei. Juxtamedullaris daganatokra az esetek túlnyomó többségében tartós, hónapokon keresztül fennálló radicularis fájdalom jellemző. Mivel az extramedullaris tumorok praedilectios helye a gerincvelő alsó nyaki, ill. a középső háti szakasza, ezért a gyöki jellegű fájdalmak rendszerint a nyakon, a lapockába, a felső végtagba sugározva, vagy a törzsön, övszerű fájdalmak formájában jelentkeznek. A törzsön jelentkező féloldali vagy kétoldali radicularis fájdalmak nemegyszer gyomor, epehólyag vagy pancreas betegség benyomását keltik, s a betegek sokszor ilyen alapon állnak kezelés alatt. Ha a daganat elpusztítja a megfelelő hátsó gyökeret, a fájdalmak spontán megszűnnek. A daganat további növekedése során compressio alá kerül maga a gerincvelő is. Legelőször pyramis laesio alakul ki, elsősorban azonos oldali alsó végtag paresist okozva, még akkor is, ha a daganat a cervicalis szakaszon keletkezik, minthogy az Auerbach-féle törvény értelmében a gerincvelőben a hosszabb pályák rostjai kívül haladnak. Természetesen a daganat növekedése során a cervicalis lokalizáció esetén az alsó végtag gyengüléséhez később felső végtag paresis is csatlakozik és hemiparesis alakul ki, a pyramis laesio egyéb tüneteivel (hasreflex-kiesés, saját reflex-fokozódás, kóros reflex megjelenése stb.). Ha a tumor tovább növekszik, compressio alá kerül a spinothalamicus pálya is, majd a Goll-Burdach nyaláb, ezért a daganattal ellentétes oldalon hő- és fájdalomérzés-csökkenés, azonos oldalon gnosticus érzészavarok alakulnak ki. Tehát az extramedullaris daganatokra jellemző a radicularis fájdalmak után kialakuló Brown-Secard-syndroma.

Később természetesen már gerincvelő harántlaesiojának tüneteit okozza, tetra- vagy paraplegiával és vegetatív tünetekkel.

Az intramedullaris daganatokra a radicularis fájdalom hiánya, a gyorsan megjelenő hő- és fájdalomérzés-csökkenés a daganat nívójától distalisan fokozatosan kialakuló és súlyosbodó gerincvelői harántlaesio jellemző. A lefolyás általában gyorsabb, mint az extramedullaris daganatok esetén, de itt sem ritka a hosszú hónapokra terjedő anamnesis.

Sajátos klinikai képpel jár a cauda equina daganata. Az esetek többségében meningeomákról, illetve neurofibromákról van szó, de nem ritkák ezen a területen a filum terminaleból kiinduló ependymomák sem. Jellemzőek a heves alsó végtagi radicularis fájdalmak, hosszú ideig minden más neurológiai panasz nélkül. A fájdalmak köhögésre, tüsszentésre fokozódnak. A daganat növekedése során ugyancsak radicularis kiterjedésű érzészavarok, valamint hólyag- és székürítési zavarok jelentkeznek; pyramis-tünetek természetesen nincsenek jelen, hanem a második motoros neuron sérülésének megfelelően az alsó végtagi reflexek csökkennek. Ha idejekorán nem történik sebészi beavatkozás, petyhüdt paraplegia következik be izomatrophiával, fibrillatio, később pedig súlyos contracturák.

A conusban keletkezett daganatok perianalis érzészavart, valamint a hólyag és végbélürítési zavarokat okoznak. Mivel a conus magasságában már nincs pyramispálya, pyramistüneteket nem észlelünk, éppen ellenkezőleg, patella- és Achiles-areflexia észlelhető, radikuláris típusú érzészavarral. A tünetek meglehetősen hasonlók a cauda tumorok tüneteihez!

 

2.3. Minimálisan elvégzendő diagnosztikai vizsgálatok (C.)

 

2.3.1. Laboratóriumi vizsgálatok

A műtét előtt szokásos vizsgálatokon kívül hypothalamus, hypophysis funkciókárosodást okozó daganatok esetén részletes hormonvizsgálatok szükségesek.

Corpus pineale táji daganatok gyanújakor tumor markerek (pl. CEA, AFP) meghatározása segíthet a megfelelő műtéti modalitás megválasztásában.

 

2.3.2. Képalkotó vizsgálatok (B.)

A hagyományos röntgen eljárások közül a koponyaröntgen vizsgálat a térfoglalás számos fontos jelére utalhat (mésztartalmú daganatok, a koponyacsontok lytikus vagy plasztikus folyamatai, megnagyobbodott sella, suturolysis gyermekkorban, meszes corpus pineale diszlokációja, a koponyacsontok digitáltsága, aszimmetriája, stb.), de napjainkban a digitális réteg képalkotó vizsgálatok (MR/CT/SPECT/PET) tekintendők a legfontosabb alapdiagnosztikai módszernek!

Felhasználjuk a morfológiai képalkotást (CT, MR), a vér-agygát funkció mérését (kontrasztanyag halmozás), a funkcionális és molekuláris képalkotást (diffúzió súlyozott MR, dinamikus és perfúzió súlyozott MR, MR spektroszkópia és a nukleáris medicina eljárásait /SPECT, PET/. SPECT esetén alkalmazott radiotracer-ek: thallium-201 (K analóg); HMPAO; 123I-aminosav analógok. PET vizsgálat segíthet (F-18-fluorodeoxyglucose) a daganat klasszifikációjában, a recidiva kimutatásában, s magas szenzitivitású a malignitás meghatározásában; a C-11-Metionin PET a tumor határok kimutatásának és a differenciális diagnózis eszköze.

Agydaganat gyanúja esetén elsődlegesen MR vizsgálatra kell törekedni, CT kiegészítésként, vagy abban az esetben végzendő, ha az MR valamilyen okból nem készíthető el (pl.: szívritmus szabályozóval rendelkező betegnél), hasznos lehet még meszesedés, bevérzés megállapítására. Az MR-vizsgálat tehát a daganatdiagnosztika első és legfőbb eszköze, hiszen a differenciáldiagnosztikában (pl. demyelinisatios, gyulladásos folyamatok) nélkülözhetetlen és lényegesen nagyobb részletgazdagsággal ábrázolja az idegrendszeri daganatokat és a tumor környezethez való viszonyát. Az MR differenciáldiagnosztikai szerepét speciális módszerek: perfúziós MR, MR spektroszkópia, diffúziós-MR, funkcionális MR (fMRI) tovább segítik. Az MR kontrasztanyag szerepe az idegrendszeri daganatok vizsgálatában kiemelendő, főleg agyi és intraspinalis metastasis gyanúja esetén kötelező alkalmazása. MR-angiographia elvégzése ajánlott a vascularis képleteket komprimáló vagy involváló agydaganatok esetén. DSA-t erősen vascularisalt vagy endovascularis kezelést igénylő (tumorembolisatio) tumoroknál indikálhatunk.

A biopszia helyének megválasztásához az MR mellett a PET/CT fontos kiegészítő információkkal szolgál. Az MR szenzitivitása agydaganatoknál közel 100%, specificitása 65%, míg a PET szenzitivitása csak 75%, de specificitása 94%, azaz a betegkövetés során egy negatív MR-hez a PET nem ad további információt.

Gyermekkori, liquor útján szóródó daganatok esetén a teljes neuraxis MR vizsgálata szükséges a kezelés kiterjesztésének megítéléséhez.

Gerincdaganatok esetében a diagnózis felállításában a gerinc natív rtg. vizsgálatának igen nagy jelentősége van, mert a csigolya áttétek a csigolyatestek ék alakú összeroppanását, az ívek pusztulását, osteolyticus folyamatát okozhatják, de jelzi a daganat helyét a gerinccsatorna- vagy a foramentágulat is. A daganat pontos helyének megállapítása MR-rel, esetleg CT vizsgálattal történik. Myelographiát akkor végzünk, ha a digitalis képalkotó vizsgálatok nem alkalmazhatók (pl. fém implantátumok esetén).

 

2.4. Szövettani osztályozás és grádus-meghatározás

Klasszikus szövettani eljárásokkal a tumor típusa, a regionalis differenciáció mértéke (gradus) gyakran csak pontatlanul határozható meg. Nem lehet kellően hangsúlyozni, hogy a morfológiai leírás mellett ma már elkerülhetetlen a cyto- és molekuláris-genetikai sajátságok ismerete (klinikusok, onkológusok számára is), hiszen az idegrendszer daganatait a XXI. században egyre inkább ezek alapján osztályozzuk, ami alapvetően meghatározza effektív kezelésüket is! A fentiek ismerete nélkül Magyarországon sem lehet effektíve és gazdaságosan kezelni agydaganatokat. A genetikai alapú beosztás lehet az individuális kezelés alapja, ugyanakkor a klasszikus morfológia ismerete azért lényeges, mert ebből sokszor éppen a locus-specifikus genetikai hiba létére, vagy hiányára lehet következtetni, ennek figyelmen kívül hagyása – nagy biztonsággal jósolhatóan – rövid időn belül műhibának fog számítani!

Az agydaganatok grádusának megítélését nehezítik a mintavétel korlátai és a nagymérvű, egy-egy tumoron belül típusosan meglévő, heterogenitás (focalis anaplasia!). A „grading” angol kifejezést sokan – hibásan – gradálásnak fordítják, ami „lépcsőzést” jelent és értelmetlen! A tumorokon belüli szöveti, cytologiai változatosságsui generis jellemzője a primaer, neuroectodermalis és egyéb intracranialis daganatoknak. E miatt alapvető jelentőségű, hogy a pathologus a teljes eltávolított szövetből választhassa ki a feldolgozandó területeket. Sajnos, általában a kimetszés jelölése (határterületek!) nem oldható meg, de mód van a szívóba került minta megőrzésére és feldolgozására. Alapszabály, hogy agydaganatokat sok blokkban és síkban kell vizsgálni a korrekt kórisme felállítása érdekében! Mindig tisztában kell lenni a vizsgálat(ok) korlátaival: a daganat széléből vett stereotaxiás biopsia jól differenciált gliomát jelezhet, holott a nehezebben hozzáférhető részekben már glioblastoma (GBM) növekszik. Ezért a biológiai viselkedés és prognózis megítélésében nem szabad kizárólag a morfológiai jellemzőkre támaszkodni, minden esetben a teljes klinikopathologiai képet kell értelmezni!

2.4.1.   Patológiai vizsgálat

A neuro-onkológiai tevékenység per definitionem „team” (csapat) munka, az elérhető összes információt a „csapat” minden tagja (sebész, radiológus, pathologus, onkológus) számára elérhetővé kell tenni! A legjobb vélemény a szakemberek konzíliuma alkalmával születhet. Csak a szövettani vizsgálat alkalmas a képalkotókkal nyert adatok reális alátámasztására („validation”), ill. a legutóbbi WHO beosztásban meghatározott, különböző malignitási fokok (gradus = lépcső) kritériumainak alkalmazására. A gradust jelző, emelkedő számok fokozott malignitásra utalnak. Ez egyben kifejezi a biológiai progresszió mértékét (ettől eltér a klinikai progresszió, amit legtöbben a daganat nagyságának növekedésével azonosítanak). A biológiai progresszió az akkumulálódó genetikai abnormitások eredményeként kialakuló dedifferenciációt jelzi. A „low grade”, alacsony gradus (Gr. I. és/vagy II.) nem jelenti automatikusan azt, hogy a lézió benignus. A Gr. I. kategória éles határral rendelkező, számottevő mitotikus aktivitás nélküli (IHC!) daganatokra alkalmazható, a határ elmosódása (BAT infiltráció) automatikusan (minimum) Gr. II. daganat besorolást jelent. A WHO ritkán használ benignus természetre utaló kódot, ehhez a Gr. I. daganat (nincs p53 és EGFR overexpresszió, ill. BAT invázió) szerencsés lokalizációja is szükséges (pilocytaer astrocytomák, ill. az ependymomák, valamint a gangliocytomák bizonyos formái).

A központi idegrendszer tumorainak osztályozása nem lezárt, folyamatosan fejlődő terület. Jelenleg ehhez a WHO legutolsó, többször revideált felosztása áll rendelkezésre. Ennek a beosztásnak – a korábbiakhoz képest – alapvető, szemléleti újítása az volt, hogy az oly gyakori glioma csoporton belül első alkalommal definitíve elkülönítette a „diffúz” és „körülírt” daganatokat. A diffúz megjelölés azt jelzi, hogy a daganat cellularitása centrifugalisan, fokozatosan csökken, sajnos a daganatsejtek igen széles széli zónában keverednek az eredeti elemekkel (neuropil és sejtek). Ez is indokolja, hogy a minták értékelése (különösen intraoperatív vizsgálatokban) a radiológus-, sebész- és pathologus szoros együttműködésével történjen. Fejlett országokban két féle szöveti mintát vizsgálnak: (1) a tumor „core” és (2) a marginális – szélekből származó (BAT) – minta. Ha csak az utóbbi áll rendelkezésre, a gradus megállapítása gyakran nem lehetséges (ezért a pathologust tájékoztatni kell a mintavétel helyéről). A korszerű módszerek (IHC, FISH, PCR, RLGS, stb.) segítenek az infiltráló daganatsejtek felismerésében. Elsősorban a core minták alkalmasak a részletes genetikai, molekuláris vizsgálatokra, melyek eredményei ma már a kezelési sémák kialakítását is megszabják (L. 1p19q deletio és kemoterápia, vide infra). A nyomdában lévő, új WHO kötet elengedhetetlenül fontos forrásmű lesz.

Alapvető haladás észlelhető olyan, a kórismét és kezelést egyaránt meghatározó területeken, mint a DNS-metiláció mértékének és a tumor suppresszor gének aktivitásának szöveti detektálása, a promoterek, „enhancer”-ek aktiválása vagy inaktiválása egyes daganatokban, vagy daganat részekben (heterogenitás!). A hypometiláció ugyanolyan jelentőségű, mint a hypermetiláció (retinoblastoma, VHL, astrocytomák, neuroblastomák). Az epigenetikus és szerkezeti gén abnormitások (oncogén overexpresszió, amplificatio [p53, p16/CDKN2 mutációk GBM-ben], transzkripcionális „silencing” epigenetikus metiláció, DNS-javító mechanizmusok [MGMT]) ma már terápiás döntéseket befolyásoló adatok: vitathatatlan, hogy rövidesen az „individuális” daganat-terápia veszi át az eddigi kezelési módok helyét.

 

2.4.2. Intraoperatív szövettani vizsgálat

A szövet megfagyasztása árán készített cryostat metszet vizsgálatát csak indokolt esetben (pl. eloquens területek tumorainak kiterjedését célzó mintavétel) érdemes kérni, mert különösen kis mintákban az anyag hűtése a későbbi értékelést előnytelenül befolyásolja. Tájékozódó vizsgálatra alkalmasabb a lenyomat (kenet, smear) vagy az ún. „crush” készítmény (kis szövetrészletet két tárgylemez között szétnyomva készítünk kenetet). Az intraoperatív vizsgálat indokolt, ha (i.) Váratlan szöveti szerkezetet észlel az operatőr; (ii.) Ha a definitív sebészi beavatkozás a kórisme függvénye; (iii.) Ha a sebészi határok tumor-mentességét kell tisztázni és (iv.) Ha a beavatkozás célja kizárólag a kórisme felállítása (a laesio természetének egyértelmű meghatározása). A cryostat metszetek minősége nem éri el a paraffinba ágyazottakét, ezért ügyelni kell arra, hogy beágyazásra mindig jusson minta! A megfagyott blokckot be kell ágyazni, megfelelő jelölés után külön kell feldolgozni („Quality control”). A ciytológiai preparátumok („smear”-, és „crush” készítmények) lehetőséget adnak annak eldöntésére, hogy az eltávolított szövet csak reaktív elemeket tartalmaz-e (astrocytosis, reaktív microglia, macrophagok), ami gyakori oedémában, infarctusok körül és sokszor nagyon nehéz feladatot ró a patológhologusra. Sokszor a daganatsejtek reaktív elemekkel keveredve találhatók. A kóros erek (endothel- és/vagy capillarisproliferatio) segítenek a neoplasia felismerésében.

2.4.3.Szövettani vizsgálat a műtét után

A végleges patológiai diagnózist tartalmazó lelet elkészítése

A „College of American Pathologists” (CAP) 2003-ban közzétette az idegsebészeti műtéti anyagok feldolgozására vonatkozó ajánlását (a magyarul 2000-ben megjelent, ezzel foglalkozó általános munkából az idegrendszer feldolgozása hiányzik). Röviden: a CNS biopsiák leletei tartalmazzák a beteg személyi adatait (azonosítók), a klinikai adatokat, a makroszkópos leírást, a szöveti/citológiai ismertetést és a végleges kórismét. Célszerű – úgy, mint az általános patológiában – ezeket elkülönítő diagnosisokkal és a morfologiai jegyekből levonható terápiás javaslatokkal kiegészíteni. A fentiek közül itt az idegrendszer daganatainak osztályozására helyezzük a hangsúlyt. Ehhez a 2000-ben kiadott WHO beosztás szolgált alapul. Zárójelben tüntettük fel az ICD-O kódokat (Morphology code of the International Classification of Diseases for Oncology).

2.4.3.1. Neuroepithelialis daganatok

Ide tartoznak a gliomák, a neuronalis daganatok, kevert tumorok, valamint a neuroblastos-, pinealis-, és embryonalis daganatok. A gliomák leggyakoribb fajtája az astrocytoma csoport, melyen belül kiemelkedően gyakoriak a diffúze infiltráló astrocytomák (az összes primaer agydaganat cca. 60%-a). A központi idegrendszer számos helyén, igen változó életkorban, különböző nemi preferenciával fejlődnek és eltérő növekedési-, differenciálódási- és infiltratív potenciállal bírnak. Biológiai progresszióra hajlamos daganatok, morfológiailag és klinikai lefolyásukban igen különbözőek. Malignitásuk alapján négy csoportba oszthatók (a Gr. I. nem jelent „benignitást”!). Általában igaz, hogy az anaplasia mértékének megítélésére (a dedifferenciáció fokát emelkedő számok jelzik) a következő morfológiai jeleket használjuk: mag-atypia (durva chromatin, hyperchromasia), nuclearis pleomorphia, (több-magvú alakok), mitotikus aktivitás, sejtdússág (cellularitás), vascularis- és endothelproliferatio (angio-matoid érburjánzás, glomeruloid ér/endothelproliferatio) és necrosis (pseudopalisaddal vagy a nélkül). Az egyes csoportokban észlelhető átlagos túlélés a sebészet-, diagnosztika és gyógyszeres/sugár-kezelési formák jelentős fejlődése dacára alig javult az elmúlt évtizedekben. WHO Gr. II: 5 év+, WHO Gr. III: 2-5 év (anaplasticus astrocytoma). A GBM (WHO Gr. IV) átlagos túlélése nem haladja meg az 1 évet. A Gr. I. daganatok (pilocytás astrocytoma bizonyos formái, stb. külön kitérünk). Az astrocytomák mintegy 50%-ában kimutatható SV40 fertőzés (úgy tűnik, hogy „bystander” jelenség), bizonyított, hogy astrocytomák (is) megjelenhetnek radioaktív sugárzás hatására. Számos genetikai zavart ismerünk, melyek astrocytoma kialakulásához vezetnek. Tény, hogy a gliomák, ugyan úgy, mint más humán daganatok, genetikai károsodások akkumulálódásának eredményei, melyek tumor suppressor géneket inaktiválnak, ill. oncogéneket aktiválnak. Ez történhet epigenetikusan és/vagy a genom strukturális szintjén. Talán a legtöbbet vizsgált gén a p53 (17p13.1), melynek inaktiválása egyértelműen szerepet kap a glioma-genezisben. Az „MDM” gén (12q14.3-q15) legalább 5 fehérjét kódol (transcriptiós faktorok), ezek közül kettő kapcsolódhat a vad típusú és mutált p53 génhez. Ma már külön említik a TP53/MDM2/p21 útvonalat (a p21 fehérje a cyclin komplex gátlása révén G1/S fázis stopot okoz). Ez az útvonal, ill. hibái tagadhatatlanul alapvető(ek) a glioma-genezisben. Elsősorban a TP53 fehérjét kódoló p53 gén GC>AT mutációi említhetők, melyek többsége CpG helyekre lokalizálódik. A CpG dinukleotidok relatíve ritkák a genomban, valószínűleg azért, mert a methyl-cytosin deaminatiója révén könnyen thymidinné alakul, mutációs rátája az átlagos értéket akár 50x meghaladhatja. Az ún. CpG szigetek GC tartalma mintegy 50%, nagyságuk 200 bp és több kb között változik, számuk a humán genomban 29000-45000 közé esik és promoterek, enhancerek, valamint „karbantartó” („housekeeping”) gének expresszióját szabályozzák. A metilált CpG szigetek átlagos száma 600, míg gliomákban 870-2900, ami a metiláció carcinogenetikai szerepére figyelmeztet (Li-Fraumeni syndroma!). Az MGMT fehérje (DNS-javító enzim, gátolja a BCNU hatását) metilációja fokozza a kezelés hatását. A DNS metiltranszferázok 3 formája közül a DNMT1 a CNS embryogenezisében, esetleg az embrionalis daganatok keletkezésében játszik nagyon fontos szerepet. Úgy tűnik, hogy a DNMT1 és DNMT3a, DNMT3b között szinergista kölcsönhatás van, mennyiségük solid daganatokban 2-10x haladja meg az ép szövetekét.

A mai álláspont szerint a DNS CpG helyeinek hypermetilációja elsősorban a más hibák miatt „néma” (gene silencing) gének állapotának konzerválásában és nem az „elnémításban” per se (transcriptional silencing of genes) játszik szerepet. A hypomethylació a tumorprogresszióban tűnik fontosnak, a repetitív szekvenciák hypomethylációja fokozza a genetikai instabilitást és a kromoszómális átrendeződéseket. Ma már sokféle módszerrel (RLGS, metiláció-szenzitív PCR, SSCP), tisztázható a metiláció helye és mértéke. Bizonyított, hogy CNS daganatokban a metiláció foka és a chromatin szerkezetének sajátságai összefüggnek (medulloblastomákban 17p11.2 hypermetiláció van a törésponton, astrocytomákban a 17p hypermetiláció allelikus vesztéssel jár). PNET-ben és bizonyos medulloblastomákban a metiláció mértékével arányosan romlik a prognózis. Demethyláló ágenseket (5azaCdR) már a klinikai onkoterápiában is használnak. Ez a terület rohamosan fejlődik, mert demetilációval eddig el nem érhető géneket lehet felszabadítani és gyógyszeres kezelés célpontjaivá tenni. 1997-ben azonosították a 10q23.3 locusban található PTEN gént (más néven MMAC). A különböző glioma sejtvonalak 60%-ában észlelték a gén mutációját (anaplasticus astrocytoma: 29%, anaplasticus oligodendroglioma: 31%, GBM: 72%). A PTEN gén heterozygozitásának elvesztése (LOH) szignifikánsan rosszabb prognózist jelent. A phosphatase-aktivitás a daganat-suppressio új mechanizmusát tárta fel, ma úgy tartják, hogy a PTEN alkalmas lesz „staging” vizsgálatokban. Ugyanakkor számos új, kemoterápiás szer fejlesztése irányul a PTEN gén kontrolljának elérésére.

A magas grádusú astrocytomák genetikai zavarai (többnyire amplifikációk) csaknem mindig érintik a transzmembrán tyrosine kináz, az epidermalis növekedési faktor receptorának (EGFR) génjét (7. chromoszóma, az amplifikált gének „double-minute” extrachromosomális elemként jelennek meg). A konstitutíve aktív mutánsok nem „exponálják” az endocytosisukhoz nélkülözhetetlen szekvenciákat, így elmarad lysosomalis degradációjuk. A mutáns EGFR tumorigenicitása tyrosinase aktivitásának függvénye. A mutáns EGFR gátolja az apoptosist (Bcl-XL downregulation). Kifejlesztettek a mutáns EGFR csonka („truncated”) epitópja ellenes monoclonalis antitesteket, melyek glioma-kezelésre alkalmasak. Ennek jelentőségét támasztja alá, hogy EGFR amplifikáció és „overexpresszió” a GBM-ek cca. 30%-ában megtalálhatók. Még tartja magát az elképzelés, hogy a de novo kialakuló (primaer) GBM-genezis meghatározó, iniciáló lépése az EGFR amplifikáció/overexpresszió (a tumorok ~ 60%-ában). Ezzel egyidőben a 10-es chromosoma vesztése figyelhető meg. Az EGFR amplifikáció ugyanolyan gyakori a 10q23 lokalizációjú PTEN/MMAC1 gén mutációja és deléciója mellett, mint a nélkül, de típusosan együtt jár CDKN2A delécióval. Valószínű, hogy az astrocytomák kialakulása az EGFR károsodás mellett a retinoblastoma gén (RB) sejtciklus-szabályozó funkció-zavarának is függvénye. Az EGFR és p53 gének károsodása a gliomagenezis különálló molekuláris útvonalait jelentik.  Az astrocytoma →AA → GBM progressio p53 mutációval kezdődik (secundaer GBM). A 19q allelikus vesztése a magas gradusú astrocytomák mintegy 40%-ában figyelhető meg. Feltehetően egy, a 19q13.3 régióban található, tumor suppressor gén áll a folyamat hátterében. Lényeges és ma már pontosan vizsgálható a 22q LOH, ami bármilyen grádusú astrocytomában előfordulhat (az összes astrocytaer daganat ~30%-ában).

Az astrocytomákra általában jellemző a daganatsejtek GFAP pozitivitása, parenchymájukból (neostroma) hiányzik a collagen, reticulin és fibronectin (ezek mind rutinszerűen detektálhatók IHC-vel). A cytokeratinok egy része keresztreakciót adhat GFAP-vel, ezért tanácsos a CAM5.2 antitest használata. Gyakori, hogy egy daganaton belül idővel apró, anaplasticus, GFAP negatív sejtcsoportok jelennek meg. Ez GBM-ben adenoid jelleg társulásával járhat. Ezek a focusok, minden bizonnyal, új, neoplasticus astrocyta klónokat tartalmaznak, melyek addicionális genetikai károsodását a10q területében megjelenő LOH igazolja. Az anaplasia fokozódása (biológiai progresszió) sokszor PDGFR overexpresszióval társul, ritkább a PDGFRA amplifikáció. Relatíve sokat tudunk már azokról a molekuláris mechanizmusokról, melyek az astrocytoma-invázióért felelősek. Számos olyan molekula ismert (collagen type IV., fibronectin, laminin, fibronectin, vitronectin), melyek az ép basalis lamina alkotói, IHC-vel kimutathatók. A BL disruptió alapvető szereppel bír a daganatsejtek terjedésében.

Az astrocytomák sejtjei képesek migráció-gyorsító ECM subsztrátok, ill. proteolyticus enzimek-, valamint migratio-aktiváló fehérjék (tenascin) szintézisére. Az astrocytomák szöveti jellemzésében, ill. grádusuk meghatározásában kulcs-szerepet kap igen kifejezett angiogén-potenciáljuk. A neovascularisatio, érújdonképzés egyik útja a praeformált capillarisok endotheljének „bimbózása”, ill. az erek újra-modellálása, amiben simaizom- és pericyta elemek vesznek részt („recruitment”).

A glioma-angiogenesisben endothelsejt receptor tyrosin-kinázok vesznek részt: VEGF receptor-1, VEGF receptor-2, Tie-1, Tie-2, PDGF receptor-β, c-met és különböző integrinek (pl. aνβ3). Az alapvetően fontos VEGF szintézisét jelentősen fokozza a hypoxia, ennek jelei jól láthatók szövettanilag is. A VEGF szintézisét/aktivitását gátló antisense nucleotidok terápiás kipróbálása kísérleti stádiumban van. A VEGF IHC-vel és PCR-al detektálható, csakúgy, mint az astrocytomákban (gliomákban) változatos mértékű apoptosist reguláló fehérjék (CD95, [Fas/APO-1 – „halál gének” és ligandjaik] az antiapoptotikus Bcl-2 család). Az apoptosis index prognosztikai értéke még mindig vitatott. Lényeges, hogy a sugárkezelés daganat-kontrolláló hatása apoptosis útján valósul meg (a sok apoptotikus alak alapján a vizsgálónak gondolnia kell a korábbi kezelés hatására!).

A gyógyszerekre adott válaszreakciók szabályozásában nagyon fontosak – az IHC-vel ugyancsak láthatóvá tehető – caspase enzimek és a gyógyszerek molekuláit a sejtekből „kipumpáló” p-glykoprotein. A gliomák gyógyszer-rezisztenciájában fontos még a DNS-hibákat javító O6-alkylguanine-DNA alkyltransferase (AGT). Ez az enzim képes kijavítani a nitrosoureák és „DNS cross-linking” ágensek okozta genomikus sérüléseket és ezzel „megmenteni” a daganatsejteket az apoptotikus sejthaláltól. Az AGT depleciót előidéző gyógyszerek (Pl. O6-benzyl-guanine) javítják a BCNU, CCNU, ACNU terápiás hatékonyságát. Vannak gyógyszerek (temozolomid, dacarbacin), melyek alkyláló hatásuk mellett AGT depléciót is indukálnak. A glialis daganat-keletkezés folyamatának megértésében nagyon fontosak azok az embryologiai tanulmányok, melyek számos, bipotenciális (O-2A, oligodendrocyte-type-2 astrocyta progenitor), ill. tripotenciális (GRP = „glial-restricted" precursor) előalakok jelenlétét tisztázták. A neuron-genezisben a neuron-restricted praecursorok (NRP sejtek) glia-elemekké nem alakulhatnak, de az idegelemeket tartalmazó daganatok keletkezésében biztos szerephez jutnak. Sajnos egyelőre meglehetősen távol vagyunk attól, hogy minden praecursort ismerjünk, ill. ezek differenciációját terápiás célból befolyásoljuk.

 

2.4.3.1.1. Diffúz astrocytomák (9400/3).

A korábbi WHO kiadványokban „astrocytoma” szerepelt. Alapvető változás az, hogy a felnőttkori, diffúze növekvő (bármennyire is jól differenciált) astrocytomákat el kell különíteni a pilocytás astrocytomától (más életkor, körülírt megjelenés, eltérő lokalizáció és biológiai viselkedés). A diffúz astrocytomák előfordulása 30-40. év között a leggyakoribb, a ffi:nő arány 1.18:1. A frontalis és temporalis lebenyekben a leggyakoribbak, de nem ritkák az agytörzsben és a myelonban sem. A CT képeken elmosódott határú, alacsony denzitású, nem halmozó térfoglalás látszik. T1 súlyozott MR képeken hypodenz, T2-súlyozott képeken hyperdenz a daganat okozta laesio. A gadolinium halmozás fokozódása a daganat biológiai progresszióját jelzi. Makroszkóposan határuk elmosott, gyakorta látszólag destrukció nélkül nőnek, sokszor cysticusak (focalis szivacsszerű megjelenés). Lehetnek gelatinózusak, nem ritka a gócos meszesedés. Szövetileg jól differenciált astrocyták laza alapállományban. A sejtsűrűség mérsékelt, mitosisok hiányoznak (1 mitosis nem jelent AA-t!). Necrosis és/vagy érburjánzás ezzel a diagnosissal nem egyeztethető össze! A nestin és peripherin IHC segít a precursor sejtek azonosításában, NF (neurofilamentumok) daganaton belüli törmeléke az infiltráció mértékét jelzi. A normális cytogenesis során a gliasejtek korán elveszítik vimentin pozitivitásukat, ez a tumoros transzformáció eredményeként újra megjelenik. A vimentin dekoráció nem pathognomikus, de kiváló indikátora a megfelelő technikának (adequat kezelés során nem vész el az „immunogenicitás"). A diffúz astrocytomákra jellemző, hogy a sejtek kisebb-nagyobb csoportokban láthatók (szemben a reaktív astrocytosis egyenletes sejteloszlásával), kevés köztük az aktivált microglia és habos macrophag (az utóbbiak jól látszanak CD68 IHC-vel), a finom nyúlványok GFAP-t tartalmaznak. A Scherer féle másodlagos jelek diagnosztikusak lehetnek: perivascularis rendeződés, perineuronalis satellitosis, subpialis terjedés (a Lenhossék féle peridymát a daganatsejtek penetrálják) és a fehérállomány kötegei (van Gieson festéssel feketék!) mentén terjedés. Gyakori a perivascularis lymphocytás beszűrődés (cuffing).

2.4.3.1.1.1. Fibrilláris astrocytoma, GII. A cerebrumban diffúz; fiatalokban, az agytörzsben lehet körülírt. Kis és nagy astrocytaer alakok, csillag alakú és pilocytaer (pilus = hajszál), trianguláris, kerek formák, diffúze vagy csoportokban. A fibrilláris mátrix GFAP pozitivitása arányos a differenciáltsággal, a kis, kerek sejtek, kevés cytoplazmával GFAP negatívak. A vimentin+ sejtek sokszor GFAP negatívak. Gyakori a nuclearis S-100 dekoráció, ennek nincs prognosztikai jelentősége. A Leu-7 pozitivitás nem pathognomicus. Esetenként kalcifikáció látható, gyakoriak a microcysták. Vascularis proliferáció nincs, a tumorban „rekedt” alapelemek relatíve épek (neuronok). Az oszlási frekvencia (LI <1 %) korrelál a prognózissal. A GII progressiója gyakori (GIIÞAA [GIII]ÞGBM [GIV]). A fibrilláris és protoplasmaticus forma keveredhet.

2.4.3.1.1.2. Protoplasmaticus astrocytoma, GII. Tiszta formájában ritka, a sejtek nyúlványai rövidek, eloszlásuk egyenletes, köztük eosinophil, fibrillum-mentes mátrix gyakori microcystás átalakulással. A cellularitás alacsony, a mucoid „degeneratio” és microcystás átalakulás gyakori, a GFAP reaktivitás gyenge. Statisztikai adatok szerint általában 6 éves fennállás (epilepszia) után manifesztálódik a fronto-temporalis régióban.  A Mib-1 LI< 1%. A TP53 mutáció előrejelzi progresszióját (GII.→GRIII. → GBM).

2.4.3.1.1.3. Gemistocytás astrocytoma, GII.Nagy, angularis-globoid, egynemű, eosinophil, hyalin-szerű cytoplasmájú, excentricus magvú, a perikaryonban és nyúlványokban GFAP pozitív sejtekből áll, melyek az összes sejt minimum 20%-át jelentik. A nucleolus gyakorta prominens. A túlnyomórészt gemistocytákból álló „tiszta forma” ritka, GII-nek felel meg, a Mib-1 LI általában <4%. Előfordul ennél magasabb érték is, de ez nem változtat a gradus értékén, követése javallt (gadolinium MRI). Minden astrocytoma típus tartalmazhat gemis-tocytákat, sőt metaplasia eredményeként GFAP-t termelő (!) porc is megjelenhet bennük. A valódi gemistocytákat (relatíve hosszú, GFAP+ nyúlványok) el kell különíteni az OGDG-ra jellemző, sokkal kisebb mini-gemistocytáktól („eosinophil crunchies”), és a ganglionsejtes daganatoktól (synaptophysin negatívak)!

2.4.3.1.1.4. Anaplasticus astrocytoma, GIII (9401/3). Az alacsony gradusú astrocytomák biológiai progressziója (anaplasticus astrocytomává alakul, „AA genezis”) a 9p, 13q allelikus veszteségével, ritkábban 12q amplifikációval jár. Úgy tűnik, mindez egy, kritikus sejtciklust szabályozó komplex-el, mint „végső közös úttal” kapcsolatos. Ez a p16/p15/CDK4/CDK6/RB útvonal (részleteket az onkogenetikai kézikönyvek bőséggel tartalmaznak). Gyakran diffúze infiltráló, fibrilláris vagy gemistocytaer astrocytoma progresszív anaplasiája eredményeként, hozzávetőleg 10 évvel korábban jelentkezik, mint a GBM, az átlag életkor 41 év. CT: elmosott határú, alacsony denzitású laesio, a Gr. II. tumorokkal szemben jellegzetesen halmoz, de a GBM-re típusos „ring enhancement” hiányzik. MR képe átmenet a GII és GBM között; gyakran hypodens, a T1 jel alacsony intenzitású, a T2 heterogén. A foltos, fokozott halmozás csaknem pathognomicus (fordítva nem igaz: „non-enhancing” diffúz astrocytomák 40%-ában lehet anaplasticus tumort találni!). Fokozott cellularitás, nuclearis és cytoplasmati­cus pleomorphismus, hyperchromasia, anisonucleosis, gyakori mitosisok, regionális heterogenitás jellemzik. A microvascularis proliferáció (nem az ún. glomeruloid endothel proliferatio!) a legjelentősebb prognosztikai jel. Diffúze infiltrál, a cortexben sokszor perineuronalis satellitosissal (Scherer féle secundaer jel). A celluláris aggregátumok clonogen subpopulációk (nuclearis pseudo-inclusiók, többmagvú alakok, abnormis mitosisok) propagációjára utalnak.

2.4.3.1.1.5. Glioblastoma, GIV (9440/3) Gyorsan növekvő, anaplasticus astrocytaer daganat gócos necrosissal és endothelproliferációval. A primaer GBM de novo alakul ki, amásodlagos forma a diffúz astrocytomák valamelyikében lezajló progresszió eredménye, talán valamelyest kevésbé malignus, de ez máig nem eldöntött kérdés (a primaer és secundaer GBM elkülönítése Scherer nevéhez fűződik [1940]). CT/MRI: jellegzetesen halmoz, a centralis necrosist halmozó gyűrű övezi, a BAT-ban alacsony denzitású oedema látható. A T1 súlyozott képeken alakja szabálytalan, a gyűrű nem az infiltratio kiterjedését jelzi! T2 súlyozott képeken a széli rész határa elmosott és átfedésben van az oedémával. A tömeghatás jelentős mértékben oedema eredménye. Makroszkópos határuk megtévesztően élesnek tűnhet (demarcatio), post mortem vizsgálatok igazolták, hogy ilyen esetekben a fő tumor-tömegtől igen távol (több cm) már infiltráló sejtek vannak. Az életképes szövet szürke vagy vörhenyes, a necrosisok sárgás-fehérek. Recidív és főleg kezelt daganatokban a nuclearis pleomorphismus még kifejezettebb, sok az apoptosis. Sugárhatásra endarteritis jelenik meg, az erek thrombosisa pseudopalisad-mentes, ún. geographicus necrosist (infarctus) okoz. A nagy, ischaemiás elhalások a primaer GBM jellemzői. Gyakoriak a vérzések és pseudocysták. Cytologiailag extrém változatosság jellemzi („multiforme”). Ismerjük ún. adenomatoid- és kissejtes variánsát, ezekben a GFAP sokszor negatív és paradox („bizarr” cytokeratin reaktivitás jelenik meg. A keresztreakció CAM5.2 antitesttel kizárható. Diagnosztikus értékű a microvascularis- és endothelproliferáció, valamint a kerítésléc-szerűen rendeződő sejtekkel (pseudopalisad) övezett necrosis. A GFAP pozitivitás focalisan változó, gyakori a vimentin- és nestin expresszió, ritkábban jelentkezik ubiquitin dekoráció. A proliferációs markerek prognosztikai jelentősége vitatott, az aneuploid (különösen a hypertriploid) DNS tartalom sokszor kedvezőbb lefolyás mellett szól. A Mib-1 LI többnyire >5-10%. Előfordulnak PAS+, α-1-antichymotrypsin pozitív nagy sejtek (histiocytaer eredet?) és lipidizált formák is. A GBM sokszor terjed a corpus callosumon át (pillangó tumor), a radiatio optika, commissura anterior vagy a fornix mentén. Csont és érinvasio extrém ritka, noha a perivascularis terjedés jellemző („Virchow-Robin” terek). Nem ritkán (2-7%) multifocalisak, sokszor bizonyíthatóan polyclonalisak. A jellegzetes TP53 mutációkat, az EGFR amplifikációt és a 17p LOH jelenséget említettük. Az MDM2 amplificatio/overexpressio a p53 által szabályozott növekedés-kontroll alól „jelent menekvést”. Az összes GBM legjellemzőbb cytogenetikai aberrációi közé a 10p, 10q23 és 10q25-26 locusokon detektálható LOH sorolható. A 10q23.3 lokalizációjú PTEN gén mutációja mintegy 30%-ban mutatható ki. Gyermekkori GBM-ben az EGFR amplificatio 6%-ban a CDKN2A deletio 19%-ban fordul elő, az MDM2 amplifikáció hiányzik. Az óriássejtes GBM (9441/3) bizarr, sokszor multinucleáris sejtjeiben (sarcoma monstrocellulare sec. Zülch: gyakran >500 mm-es sejtek) megfigyelt genetikai aberrációk a secundaer GBM-hez hasonlóak. A TP53 mutáció 75-90%, PTEN mutáció 33%. Hiányzik az EGFR amplifikáció/overexpresszió és a homozygoticus p16 deletio. A stromában tömeges a reticulin, emiatt tömöttek, határuk sokszor éles. A GFAP + sejtek aránya változó, de mindig megtalálhatók. A Gr. IV. ellenére prognózisa esetenként kedvezőbb, mint a „szokványos” GBM-é, amit az infiltratio relatív hiánya magyarázhat, hiszen a Mib-1 LI a két csoportban hasonló (5-10%).

2.4.3.1.1.6. Gliosarcoma és sarcoglioma (9442/3) Gr. IV. A gliosarcoma az összes GBM cca. 2%-a, gyakoribb férfiakban, az átlagos életkor 53 év (40-60 év). Gyakorisági sorrendben temporalis-, frontalis-, parietalis- és occipitalis daganatok. Angiographia alapján kevert, duralis-pialis érellátásúak. Ha túlteng a sarcomatosus komponens, a homogénen halmozó, körülírt daganat meningeomával téveszthető össze. Gliosarcomában a glioma autochton mesenchymalis, elsősorban perivascularis elemei (simaizom, pericyta) transzformálódnak sarcomává (SMA+). Sarcogliomában primaer meningealis sarcoma (fibrosarcoma) növekedése indukál igen excesszív reaktív gliosist, ebből fejlődik a glioma és alakul ki a 2 komponensű daganat. A genetikai eltérések között leggyakrabban 7-es chromoszóma nyerés, 10 és 17 chromosoma vesztés, a 9p deletiója, a 3. chromosoma szerkezeti abnormitásai, TP53 és PTEN gének mutációja fordul elő. Az EGFR elváltozásai hiányoznak. CGH és FISH vizsgálatok arra utalnak, hogy a glialis és sarcomatosus komponensek közös praecursorból származnak. Ugyanakkor a FVIIIrAg és SMA IHC vascularis eredet mellett szól. Nagy klinikai tanulmányok nem bizonyították a gliosarcoma kedvezőbb prognosisát, a Mayo Clinic protokollja szerint kezelése egyezik a GBM-el. A gliosarcomától el kell különíteni a fiatalokban ritkán megjelenő, ismeretlen histogenezisű, reticulinban és kollagénben igen gazdag „gliofibromát” (desmoplasticus astrocytoma).

2.4.3.1.1.7. Körülírt astrocytomák

2.4.3.1.1.7.1. Pilocytás astrocytoma, GI (9421/1). A központi idegrendszer bármely területén előfordulhat, gyakran cysticus, muralis nodulussal, lassan nő. Általában az első 2 évtized daganata, a két nemben egyforma gyakori, 50. év felett ritka. Lokalizációja alapján alcsoportokra osztják: opticus glioma, a chiasma és hypothalamus gliomája, thalamus glioma. Előfordul hemisphaerialisan és infratentorialisan („cerebellaris astrocytoma”). Nem ritka spinalis formája sem. Utóbbit, stereotaxiás biopsiában, néha nem lehet morfológiailag elkülöníteni a syrinx környékén gyakori, reaktív, Rosenthal rostokban és EGB-ben gazdag reaktív gliosistól. Ebben segíthet a radiológia: a tumor a gerincvelő fusiform, halmozó duzzanatával jár. A nagyméretű, agyalapi daganatok eredete sokszor nem tisztázható, mivel ezekben jelentős intravent-ricularis komponens lehet jelen. CT/MR képe: élesen körülírt, egyenletesen halmoz. A calcificatio általában ritka, ha van, akkor viszont extrém fokú lehet. A jellegzetesen elasticus rostokra kicsapódó calcium-sók von Kóssa-, a ferri-vas Berlini kék reakcióval („Prussian blue”) mutatható ki. Az érzékeny képalkotó eljárások infiltratio mellett szólhatnak, tisztázásra szorul, hogy a T2 hyperintenzitás kialakulásában a tumor-, az oedema- és a Waller féle secundaer degeneratio milyen szerepet játszanak. A nagy oedema a vassal impregnált erekkel bíró formában jellemző. Makroszkóposan körülírt, lágy, szürke. A cysta szembeötlő lehet, áttűnő bennékkel. A genetikai predisponáló faktorok közül az NF1 (17q11.2) emelendő ki, a pilocytaer daganatokban gyakori a 17q allelikus vesztése. Sporadikus formájában, paradox módon, az NF-1 gén „up-regulációját” észlelték. A gliomák többi, jellegzetes és gyakori genetikai abnormitásai pilocytás tumorokból hiányoznak, ami a differenciális diagnosisban segíthet. Típusosan hajfonathoz hasonló aggregátumokba rendeződő, általában GFAP pozitív compact sejtcsoportok mellett, laza-spongiosus területek láthatók: bifázisos kép. A spongiosus részekben kis sejtek láthatók küllő-szerű, tömeges GFAP-t tartalmazó nyúlványokkal. Sokszor látható perinuclearis halo (OLCs). A többmagvú sejtek leírására sokszor használják a „pennies on a plate” leírást. Diagnosztikus értékűek a Rosenthal rostok és az eosinophil granularis testek (EGB). Az utóbbiak a-1-antitrypsin és a-1-chymotrypsin pozitívak. Betörhet a subarachnoidealis térbe, de ez nem malignitás jele. A Mib-1 LI 0-3.9% között mozog. Mikroszkópban valamelyes infiltratio (NF IHC!) és ennek következtében incorporált neuronok láthatók – ezt el kell különíteni gangliogliomáktól! Nem ritka az ún. regresszív atypia, ezt nem szabad progresszió jeleként értelmezni. A WHO kötet megjelenése óta egyértelművé vált, hogy létezik valóban infiltratív (WHO Gr. II.) „diffúz” formája is, sokszor az alsó agytörzs (pons) daganata, prognózisa kedvezőtlenebb, míg a cerebellaris diffúz formák műtét utáni kilátásai nagyon jók. Infantilis típusa suprasellaris elhelyezkedésű, 3 év alatt jelentkezik, extenzív mucoid transformatio, magas Mib-1 LI és agresszív viselkedés (sinusok-, csont infiltratiója) jellemzik. Az ún. anaplasticus pilocytás astrocytoma gyakorta a szokványos pilocytás tumor sugárkezelése eredményeként (gyakorlatilag ez műhiba) után alakul ki, de ritkán, radiatio nélkül is létrejöhet a sui generis anaplasticus forma. Az utóbbi keltheti Alexander betegség gyanúját (tömeges, perivascularis Rosenthal rost), ezt genetikai és radiológiai vizsgálatokkal lehet kizárni vagy bizonyítani. NB. A pilocytákra specifikus, pathognomikus IHC marker nem ismert. A Mayo Clinic & Foundation protokollja szerint a harmadik recidíva műtéte előtt nem adnak sugár- vagy gyógyszeres kezelést. Az anaplasticus variánsból kialakuló GBM irodalmi ritkaság. A közelmúltban közöltek 18 olyan esetet, melyekben monomorph, pilomyxoid kép mutatkozott, jellemzően néhány hónapos gyermekekben. A kifejezett vascularis proliferatióval, 4/18 esetben necrosissal, 4% körüli Mib-1 LI-vel, Rosenthal rostok-, EGB-k hiányával leírható esetek prognózisa kedvezőtlenebb volt (progresszió nélküli 1 éves fennállás 38.7%, a változó hosszú követés során 6/18 beteg meghalt, 12/18 beteg betegségével élt). A pilocytás astrocytoma elkülönítő diagnosisai között gyermekekben az ependymoma, medulloblastoma, haemangioma cavernosum jelenthet – elsősorban radiológiai – problémát.

2.4.3.1.1.7.2. Subependymalis, óriássejtes astrocytoma, SEGA (9383/1. Lassan növekvő Gr. I. daganat, legtöbbször valamelyik kamra falával függ össze, típusos esetben fibrillaris, microcysticus mátrixba ágyazott glialis tumorsejtek alkotják. Legtöbbször sclerosis tuberosa (autosomalis, domináns „multisystémás” rendellenesség) része. Pathognomicus genetikus aberráció a sporadikus formában nem ismert. A sclerosis tuberosa gén locusok (TSC1: 9p, TSC2: 16p) ebben a betegségben, a daganatokban is mutáltak, a TSC2-ről feltételezik, hogy a daganatokban tumor suppressor szerepe van. Az oldalkamrákban subependymálisan kalcifikáció, „gyertyacsepp” megjelenésű proliferáció látszik. Mindkét nemben, bármely életkorban előfordul. CT/MR: élesen körülírt, nodularis, nem halmozó laesio. Előfordul calcificatio és vérzés. A spinalis formák excentrikusak, ez elkülöníti őket a centralisan jelentkező, spinalis ependymomáktól. Isomorph magvú sejtek csoportjait látjuk sűrű, fibrillaris matrixban, ritkák az oszlások (Mib-1 LI< 1%), a sejtkép subependymalis gliára hasonlít. Ezekkel keveredve nagy, fusiformis vagy pyramidális alakú, üvegszerű, „hyalinos” cytoplasmájú alakok láthatók. A tumor gazdagon vascularizált, az ECM típusosan microcystikus néha extenzív, centralis calcificatio észlelhető. Gemistocyták és perivascularis rozetták előfordulhatnak. A GFAP lehet negatív, neuron-specifikus enolase (NSE) és neurofilamentum asszociált protein (NF), és beta-tubulin a sejtnyúlványokban-, synaptophysin a nagy sejtekben pozitív. A sporadikus forma prognózisa jó, azok a daganatok, melyekben subependymalis gliasejtek ependymalis elemekkel keverednek (CK pozitív sejtek) Gr. II. „viselkedésűek”.

 

2.4.3.1.1.7.3. Pleomorph xanthoastrocytoma GI-II, (9424/3) Bizarr, zsírnemű anyagokat tároló óriássejtekben és reticulin rostokban gazdag, ominózus szöveti képű, kedvező lefolyású, fiatalkori, superficialis, általában a menix-el összefüggő (meningo-cerebralis) tumor. Fokozott mitotikus aktivitás (5 vagy több oszlás/10 HPF) és/vagy necrosis megjelenésekor a WHO a „PXA anaplasticus tulajdonságokkal” elnevezést javasolja. Kerülni kell az „anaplasticus PXA”, ill. a „WHO Gr. III.” elnevezéseket! CT és MR vizsgálattal halmozó muralis nodulus látható superficialis cystában, az oedema nem jelentős, okozhatja a calvaria elvékonyodását, a meszesedés ritka. Általában éles határú, lágy, a cysta tartalma fehérje-dús. Intraoperatív készítményekben a bizarr cytologia miatt GBM-el téveszthető össze. A GFAP tartalom változó, az S-100 dekoráció sokszor intenzív. Gyakori, hogy neuron-markerekkel (NF és synaptophysin) pozitív reakciót kapunk. Egy esetben AT/RT kialakulását észlelték típusos PXA-ban. Posztoperatív lefolyása általában irradiatio nélkül is kedvező, de ritkán recidivál! Bizonyított malignizálódása (GBM transformatio) kb. 15 %-ban (sokszor recidívákban, vagy besugarazott esetekben) fordul elő. Ilyenkor GBM-ként kezelendő, egyébként az elsődleges kezelés sebészi.

2.4.3.2. Oligodendroglia eredetű daganatok

Mindenek előtt hangsúlyozni kell, hogy ezek a daganatok „ismeretlen” eredetűek: józan logika szerint a terminálisan differenciált oligodendrogliából nem származhat daganat! Történetileg mikroszkópos megjelenésük alapján kapták nevüket, ma sem rendelkezünk olyan markerrel, ami humán diagnosztikában, ezekben a daganatokban, pathognomicus információt adna. Lényeges, hogy az ebbe a csoportba tartozó tumorok genetikai sajátságai eltérnek az astrocytaer daganatokétól. Általában hemisphaerialis tumorok, az összes gliomák 5-18 %-át adják, a bizonytalanság magyarázata a diagnosztikus kritériumok szubjektív értelmezése. Jellegzetes a dróthálószerű (chicken wire) capillarisatio, calcificatio, a sejtmagok körül optikailag üres halo (fixálással összefüggő artefactum), esetenként – invazív jellegük ellenére – látszólag éles határ, compact csoportosulás és satellitosis jellemzi őket. Kb. 50 %-ban GFAP pozitivitás (nem a reaktív astrocytákban!), minigemistocyták, gliofibrilláris oligodendrocyták (GFOCs) láthatók.

2.4.3.2.1. Oligodendroglioma, GII (9450/3). A felnőtt kor hemisphaerialis daganata. Jól differenciált, diffúze infiltráló, mikroszkópban oligodendrogliára emlékeztető sejtekből áll. Számos kísérlet történt arra, hogy az oligodendrogliomákat, radiológiai, morfológiai alapon grádusokba csoportosítsák. Ma prognosztikailag 2 csoportot különítünk el: Gr. II. = differenciált- és Gr. III. = anaplasticus ODGG. A frontalis lebenyben, a cortico-medullaris junctióban a leggyakoribb, de leírták az agytörzsben, kisagyban, leptomeningealisan és spinalisan is. CT képen hypo- vagy isodenz, jól körülírt, gyakori a mészlerakódás. A T1-súlyozott képeken hypointenz, T2-súlyozott felvételeken hyperintenz, a perifocalis oedema enyhe. A daganatban kialakuló vérzések és/vagy cysták miatt megjelenése lehet heterogén. Makroszkóposan jól definiálható szürkés-vörhenyes („rózsaszín”), a kiterjedt mucoid „degeneráció” miatt sokszor gelatinózus, „transparens” metszlappal bír A vérzések és cysták gyakoriak, sokszor felismerhető az infiltrált cortex és a meszesedés. Mikroszkópban meglehetősen isomorph magkép, duzzadt, oedemás cytoplasma (lépes méz szerkezet) található. A lassan fixált területeket perinuclearis halo jellemzi (A görög szó, halo, a nyomtató lovak által követett kört jelenti). Az erek vékony falúak, sokszor egyenesek, derékszögben ágaznak (geometrikus vagy drótháló vascularisatio, CD31 és CD34 IHC-vel szinte esztétikus kép). A kifejezett anisonucleosis, hyperchromasia, nuclearis atypia és egy-egy mitosis még megfér a II-es gradussal, de a szembeötlő capillaris proliferatio és necrosis a Gr. II. progresszióját (Gr.II.→Gr. III.) jelzi, ami ebben a daganatban a legmagasabb gradus). Nem ritka, hogy egy különben differenciált és jórészt isomorph OGDG-ben, kisebb gócokban, magas sejtsűrűség, kifejezett hyperchromasia jelenik meg (nem indokolja a gradus „emelését”). A halo képződés gyorsan fixált anyagokból és beágyazott fagyasztott blockokból hiányzik! Relatíve sokszor látunk kis gemistocytákat, melyek GFAP-t tartalmaznak: mini- vagy microgemistocyták. Előfordulnak pecsétgyűrű-sejtek (signet-ring) és eosinophil granuláris alakok. A microcalcificatio gyakori, de nem pathognomicus. Sokszor találunk extracellularis mucint, a cytoplamicus nyákot tartalmazó sejteket korábban „mucocytáknak” nevezték. Az ODGG növekedését Scherer féle secundaer jelek kísérik (vide supra). A leptomeningealis invasio desmoplasticus reakciót provokálhat. Ritka, de hasznos jel a magok rhythmicus sorokba rendeződése (nuclearis palisad). IHC-vel S-100 és anti leu-7 (HNK1, CD57) dekorációt észlelünk. A minigemistocyták és GFO alakok GFAP tartalmát EM vizsgálatok is megerősítették, a GFAP perinuclearis „labdacs” formájában látszik. Vimentin jelen lehet (kedvezőtlen prognosztikai jel), de a cytokeratinok negatívak. A sejtkép gyakorta epitheloid (hám-jellegű), különösen centralisan. A keresztreakciók miatt bizonyos cytokeratin-ellenes antitestek (AE1/AE3) álpozitív dekorációt adnak. Az in vitro és állatkísérletekben bevált differenciációs antigének (myelin basicus protein [MBP], proteolipid protein [PLP], vagy myelin-asszociált glykoprotein [MAG], stb.)  humán anyagon nem használhatók. A Mib-1 LI általában < 5%, az ennél magasabb index kedvezőtlen prognosztikai jel. A BAT infiltrációja NF-el és synaptophysinnel jól detektálható: a daganattal övezett, eredeti neuronalis elemek élénken reagálnak, de figyelembe kell venni, hogy az OGDG-sejtek, cca. 18-20 %-ban, synaptophysin pozitívak. Cytogenetikailag jobbára normális, vagy nem-clonalis karyotípus jellemzi. A számbeli eltérések közül a 7-es chromosoma számfeletti jelenléte („gain”), a sexchromosoma és a 22-es vesztése clonalisnak tekinthető. Deléciók legtöbbször az 1p-n és a 9p-n észlelhetők. A 19q leggyakoribb deléciója egy 1.5 megabasis szekvenciát érint a D19S412 és D19S596 genetikai markerek között. Az 1p aberrációi (LOH) a daganatok 60-70%-ában jelen van. A 19q és 1p változásainak szinergizmusa feltehetően szelektív növekedési előnyt biztosítanak a daganatoknak. Az 1p34-p35 és az 1p36.3 locusokon "vélelmezett" („putatív”) tumor suppresszív gén található. Az astrocytomákkal szemben a 17p vesztés ritka. Mintegy 50%-ban észlelhető az EGFR erős expressziója, de amplifikáció nincs. Ez esetleg auto-, juxta- vagy parakrin növekedési stimulust eredményezhet. A p16 immunreakció hiánya és pozitív p53 IHC rövidebb túléléssel jár. Az 1p allelikus vesztése, különösen, ha egyidejűleg 19q deléció is van, jelzi, hogy a daganat terápia szenzitív (PCV, temozolomide). Az ODGG elkülönítendő centralis neuro-cytomától, clear cell ependymomától, DNT-től, clear cell meningeomától, világos-sejtes rák áttétektől (PAS, ePAS és EMA segít). Fiatal betegekben pilocytaer astrocytomától is el kell különíteni. A viralis (SV40, JC, BK)- és kémiai carcinogenesis (ENU, MNU) szerepe humán OGDG-ben kétséges.

2.4.3.2.2. Anaplasticus (malignus) oligodendroglioma, GIII (9451/3). Az előzőhöz képest fokozott anaplasia és mint legfontosabb „malignitási indikátor” necrosis (pseudopalisad nélkül!) látható. A dedifferentiatio (progressio) jelentkezhet focalisan vagy diffúze. Magas nuclearis/cytoplasmaticus (N/C) arány, atypia, fokozott mitotikus aktivitás, vascularis és endothel proliferáció utalnak agresszív viselkedésre. Incidenciája (20-51% az összes OGDG között) nehezen ítélhető meg a kritériumok szubjektív alkalmazása miatt. A betegek átlag életkora 48.7 év. Leggyakoribb a frontalis- (60%), ill. a temporalis lebenyben (33%). A klinikai tünetek nem specifikusak. CT-n és MRI-n heterogén (vérzés, necrosis, cysta, calcificatio), a KA halmozás általános. Ritka a gyűrű-halmozás (ring-enhancement). A necrosis sokszor makroszkóposan is látható. A cellularis pleomorphia kifejezett (a Zülch féle monstrocellularis daganatok egy része ide tartozik). A szöveti/cytologiai megjelenés és a prognosis pontos összefüggései máig tisztázatlanok. Gyakorta tartalmaz „double minute” chromosomákat, ami egyértelműen gén-amplifikációt igazol. Gyakori az 1p/19q deletio, de nem ritka az ezekhez társuló 9p és/vagy 10p deletio sem. A GBM-ben tapasztalható 10q23.3 (PTEN mutáció) anaplasticus OGDG-ben ritka. Ha chromosoma 7 „gain” és 10. chromosoma vesztés egyidejűleg fennáll, akkor az 1p/19q deletio ritka. Úgy tűnik, hogy ezek egy specialis alcsoportot jelentenek, mely hajlamos GBM transformatióra. A daganatok hajlamosak masszív liquorűr invázióra és gyors metastasis képzésre, gyakran mucinban gazdagok (mucocyták). Paradox módon a propagáló sejtek jól differenciáltak, nem anaplasticusak, de a folyamat gyorsan végzetes. Egy másik alcsoportban proto-oncogen amplificatio (EGFR, MYC, MYCN, CDK4, SAS, GLI és REN) figyelhető meg. A medián túlélés 3.9 év, az 5 éves 41%, a 10 éves 20%. A betegek a recidíiv(ák) miatt halnak meg, ritkán szisztémás metasztázisoktasisok, vagy az ún. leptomeningealis oligodendrogliomatosis alakul ki. Úgy tűnik, hogy a gyűrűhalmozás rossz prognosisra és terápia rezisztenciára utal. Ennél pontosabb adat, hogy az 1p deléciót (magában vagy 19q delécióval) hordozó daganatok, az esetek 50%-ában, PCV terápia után teljesen regrediálnak. Ugyan ez derült ki a Temozolomide (TZM) kezelésről is. Ebben az esetben a molekuláris genetika nem csak a klasszifikálást segíti, hanem a kezelés effektivitását is jelzi.

2.4.3.2.3. Kevert gliomák (9382/3). Az oligoastrocytoma lehet differenciált és anaplasticus (GII-III). A Gr. III. tumorokban necrosis és endothelproliferatio jelzi a biológiai progressiót. Sokan tagadják létét, a konszenzus álláspont szerint eredete úgy magyarázható, hogy ezekben a laesiókban a Mab A2B5 pozitív O2A progenitor sejtek 2-es típusú astrocytákká és galactocerebrosida-pozitív oligodendrocytákká képesek differenciálódni és valószínűleg ezekből származnak a kevert oligoastrocytomák. Nagyon lényeges elkülönítésük a „tiszta” astrocytomától, mert az oligo-komponens (különösen, ha az 1p/19q deletio kialakul) lényegesen kedvezőbben reagál a polychemotherápiára, mint az astrocytaer populáció. Ennél fogva a grádust is az utóbbi szabja meg. Leggyakrabban frontalisan, ill. temporalisan jelenik meg, a férfiak aránya valamivel magasabb, mint a nőké (1.2:1). Gyakoriságuk alig becsülhető, mert sokan csak kivételes esetben (az ún. biphasisos vagy compact formában, amikor a kétféle daganatsejt szinte éles határral elkülönül; juxtapositio) kórismézik és a diffúze keveredő sejttípusokkal jellemezhető daganatokat vagy astrocytomának, vagy OGDG-nek minősítik. A kritériumok is igen változóak. A mai álláspont szerint feltehetően bipotenciális glialis praecursor-sejtekből vagy 1p/19q deletio útján, vagy TP53 mutáció és 17p LOH eredményeként alakulna ki. GFAP és vimentin reaktivitás inkább, de nem kizárólag az astrocytaer elemekben látható, egyes esetekben GFAP negatív elemekben erős CD57 dekoráció jelentkezik. A molekuláris genetika (microdissectio után) mindkét elemben azonos aberrációt (1p/19q deletio) igazolt. A fiatalabb életkor, makroszkóposan totalis resectio és radiotherápia jelentősen javítja a túlélést és ez kedvezően befolyásolható PCV-vel vagy Temozolomiddel

2.4.3.3. Ependymalis tumorok. Ez a csoport az agykamrákat, ill. a canalis centralist bélelő ependymalis rétegből eredő sejtekből származik.

2.4.3.3.1. Ependymoma, GII (9391/3). A korábban polaris ependymoglioblastnak nevezett, ma tanycytaként ismert sejtekből származó tumorok. A plexus chorioideusok hámja hasonló, de nem azonos eredetű, ezért daganataik külön csoportba tartoznak. Incidenciájuk a neuroepithelialis daganatokon belül 3-9%. 3 évnél fiatalabb gyermekekben az összes daganat 30 %-a ependymoma. Előfordulhat 1 hónapos életkortól 81. évig, a nemek közötti megoszlás egyforma. Legtöbbször a hátsó scalában, gv-ben, majd a lateralis és III. kamrában alakulnak ki, de megjelenhetnek a parenchymában, sőt a neuroaxison kívül, pl. sacralisan subcután, ovariumokban, mediastinumban is. Tüneteik lokalizáció függőek, érthetően gyakran okoznak hydrocephalust. Környezetük és a daganat határai legjobban MRI-vel vizsgálhatók. Gadolinium adása után MR képeken élesen körülírt, változó mértékben halmozó daganatok.  Supratentorialisan nem ritka a cysta-képződés, általában jellemző lehet a vérzés és calcifica-tio. Mikroszkóposan diagnosztikus jel az ependymalis rozetta, de ez relatíve ritka. Gyakoribb, hogy perivascularis nyúlványokból álló pseudorozetták alakulnak ki, néha epithelialis jellegű, csőszerű képletek láthatók. Palisad nélküli necrosisok a Gr. II. daganatokban is előfordulhatnak. Immunhistochemiailag GFAP mellett vimentin, nestin, esetenként S-100 és epithelialis membrán antigen (EMA), az anaplasticus tumorokban cytokeratin mutatható ki. Ritkán – más neuroectodermalis tumorokhoz hasonlóan – melanintermelés is előfordulhat. Az ún. cellularis ependymomákra jellemző fokozott sejtsűrűség önmagában nem jelent magasabb grádust! Ezekben ritkák a pseudorozetták és a valódi ependymalis rozetták hiányoznak.

A különböző variánsok (vide infra) következő kiadásba javasolt ICD-O kódja 9393/1.

2.4.3.3.1.1. Papillaris ependymoma, GII. Elkülönítendő a plexus chorioideusok daganataitól (GFAP versus cytokeratin, S-100, transthyretin [prae-albumin] - az utóbbiak a plexus tumorokban pozitívak). Jól formált papillákat látunk, stromalis-vascularis „tengellyel”. A differenciális diagnosisban papillaris meningeoma, papillaris carcinomák metastasiai fontosak.

2.4.3.3.1.2. Világos-sejtes ependymoma (GII). Oligodendrogliomával és centrális neurocytomával téveszthető össze, el kell különíteni rák-áttétektől, haemangioblastomától. A GFAP és a synaptophysin reakció segít a differenciálásban. Jellegzetesen fiatalokban, supratentorialisan növekszik. A helyes kórisméhez az EM vizsgálat is komoly segítséget jelenthet (cilium, blepharoplastok).

2.4.3.3.1.3. Tanycytás ependymoma (GII). Változóan széles, variábilis sejtsűrűségű fasciculumok alkotják. A bipolaris tanycyták a paraventriculais régióból nyúlnak a pialis felszínig (Görög, tanyos = nyújtani). Astrocytomáktól kell elkülöníteni, miután a rozetták gyakran hiányoznak, az EM nagy segítség lehet (cilium, microvillusok, zonulae adherentes az ependymalis eredetet igazolják). Ritka formák a lipomatosus-, óriássejtes, vacuolizált, melanoticus és pecsétgyűrű-sejtes ependymoma.

2.4.3.3.2. Myxopapillaris ependymoma, GI (9394/1). A WHO külön fejezetben tárgyalja, speciális szerkezete, preferenciális lokalizációja miatt, Gr. I. tumor. Lassan nő, az életkor 6-82. év között változik. Egy 298 betegből álló szériában az ependymomák 13%-a tartozott ebbe a csoportba. Fiatal férfiakban jellemző, csaknem kizárólag a cauda-conus medullaris régió tumora, másutt nagyon ritka. MRI képeken élesen körülírt és halmozása miatt csaknem „világít”. Kiterjedt cysticus átalakulása és a daganatban lezajló vérzések gyakoriak. Makroszkóposan lobulált, lágy, szürke, sokszor tokkal (pseudo-tokkal) övezett, általában nem infiltratív. A genetikai adatok anekdotikusak, pathognomicus eltérés nem ismert.  Columnaris-cuboidalis sejtek papillaris elrendeződésben, rendszerint ereket tartalmazó kötőszövetes „tengely” mentén. Diastase rezisztens PAS pozitivitás, többnyire GFAP és vimentin reaktivitás jellemző. A kórlefolyás – radikális sebészi kezelés (ami technikailag nehéz lehet) után – kedvező, általában 10 éves daganatmentes túlélés elérhető.

2.4.3.3.3. Subependymoma, GI (9383/1). Nem azonos a SEGA-val! Incidenciája (az ependymomákon belül ~ 13%) nehezen becsülhető, mert sokszor tünetmentes, véletlen, post mortem lelet. Leggyakoribb a IV. kamrában, ilyenkor gyakorta hydrocephalus hívja fel rá a figyelmet. Medullarisan, ritkán extramedullarisan is előfordul. Általában élesen körülírt, lobulált, nem halmoz. A spinalis ependymomáktól eltérően excentrikus, sokszor motoros deficittel jár. Élesen körülírt, tömött, a kamrá(k)ba boltosuló nodulus, mely általában < 2 cm. Isomorph magkép, fibrilláris – esetenként GFAP pozitív – matrix, ritkán ependymalis rozetták (ependymalis komponenssel keveredve a gradus nő, GII.) jellemzik. Az oszlások extrém ritkák, microvascularis proliferatio előfordulhat. Ultrastrukturálisan a sejtek ependyma jellegzetességekkel bírnak, nem astrocytaer tumor. Előfordul sarcomatosus formája, melyben vascularis eredetű sejtek, ill. rhabdomyogen elemek találhatók. Sebészi eltávolításuk általában kuratív, a boncolási mellékleletek hamartogen laesiók is lehetnek.

2.4.3.3.4. Anaplasticus (malignus) ependymoma, GIII (9392/3). Leggyakrabban a hátsó scalában látjuk. Fokozott intracranialis nyomás tünetei kísérik. MRI-n általában halmoz. Emelkedett, sokszor kifejezett cellularitás, szignifikáns mitotikus aktivitás, polymorph sejtek és magok, necrosis, microvascularis proliferáció látható mikroszkópban. Az anaplasia jelei a palisaddal övezett necrosis és a vascularis/endothelialis burjánzás. Ha a hátsó skála daganatában pseudopalisad mentes necrosist találunk, és a fenti jelek hiányoznak, nem szabad az anaplasticus megjelölést használni! Előfordul, hogy eredete csak EM-el tisztázható, immunprofilja az ependymomákéval egyezik, de a GFAP dekoráció csökkent. Egyértelmű, megbízhatóan reprodukálható genetikai aberráció nem ismert. Jellemző a gyors recidíva. A prognosztikusan egyértelmű jelek értékelésében az irodalmi adatok eltérőek. Érthetően nagy jelentőségű az életkor és a lokalizáció. A pozitív liquor cytologia (10-15 %) rossz prognózist jelez, metastasisok klinikailag 1-3 %-ban mutathatók ki. Postoperatíve extraneuralis áttétképződés is előfordul. NB. Az ependymoblastomát nem szabad a malignus ependymomával keverni – az előbbit a WHO az embryonalis tumorokhoz sorolja!

2.4.3.4. Plexus chorioideus (PlCh) tumorok

A plexus chorioideus eredetű daganatok az új WHO beosztás 4. fejezetébe kerültek, amit a plexus érgomolyait fedő hám sajátságai indokolnak. A daganatok az agykamrák chorioid plexusainak helyén, általában gyermekkorban keletkeznek.  50%-uk az oldalkamrákban, 5%-ban a III. kamrában, 40%-uk a IV. kamrában nő. Mintegy 5%-ban egyidejűleg több kamra plexusából indulnak ki. A liquor-keringés blockja miatt hydrocephalus tüneteivel jelentkeznek. CT/MRI: hyperdenz, halmozó, a kamrafallal intim kapcsolatban lévő növedékek. A papillomák karfiolszerű állománya a környezettől élesen elhatárolódik, a carcinomák infiltratíve nőnek. Cysták, vérzések, a carcinomákban necrosis fordulhat elő.

2.4.3.4.1. Chorioid plexus papilloma (CPP), GI (9390/0). Benignus, sebészileg kezelhető, papilláris-polypoid daganat, gyakran meszes, sejtjei a szabályos plexus chorioideus sejtjeihez hasonlítanak. Esetenként oly mértékben differenciáltak, hogy a normális plexustól való elkülönítésük nehézséget okozhat. Finom fibrovascularis tengelyen ülő cuboidalis és/vagy cylindriform hámsejtekből áll. Vérzés, cysticus átalakulás előfordulhat, necrosis nincs,a   Mib-1 LI: 1-2 %. Oncocytás átalakulás mellett ritkán mucoid átalakulás, melanisatio, tubularis transformatio fordulhat elő. CK pozitivitás, vimentin reaktivitás, 90%-ban S-100 dekoráció látható. Az EMA reakció általában negatív, viszont hasznos, hogy a papillomák jelentős része tartalmaz GFAP+ sejteket, míg a normális plexus negatív. Hasznos diagnosztikus eszköz a transthyretin IHC.

2.4.3.4.2. Chorioid plexus carcinoma(CPC), GIII-IV. (9390/3). A malignitás minden jele megtalálható (atypia, oszlások, elmosódott papillaris szerkezet, necrosis és invázió). Mib-1 LI: 7.3-60%. Melanoticus formája melanint és lipofuscint tartalmaz, ami biológiai viselkedésén nem változtat. IHC: CK, S-100, transthyretin pozitivitás, cca. 20%-os GFAP reaktivitás jellemzi. Az esetek nem elhanyagolható részében solid carcinoma jelenik meg, ilyenkor a diagnosis nagyon nehéz lehet, jelentős segítséget adhat az EM.

A CPP és CPC elkülönítő kórisméje szempontjából nagyon lényeges a plexus chorioideusok villosus, bilateralis (oldalkamrák) hypertrophiája, ami secretoros hydrocephalussal jár. Áttéti carcinomák felismerésében hasznos a HEA125 és BerEP4 antitestek használata. Saját tapasztalataink megerősítik, hogy plexus daganatokba a synaptophysin pozitív (vannak ellentétes adatok is).

2.4.3.5. Ismeretlen eredetű neuroepithelialis daganatok

Egyértelmű neuroepithelialis természetük, jellegzetes növekedési módjuk, de pontos histogenesisük ma is tisztázatlan. Jelenleg genetikai adatok sem segítik az enigmatikus kérdés megoldását. A polaris spongioblastomát törölték a WHO klasszifikációból, miután bebizonyosodott, hogy a palisad-szerűen rendeződő uni- vagy bipolaris sejtek nem tumor fajtát, hanem növekedési módot képviselnek. (Sajnos Magyarországon még ma is előfordul, hogy a „spongioblastoma” megjelölést, tévesen, pilocytás astrocytomákra alkalmazzák!).

 

2.4.3.5.1. Astroblastoma (9430/3): ezt a gliomát a WHO ide sorolja, de a legújabb EM, IHC és szövetkultúrákban nyert adatok alapján tanycytákból származik, ill. épül fel. Az új beosztásban feltehetően az ependyma csoportban fog szerepelni. Biológiai viselkedése változó, egyelőre határozott gradust nem is rendelnek hozzá. Ritkán, fiatalokban, jellegzetesen a hemisphaeriumokban, corpus callosumban, kisagyban, n. opticusban, agytörzsben és a cauda equina vidékén fordul elő. CT és MR képeken élesen körülírt, sokszor halmozó laesio. Makroszkóposan éles határú, sokszor cysticus. Szövetileg centrális erek köré rendeződő, elvékonyodó nyúlványokkal bíró, GFAP + sejtek jellemzik. „Pseudo-rozettoid” szerkezete miatt ependymalis daganatoktól, sőt diffúz astrocytomáktól, esetenként GBM-től kell elkülöníteni. Jellemzi a GFAP, S-100 és vimentin reaktivitás, leírtak EMA pozitivitást, NSE és CD57 dekorációt is. A CAM5.2 negatív. A Mib-1 LI 1-18% között van. A mitotikus aktivitás és cellularis anaplasia alapján alacsony és magas grádusú csoportra osztják. Radikális sebészetet követő sugárterápiával recidívája megelőzhető.

2.4.3.5.2. A harmadik agykamra chordoid gliomája. Gr. II. (9441/1). Ritka, lassan növekvő, glialis daganat, mely a III. kamrában növekvő, felnőttkori laesiók (átlag életkor 46 év) elkülönítő diagnosisában kap szerepet. A ritka cystáktól eltekintve CT és MRI képeken a III. kamra elülső részével szervesen összefüggő, KA-t halmozó elváltozás. Obstruktív hydrocephalus, fejfájás, hányinger és ataxia jelzi. Epithelioid sejtekből áll, melyek csoportjai-kötegei („cords”) mucoid, sokszor vacuolizált alapállományban találhatók. Leginkább jellemző IHC sajátságuk a diffúz, erős GFAP pozitivitás, de a sejtek vimentinnel, focalisan EMA-val (CAVE: a gyakori plasmasejtes beszűrődés miatt „stromalis” dekoráció jelentkezik!) és EGRF ellenes antitestekkel, valamint schwannomin/merlinnel is reagálnak. CHG vizsgálatokkal pathognomicus genetikai hibát nem találtak. Sajnos lokalizációja miatt a radikális sebészet nem reális célkitűzés, recidíva a postoperatív sugárkezelés ellenére sem ritka. A kemoterápia kérdése máig vitatott.

2.4.3.5.3. Gliomatosis cerebri. GIII-GIV. (9381/3). Diffúz glialis daganat, mely egyszerre több lebenyt, az agytörzset, sőt a myelont is infiltrálja. Corticospinalis deficit, fejfájás, epilepsia, agyideg tünetek és fokozott ic nyomás jelzik. CT-n éles határ nélküli, nehezen megfogható, mérsékelten hypodenz vagy izodenz elváltozás. T2 súlyozott, vagy proton súlyozott MRI képeken látható a teljes kiterjedést jól ábrázoló hyperdenzitás. Sajnos még ma is csak a postmortem vizsgálat a legpontosabb.  Az I-es típusban az elváltozást csak az érintett részek diffúz megnagyobbodása jelzi, a II-es típusban körülírt daganat(ok) [malignus glioma] is található(k). Szövetileg diffúze terjedő, kicsiny, kerek, ill. elongált glialis, astrocytaer sejtek jellemzik, de oligodendroglia-szerű sejtek is megtalálhatók. A GFAP és S-100 jelölődés variábilis, nem diagnosztikus, sokszor csak reaktív astrocyták vagy a tumor által „bekebelezett” (incorporált, entrapped) sejtek reagálnak. A negatív GFAP reakció nem zárja ki a gliomatosist! A proliferatív aktivitás változó, a Mib-1 LI: 6-8 %. Cytogenetikailag a legtöbbször észlelt karyotypus a 44XYdel(6)(q25), kisebb %-ban 88 chromosoma található. Ennek az a jelentősége, hogy az elváltozás clonalis természetét (neoplasma) bizonyítja, ill. elkülöníti a „szokványos” astrocytomáktól.

2.4.3.6. Neuronális és kevert, neuronális-gliális daganatok.Az ide sorolt daganatok incidenciája alacsony, prognózisuk általában kedvező. Ismeretükkel elkerülhető a felesleges radio- és/vagy kemoterápia.

2.4.3.6.1. Ganglioglioma Gr. I-II. (9505/1) és gangliocytoma Gr. I. (9492/0). Együtt az összes agydaganat 1.3%-át teszi ki. Életkor-specifikus incidencia adatok nem ismertek, 2 hónapos kortól 80 évig, a CNS bármely részében előfordulhatnak. Ezeket a daganatokat a chronicus temporalis epilepsziák leggyakoribb okaként tartják számon. CT képen solid, körülírt góc vagy cysta falában, mint muralis nodulus látszik, ami izodenz, vagy hypodenz, eseteként meszes. A nagy daganatok néha hyperdenzek. A KA halmozás nagyon változó. T1 súlyozott MR képeken hypodenz, T2 súlyozott képeken körülírt, hyperdenz elváltozás. Vérzés, necrosis ritka. A gangliocytoma nagy, multipolaris, dysplasticus neuron csoportokból álló tumor. A stroma nem daganatos glia, reticulinban gazdag. Néha cysticus, necrosis nincs. A ganglioglioma addicionális, glialis stromát tartalmaz, a glia helyenként piloid, az astrocytaer elemeket reticulin hálózat veszi körül. Oszlást ritkán, necrosist csak akkor találunk, ha a glia anaplasticus transformációja (progresszió) zajlik. Ez mindig a glialis komponenst érinti, legsúlyosabb formájában GBM alakul ki. Jellegzetes, de nem pathognomicus a perivascularis, lymphocytás beszűrődés, microcalcificatio és az ECM-ben, vagy astrocytákban megjelenő, kerek, eosinophil, granularis vagy „hyalin” testek. A neuronokban synaptophysin, NF mutatható ki. A daganatos glia GFAP pozitív, az esetek ¾-ében CD34 reaktivitás figyelhető meg. A Mib-1 LI 1-2.7 %. A recidívák egy része p53 pozitív. A benignus formákban az 5.-7. chromosoma trisomiáját, ill. a 6. chromosoma delécióját figyelték meg. Az anaplasticus ganglioglioma [WHO Gr. III.] az új kiadásban valószínűleg a 9505/3 kódot kapja. Az alacsony grádusú (Gr. I-II.) formák is hajlamosak leptomeningealis infiltrációra, ez nem Gr. III. jele. Az anaplasticusan transformált daganatok a parenchymát destruktíve infiltrálják. A dysplasticus cerebellaris gangliocytomákat ma a familiaris tumor-syndromákhoz sorolják (3.3.14.).

2.4.3.6.2. Desmoplasticus infantilis astrocytoma és ganglioglioma. Gr. I. (9493/0). Ide tartozik 3, korábban külön tárgyalt entitás: (i). Desmoplasticus cerebralis astrocytoma „of infancy” (DCAI); (ii). Desmoplasticus infantilis astrocytoma (DIA). (iii). Desmoplasticus infantilis ganglioglioma(DIG). A DIA eredeti leírása „meningocerebralis, desmoplasticus, durához tapadó astrocytoma” volt.  A tumorsejtek EM sajátságai és GFAP pozitivitása subpialis astrocytaer eredetet igazolnak. A DIG sokban hasonlít a DCAI-ra, de DIG-ben neoplasticus, atípusos ganglionsejtek is megjelennek. 2 évnél fiatalabbakban, a frontalis- parietalis cortexben alakul ki, jobbára nagy, cysticus, részben extraparenchymalis daganat. Létezik olyan beosztás (elsősorban a brit területeken), amely a fenti entitásokat DIG néven foglalja össze. Az utolsó WHO osztályozás a „desmoplasticus infantilis astrocytoma/ganglioglioma” nevet javasolja. Ritka daganatok, de nagy sorozatban, gyerme kekben cca. 1.25% incidenciát észleltek, csecsemőkben az összes daganat 15.8%-át jelentették. Kora gyermekkorban (1-24 hónap) a fiú:lány arány 1.7:1 volt. Leírták 17 éves betegben is. Makroszkóposan nagy (> 10 cm átmérő), solid felszínes és xanthochrom folyadékkal kitöltött mély cystá(k)ból áll. A stroma gazdag reticulinban, a sejtek részben astrocytaer, részben ganglion-sejt jellegűek, melyek keverednek kicsiny, differenciálatlan alakokkal. A határ éles, a BAT-ban sokszor reaktív gliosis észlelhető, előfordul, hogy a Virchow-Robin tereket daganatsejtek penetrálják. A glialis elemekben GFAP és vimentin mutatható ki, a neuronalis differenciációt synaptophysin, NF-H, és beta-tubulin reaktivitás jelzi, a IV-es típusú kollagén-ellenes antitest a stroma rostjaival reagál. A desmin dekoráció ritka. A Mib-1 LI 0.5-5% közötti. Clonalis genetikai aberrációt nem találtak. Molekuláris genetikai vizsgálatok alapján elkülöníthetők a többi, supratentorialis astrocytaer daganattól. A PXA-hoz hasonlóan, subpialis gliából eredeztetik. A primitív, kissejtes komponens ellenére a hosszú távú prognosis kedvező: DIA-ban átlagosan 15.1 év, DIG-ben 8.7 év, de az összes megfigyelés még kevés. A javasolt kezelés mikrosebészeti, radikális exstirpatio.

2.4.3.6.3. Dysembryoplasticus neuroepithelialis tumor (DNT). Gr. I. (9413/0). „Benignus”, jórészt supratentorialis, multinodularis, dominálóan intracorticalis daganat, ami terápia-rezisztens epilepsia képében jelentkezik, sokszor kíséri corticalis dysplasia. Besorolása még a 2000-ben megjelent beosztásban is kérdéses volt, mert egy részük („non-specific form”) nehezen különíthető el a „szokványos” astrocytomáktól, mások ”komplex képpel” jellemezhetők. Irányadó, hogy ezekben az esetekben, a klinikai adatok és a neuroradiológiai vélemény nélkül nem szabad végleges véleményt formálni. A DNT pontos incidenciája nem ismert, epilepszia sebészettel foglalkozó centrumokban 0.8-5% közé esik. Leggyakrabban a 2.-3. évtizedben kórismézik.  MRI-vel könnyebben felismerhető, mint CT-vel; a képalkotók a pontos diagnosis felállításához nélkülözhetetlenek! CT-vel a felszínes daganatok feletti calvaria deformitások láthatók, MRI-vel a teljes cortexet érintő desorganisatio, „macrogyrusok” képe jellemzi. T1 képeken hypointenz, T2 súlyozott felvételeken hyperintenz. CT és MR képeken 1/3-uk halmoz, sokszor gyűrűk formájában, oedema és „tömeg-effektus” nélkül. Makroszkóposan a tömött csomókkal tarkított, gelatinosus („mucoid”) megjelenés jellemző. A kéreg felszínére merőleges oszlopokba rendeződő „specifikus glioneuralis elemek”-ből áll, köztük GFAP– és S-100 + oligodendroglia-szerű sejtekkel (OLCs = oligodendroglia-like cells). Utóbbiak pozitív IHC reakciót adnak NeuN és NR1 antitestekkel, ami a neuralis differenciációt támasztja alá.  A kép területről területre változhat (komplex, ill. szimplex forma). A bona fide neronalis elemek NSE, synaptophysin és NF pozitívak. Indolens elváltozás, recidívát még részleges eltávolítás után sem észleltek (csaknem 5 éves, MR kontrollal követett esetek). A proliferációs potenciál alacsony, noha relatíve magas Mib-1 LI (0-8%) értékeket is leírtak. Genetikai predispositiót jelenthet NF1.

2.4.3.6.4. Centralis neurocytoma. Gr. II. (9606/1). Monomorph, kerek, neuronalis differenciációval jellemezhető sejtekből álló, jobbára fiatal felnőttekben a foramen Monroi környékén kialakuló daganat, prognózisa kedvező. Fokozott ic nyomás tüneteivel jelentkezik, az átlagos életkor 29 év. Relatíve ritka, az összes agydaganat 0.25-0.5%-a. CT képeken isodenz, enyhén hyperdenz, halmozó, néha cysticus és meszes. MRI: T1 és T2 képeken normo- vagy enyhén hyperdenz, gadoliniummal mérsékelt halmozás látható. Az intraventricularis daganatok szürkék, morzsalékonyak, a meszesedés sokszor makroszkóposan is észlelhető. Az isomorph sejtek sokszor ODG-szerűek, a lépesméz-kép (halo) jellemző. A sejtek között neuropil jellegű interstitium, perivascularis pseudorozetták (ependymoma jellegű) és pineocytomára emlékeztető szabálytalan nagy, fibrilláris, rozettoid területek és endocrin jellegű capilláris hálózat jellemzik. OGDG, ependymoma, medullocytoma, DNT lehetősége a synaptophysin, NSE, MAP2, calcineurin pozitivitás alapján kizárható, esetenként az EM nagy segítség. A chromogranin A és az NF IHC általában negatív, CD57 reaktivitás csaknem mindig látható. A GFAP legtöbbször negatív, vagy kis gócokban, gyengén reagál. A Mib-1 LI < 1%. Ha az index >2%-nál, akkor jellemzően endothelproliferatio is látható, a műtét utáni recidíva gyors és gyakori. A 7. chromosomán „gain”, 17. isochromosoma, komplex karyotypus említhető. TP53 mutáció és MYC amplifikáció nincs. Prognózisa általában jó, a javasolt kezelés radikális sebészet. Ha az eltávolítás részleges, akkor rövidebb a recidíva-mentes időszak és a túlélés. A histopathologia önmagában nem elegendő a prognózis becsléséhez. Megfigyeltek agresszív szöveti jeleket, sőt bona fide pathologiai malignitást is leírtak, de craniospinalis terjedése nem ismert. Három lehetőség közül lehet választani: postoperatív sugárkezelés, sugárkezelés csak klinikai progressio gyanúja esetén, vagy azonnali reoperáció: a vélemények megoszlanak. Érdekes, hogy a prognózis rosszabb volt, ha GFAP reaktív elemeket tartalmazott a daganat.

2.4.3.6.5. Cerebellaris liponeurocytoma. Gr. II. (9506/1). Ritka cerebellaris daganat előrement neuralis, neurocytaer és focalis, lipomatosus differenciációval. A 36.-67. évek között (átlag: 51. év) alakul ki, már ebben is különbözik a medulloblastomáktól és centralis neurocytomától. Általában a vermisben nő, lehet exophyticus. A sejtdús tumort monoton sejtkép és neurogén sajátságok jellemzik, a Mib-1 LI <1%-6%. A lipomatosus elváltozás focalis, jellemzi az NSE, synaptophysin és MAP-2 IHC reaktivitás. Gócos GFAP pozitivitás előfordul, egy esetben desmin pozitivitást (myogen transformatio) észleltek. Lokális sebészi kezeléssel a túlélés meghaladja az 5 évet, függetlenül attól, hogy a betegek egyidejű radiotherapiában részesültek-e.

2.4.3.6.6. Paraganglioma. Gr. I. (8690/0). Különleges, neuroendokrin daganat, mely általában benignus, tokba-zárt, velőléc eredetű, a segmentális vagy collateralis autonóm ganglionokból (paraganglion) indul ki bárhol a testben. A CNS-ben csaknem mindig a filum terminale - ritkán a sella turcica - daganata, jellegzetes fészkes („zellballen”), carcinoid-szerű képpel. Nem ritka, hogy a jugulotympanicus paraganglioma terjed intracraniálisan. Előfordulhat a corpus pineale vidékén, a kisagy-hídszögletben, társulhat VHL betegséggel. 13.-71. év között észlelték. A cauda vidékén a neuroradiológiai kép jellegtelen. Konvencionális röntgennel a csigolyatestek „kivájtsága” előfordul. CT: isodenz, homogénen halmoz. MRI: T1 képeken a myelonnal izodenz, esetleg hypodenz. T2 képeken hyperdenz és intenzíven halmoz.  Makroszkóposan intradurális, vagy a filum terminale, vagy cauda rostokkal függ össze, „hurka-szerű”, tokba-zárt, lágy, vörhenyes-barna, ritkán a durát infiltráló, 1-13 cm átmérőjű daganat. Intratumoralis cysta előfordulhat.  Szövetileg fősejtek („type I. cells”) és sustentacularis sejtek („type II. cells”) jellemzik. A fészkes szerkezetben endokrin-jellegű, finom, gazdag erezettség, a sejtek finom, granuláris eosinophiliája jellemzik. A fősejtek NSE, chromogranin A és synaptophysin pozitívak. Jól használható a Grimelius ezüstözés (fősejtek), neuropeptidek ellenes antitestek (5-HT, somatostatin, leu- és metenkephalin). A cauda daganatait jellemzi a paranuclearis CK pozitivitás. A II-es sejttípus erősen S-100 pozitív, (focalisan a fősejtek is reagálnak) és a GFAP is dekorál. Az EM kép jellegzetes, a „világos” és „sötét” fősejtekben denz-core granulumok láthatók. A szisztémás paraganglionok lehetnek multifocalisak. A cauda tumorok nem szisztémás paragangliomákkal, hanem agydaganatokkal, spinalis haemangiomákkal, syringomyeliával társulhatnak – lehet, hogy ez coincidencia. A glomus caroticum daganatai lehetnek familiarisak. Genetikailag, a tumorok két locushoz kötődnek: 11q22.3-q23 és 11q13.1. A carotis tumorokat a 11q11-q23 locuson jelentkező-, az extra-adrenalis daganatokat 3p21 locuson észlelhető LOH jellemzi. Familiáris halmozódásuk 2A és 2B típusú MEN-ben és VHL betegségben is ismert. A daganatok lokalizációja sokszor fontosabb prognosztikus tényező, mint a histopathologia: a para-aorticus paragangliomák áttét-képző hajlama magas (28-42%), a carotis-test daganatai alacsony (2-9%). A glomus jugulare paragangliomák lokális recidívára hajlamosak. A cauda equina daganatainak cca. 4%-a recidívál, még in toto reszekcióectio után is. Az egyértelműen anaplasticus, extraneuralis paragangliomákban alig található sustentacularis sejt, kérdéses, hogy ez a CNS paragangliomáira is igaz-e.

2.4.3.7. A corpus pineale daganatai. A CP parenchymalis daganatait a fotosenzoros- és neuroendokrin sajátságokkal bíró pineocytákból származtatják. A daganatokban teljesen érett és egyáltalán nem differenciált alakok egyaránt megtalálhatók. A nem pineocytaer (vagy praecursor) eredetű daganatok közül a CP régió astrocytomái (főleg pilocytaer astrocytomák), meningeomái és a csírasejtes daganatok emelendők ki.

2.4.3.7.1. Pineocytoma, Gr. II. (9361/1). Lassan növekvő, fiatalokat érintő, differenciált pineocytákból álló daganat. Környezetét összenyomja, de nem infiltrálja. Klinikailag a többi CP régióban kialakuló daganattól nem különíthető el. CT képeken <3 cm, gömbölyded, körülírt, hypodenz és homogen; MRI-vel T1 képeken hypodenz, T2 képeken hyperdenz. Makroszkóposan élesen körülírt, granularis felszínű, kp. tömött, szürkésbarna, néha microcysticus. A necrosis ritka, nagy daganatokban ischaemiás eredetű. Szövetileg mérsékelt cellularitás, „mező-szerű” terjedés (sheeting), érett pineocyta-jellegű sejtkép és pineocytás rozetták (eltúlzott méretű Homer-Wright rozetták) láthatók argyrophil rostokkal kitöltve. Mitosis nincs. Synaptophysin, NSE, β-tubulin, tau protein, chromogranin A és serotonin pozitív. Előfordul S-100, GFAP (vitatott) és esetenként retinalis-S antigen, valamint rhodopsin dekoráció is. A 11. chromosoma részleges deléciója a daganat biológiai progresszióját jelzi. Metastasist nem ad, az 5 éves túlélés 86%, ezt a változatos differenciáció (glialis-, neuronalis-, retinalis) nem befolyásolja! Kezelése elsősorban sebészi.

2.4.3.7.2. Pineoblastoma, Gr. IV. (9362/3) Főleg gyermekkorban jelentkező, primitív, embryonalis daganat, megjelenése „SBCT” jellegű. Tünetei egyeznek a többi, CP vidéki daganatokéval: fokozott ic nyomás, mentális zavarok, neuro-ophatlmológiai dysfunctio (Parinaud syndroma, vide supra), agytörzsi- és cerebellaris működészavarok, a hypothalamus károsodása miatt jelentkező hormonális eltérések. CT-vel nagy, lobulált, általában éles határ nélküli, homogén térfoglalás, mely KA adása után hyperdenz. T1 súlyozott MR képeken hypo-isodenz, heterogénen halmoz. A calcificatio ritka. Makroszkóposan a CP-t destruáló, lágy, morzsalékony, sokszor bevérzett és/vagy necroticus gócokkal tarkított, környezetét infiltráló kép típusos. A szöveti képre magas cellularitás, necrosis, sok oszlás (Mib-1 LI adatot a releváns kézikönyvek sem tartalmaznak) és Flexner-Wintersteiner rozetták (retinalis differenciáció), ritkábban Homer-Wright rozetták, fleurettes jellemzik. Sejtképére hyper-chromasia, anisonucleosis, magas N/C hányados, elmosódott cytoplasma-határ típusos. Az ún. pinealis anlage daganatokban porc, melanin, esetenként rhabdomyogen jelek láthatók. Az IHC profil változatos, gyakori az NSE, NF, synaptophysin, chromogranin A, β-tubulin, retinális S antigén, ritkán GFAP, desmin és β-crystallin dekoráció észlelhető. A genetikailag predisponáló tényezők közül a familiaris (bilateralis) retinoblastoma említhető, amit sokan „trilateralis retinoblastoma syndromaként” említenek. Meglepően kevés a molekuláris genetikai adatok száma: del(11)q13.1q13.5 (a 11. chromosoma hosszú karján interstitialis deléció), a MYC családhoz tartozó gének kifejezett expressziója, amplifikáció nélkül és a TP53 mutáció hiánya említhető. A tumorok hajlamosak a neuro-axis menti terjedésre, extra-neuralis metasztázisoktasisok is előfordulnak. A prognózis a CT/MR alapján megítélhető stádiumtól függ. Egységesen elfogadott kezelési útmutató nincs, az 5 éves túlélés eléri az 58%-ot.

2.4.3.7.3. Intermediaer differenciációjú pinealis daganatok. (9362/3).  Egyelőre csak „java-solt” kategória WHO Gr. nélkül. A cellularitás közepes, a differenciáltság mértéke nem éri el a pieocytomáét, de magasabb, mint pineoblastomában. A klinikai- és neuroradiológiai kép nem pathognomicus. Az IHC profil tarka. Egy kis sorozatban totális resectio után 4 évet meghaladó túlélést észleltek. Kérdés, hogy ez a kategória az új beosztásban szerepel-e. A legutolsó beosztásban nincs külön csoport a glialis daganatok számára (szemben a brit klasszifi-kációval). Lényeges ezeket a környezetből a CP-re terjedő daganatoktól elkülöníteni. Saját anyagunkban egy CP-t destruáló AT/RT fordult elő.

2.4.3.8. Embryonalis daganatok

A pediátriai agydaganatok jelentős csoportja, melyek diagnózisában és kezelésében jelentős a fejlődés, de eredetük és histopathologiai osztályozásuk máig ellentmondásos. Közös bennük, hogy differenciálatlan kerek sejtekből (SBCT) állnak. Összefoglalóan primitív neuroectodermalis tumorként (PNET) ismertek. Közülük leggyakoribbak a medulloblastomák, de ide tartozik több más entitás is (vide infra). A medulloepithelioma és az atypusos teratoid/rhabdoid tumor (AT/RT) eltérő szerkezetű és genetikailag is bizonyíthatóan különböző eredetű.

2.4.3.8.1. Medulloepithelioma. Gr. IV. (9501/3). Ritka, malignus, gyermekkori, kezdetben körülírt, majd kiterjedten invazív, bevérzett, necroticus tumor. Supra- és infratentorialisan egyaránt előfordul, leggyakoribb hemisphaerialisan, paraventricularisan. Kezdeti tünetei: fokozott ic nyomás, hányás, fejfájás, tarka neurológiai deficit-együttes. CT képen, kezdetben, körülírt, isodenz, nem halmoz. T1 súlyozott MR képeken hypo- vagy isointenez, a halmozás biológiai progresszió jele. Makroszkóposan nagy, bevérzett, kiterjedten elhalt, infiltratív-destruktív daganat, mely hajlamos a subarachnoidealis térbe törni. Mikroszkóposan papillaris-tubularis, a solid részekben szalagszerűen rendeződő hengerded-cuboidalis sejtek, melyekben nincs cilium és blepharoplast. A szerkezet sokszor a primitív velőcsőre emlékeztet. A hámsejtek PAS + BL-en „ülnek”, ami collagen IV. ellen termeltetett antitesttel reagál. Sok a mitotikus alak. A parenchymalis sejtek neuralis-, glialis-, mesenchymalis differenciálódásra képesek. Az ependymoblastosus rozetták gyakoribbak, mint az ependymalis rozetták. Előfordulnak OLCs, melyek synaptophysin pozitívak. Pigmentált formája is ismert. Pathognomicus a nestin reakció: erős és diffúz a sejtek basalis részében, míg a luminális rész negatív. Focalis NF, CK és EMA dekoráció sokszor észlelhető, a bona fide neuroepithelialis részekben a GFAP, NSE és S-100 negatív. Az NSE, synaptophysin és NF ellenes antitestek a differenciálódó területekben pozitívak. A GFAP reaktivitás igen széles spektrumot reprezentál. Ritka daganatok mesenchymalis irányba differenciálódnak: megjelenhetnek porc-, csont-, myogen elemek. Ezek, feltehetően, stromalis metaplasia eredményeként bukkannak fel, de megfelelhetnek teratoid komponensnek is. EM-el kiterjedten láthatók primitív lateralis junctiók (zonulae adherentes). Genetikai adatok szinte hiányoznak csakúgy, mint az optimális kezelési javaslatok. A betegek általában 1 éven belül meghalnak, totalis resectio és sugárterápia ezt az időt meghosszabít(hat)ja. Medulloblastomától, teratomáktól, ill. CPC-től kell elkülöníteni.

2.4.3.8.2. Ependymoblastoma. Gr. IV. (9392/3). Újszülöttekben, csecsemőkben kialakuló, embryonalis daganat, melyet a pathognomicus („distinctive”) többrétegű rozetták különítenek el a többi embryonalis tumortól. Legtöbbször a supratentorialis kamrarendszer környezetében látjuk, de sacrococcygealisan és primaer meningealis formában is leírták. CT és MR vizsgálattal nagy, halmozó idegen szövetet lehet látni excesszív oedémával. Makroszkóposan körülírt, lágy-kp. tömött, tarka, speciális szerkezet nélküli. Szövetileg centralis, primitív, neuroectodermalis daganatot látunk, melyben bőségesen többrétegű rozetták láthatók. A külső réteg éles átmenet nélkül olvad bele a daganatsejtek rendezetlen szövetébe. A rozetták centrumában kicsiny, kerek lumen látszik. A luminalis cytoplasmában finom pontozottság jelzi a blepharoplastokat (olaj immerzióval, Endes trichromban jól láthatók). S-100, vimentin, panCK, néha CAM5.2, GFAP és a II-es, carbonic anhydrase izoenzim ellen termelt antitesttel adott pozitív reakció segít a diagnosisban. Anaplasticus ependymomától, medulloepithelio-mától és medulloblastomától kell elkülöníteni.

2.4.3.8.3. Medulloblastoma (MB), GIV (9470/3).  A PNET csoport legprominensebb képviselője. Malignus, invazív, cerebellaris, embryonalis daganat. Incidenciája Magyarországon is nő, a WHO adata 0.5/100000 a 15 év alatti populációban. A név nem szerencsés, mert „medulloblast” per se nem létezik. A klinikai képet törzsataxia, ic hypertenzió, liquor keringészavar, letargia, fejfájás és reggeli hányás uralja. Leggyakoribb a vermisben. CT és MR vizsgálattal solid, intenzíven-, homogénen halmozó tumor. Makroszkóposan igen változatos, lehet lágy, morzsalékony és infiltratív, vagy tömött és körülírt. Gyakori a masszív vérzés. A „klasszikus” kép SBCT: kis, kerek sejtek, répaszerű maggal, minimalis cytoplasmával, az esetek 40 %-ában neuroblast-rozettákkal. Az utóbbiak circularisan rendeződő sejtmagokból és „összekuszált” (tangled) nyúlványokból állnak. A mitosisok 75%-ban gyakoriak, de 25%-ból csaknem hiányoznak. A neurogen differenciáció jeleit gyakran látjuk. Az IHC profil nagyon változó: a synaptophysin kimutathatóságát sokan sine qua non-ként kezelik, de ez túlzás. Gyakoriak az intermediaer filamentumok, ezek közül kiemelendő a nestin (IV. osztályú, 210-240 KDa tömegű IF). A nestint neurogen praecursor-sejt markernek tekintik. A „klasszikus” MB erősen vimentin pozitív és sok a GFAP+, ún. csillagsejt („stellate cell”). Ezek egy része feltehetően incorporált („entrapped”) elem, de bizonyított a MB elemek glialis differen-ciációja. Az NF proteinek jelenléte neurogen elkötelezettség jele. A focalisan pozitív retinalis S antigén és rhodopsin jelenléte típusos. A különböző altípusokban változó mértékű neurogen differenciációt jeleznek a neuralis növekedési faktorok és receptoraik (NGF, NGFR, a Trk protein család,). MB-ben igen sok az apoptotikus sejt, nem meglepő, hogy a daganatok >30%-ában detektálható a Bcl-2 protoonkogén. EM-ben neurit-szerű sejtnyúlványok, denz-core granulumok és változó mértékben fejlett synapsisok is felfedezhetők. A proliferació mértéke változó, de magas.  A Ki67 LI gyakran > 20 %! Meghatározták a triciált thymidie (3H-Tdr) in vivo felvételét és medulloblastomákban ennek mértéke jóval magasabb volt (8-14.4%), mint malignus gliomákban. (Az in vivo Tdr felvétel vizsgálata korlátozott értékű: a Tdr nem képes zavartalanul átjutni a vér-tumor gáton!). Medulloblastomákban a leggyakrabban (>50%) észlelt genetikai abnormitás a 17q isochromosoma megjelenése. Emellett az 1-es chromosomán translocatio, deléció, duplicatio és az 1q trisomiája gyakori. CGH-val a 17p vesztése, a 17q-n „gain” igazolódott. A „double minutes” csaknem típusosan megtalálható a MB-ák jelentős részében, amihez az esetek cca. 20%-ában MYC-, ritkábban MYCN amplifikáció társul. A 17p LOH kapcsán (majdnem mindig a p kar teljes elvesztése!) a töréspont a 17p11 locuson van. Felteszik, hogy ilyenkor egy MB-asszociált tumor suppressor gén vesztése következik be, de a gén azonosítása eddig nem sikerült, de úgy tűnik, hogy a TP53-tól distálisan kell lennie, mert MB-ben nagyon ritka a TP53 tumor suppressor gén alterációja. A 9. chromosoma hosszú karján lévő PTCH gén (a Drosophila „patched” gén analogonja) a 9q allélikus vesztése elsősorban a desmoplasticus MB-ban gyakori. A PTCH által kódolt fehérje a neurigenezishez esszenciális, ún. Sonic hedgehog fehérje által iniciált szabályozó rendszerben játszik fontos szerepet. Az előzőek gyakoriak az ún. Gorlin syndromában (halmozódó, változatos genezisű és biológiai viselkedésű daganatokkal jellemzett syndroma). Egy másik, familiaris tumor-syndroma, a Turcot syndroma is kapcsolódik a medulloblastomához (l.dL. később). DNS „microarray” vizsgálatok igazolták, hogy a cerebellaris differenciációt szabályozó gének közül a TRKC, a nátrium-csatorna gének, valamint az ECM molekulákhoz tartozó elastin-, collagen type V. gén expressziója kedvező prognózist jelent. A sejtproliferációval és anyagcserével kapcsolatos MYBL2 és LDH gének expressziója rossz prognózissal jár! A MB elkülönítő diagnosisában figyelemmel kell lenni a következő daganatokra: lokalizációja miatt a pilocytás astrocytoma, de ennek szöveti képe annyira különbözik a MB-tól, hogy ez nem jelent problémát. Nehezebb lehet ependymomától, bizonyos metastaticus carcinomáktól, anaplasticus meningeomától és malignus lymphomától való differenciálása, de a korszerű IHC ebben is segít. Ennek ellenére, a MB diagnosztikában is alapvető a pathologus részletes és megbízható tájékoztatása! A MB korszerű terápiája a molekuláris genetikai elemzés eredményeire támaszkodik. A műtéti kezelést kiegészítő, adjuváns kemo- és radioterápiával az 5 éves túlélés 40-60%, de ennek súlyos neuropsychologiai deficit lehet az ára. – A különböző szöveti altípusokat alább ismertetjük.

2.4.3.8.3.1. Desmoplasticus MB, Gr. IV. Javasolt kód: 9471/3. Nodularis, reticulinrost-mentes szigetek (centrum germinatívumra emlékeztető „pale islands”) között igen sejtdús, tömeges reticulint tartalmazó tumorszövet jellemzi. A sápadt területekben synaptophysin és GFAP mutatható ki, a supratentorialis PNET-re emlékeztet a kép. A desmoplasticus MB-ban megtalálható (a cerebellum stratum granulosum externumára jellemző) alacsony affinitású neuroreceptor, a p75NTR, ezért ezt az altípust a str. granulosum externum elemeiből származtatják.  Más elképzelés szerint a MB a PNET csoporthoz tartozik és ezek a daganatok pluripotens subependymalis matrix sejtekből származnak. Ezzel az a probléma, hogy genetikailag a MB eltér a supratentorialis PNET-től Vannak, akik azt tartják, hogy a MB több, különböző sejtből fejlődik. Nagysejtes variánsát(az összes MB 4%-a) prominens nucleolus, nagy mag és a többi MB-ben megszokottnál jóval bőségesebb cytoplasma jellemzi. Nem ritka bennük a C-MYC amplifikációja, igen agresszív, ebben a csoportban a legrosszabb pro-gnosisú. Valószínűleg külön kódot kap az új kiadásban.

2.4.3.8.3.2. Medullomyoblastoma. Gr. IV. (9472/3). Bár már 1930-ban leírták, az eddig közölt esetek száma < 50. Leggyakoribb a vermisben, középvonali cerebellaris tünetekkel jár. CT/MR-en halmoznak, a „klasszikus” MB-tól neuroradiológiai alapon nem különíthetők el. Makroszkóposan lágy, gelatinózus, szürke, szürkésvörös metszlapjait a necrosisokat jelző, granuláris, sárga gócok tarkítják. A rhabdomyogen differenciációt desmin és gyors myosin-ellenes antitestekkel lehet igazolni, a synaptophysin és GFAP dekoráció a MB jelleget bizonyítja. Genetikai profilja eltér a „klasszikus” MB-tól. Elkülönítendő teratomától és primaer rhabdomyosarcomától. Mitotikus aktivitása magas, gyors lefolyású, fatalis tumor.

2.4.3.8.3.3. Melanoticus MB. Gr. IV. (9470/3). Kicsiny, MB sejtjeiben vimentin, NF, NSE vagy S-100 pozitivitás észlelhető. A melanoticus („neuroectodermalis”), sokszor epithelioid sejtjek fenotípusa annyira változatos, hogy sokan azt is megkérdőjelezik, hogy a melanotikus MB vajon egy entitás-e. EM-ben melanosomákat, melanint, ill. neuromelanint tartalmaznak. A histologiát papillaris, tubularis vagy kompakt elrendeződés, SBC komponens, liquorűr-invázió jellemzi. Homer-Wright rozetták előfordulnak. Sokan az infantilis melanoticus neuroectodermalis tumorral (MNTI) azonosítják, de ez utóbbi (melanoticus progonoma) extracerebralis tumor. A melanoticus MB lefolyása rövid, prognózisa nagyon rossz.

2.4.3.8.4. Supratentorialis primitív neuroectodermalis tumor (S-PNET). Gr. IV. (9473/3):

Az agyban, ill. a suprasellaris réióban növekvő embryonalis daganat, melyet pluripo-tens, differenciálatlan neuroectodermalis sejtek alkotnak. E sejtek különböző irányú (neuron-, astrocyta-, ependyma-, izom- és melanocyta) differenciációra képesek. A neuronalis vonal mentén elkötelezett sejtekből cerebralis neuroblastomák (9500/3) fejlődnek. Ha ganglionsej-tek is megjelennek, akkor cerebralis ganglioneuroblastomáról (9490/3) beszélünk. Számos szinoním néven ismertek, ezek közül csak az „SBCT”-t említjük. A supratentoriális PNET ritka, de precíz adataink nincsenek. Az átlag életkor 5.5 év (4 hét-10 év), a lokalizációt nevük jelöli (NB. A pinealis régióban pineoblastomaként ismerjük). A cerebralis forma tünetei: ic nyomásfokozódás, görcsök, tudatzavar; a suprasellaris daganatok látás- és endokrin-zavarokkal társulnak. CT képük nem függ a lokalizációtól, hypo- vagy isodenzek, KA adása után denzitásuk nő. 50-70%-uk tartalmaz calciumot, a necrosis és cysta-képződés nem ritka.T1 súlyozott MR képeken a szürkeállományhoz képes hypodenzek, T2 súlyozott képük hasonló, de a vérzések és necrosisokhyperintenzek, a gadoliniumot halmozzák. Makroszkóposan demarkálódhatnak, máskor határuk elmosott, a lágy daganatok halvány-, vagy élénk vörhenyes színűek, míg a desmoplasticusak tömöttek és sárgásbarnák. Szöveti képük „medulloblastoma-szerű. A domináló sejt kevés cytoplasmával bír, magjuk kicsi, kerek, igen hyperchrom, néha a perikaryon nem is látszik. Léteznek nagyobb, halványabb, kifejezetten pleomorph magvú formák is. Szembeötlő lehet az izolált sejtnecrosis (karyopyknosis, karyo-rrhexis). Gyakoriak a fibrillaris stromában „úszó-áramló” sejtcsoportok, de rostkötegek mentén rendeződhetnek is. Homer-Wright-, vagy Flexner-Wintersteiner rozetták és ependymalis „canalisok” előfordulnak. A melanint tartalmazó alakok ritkák. A leginkább használható antitestek a GFAP, NF és desmin. A synaptophysin, vimentin és keratinok általában nem szolgálnak igazán hasznos információval, a synaptophysin minden formában pozitív. Számos más neuronalis marker (Map2, beta-tubulin) használható, de sajátos módon csaknem minden tumor egyedi immunprofillal bír, ami igaz az EM leletre is. A Mib-1 LI 0-85% között mozog. Az MB cytogenetikai sajátságai az S-PNETből általában hiányzik.

2.4.3.8.5. Atípusos teratoid/rhabdoid tumor (AT/RT), GI-IV: 2 éves kor alatt, MR és CT képeken dúsan halmozó, hátsó skála daganatok, melyek nagy epithelioid sejtekből, mesenchymalis-orsó alakú elemekből és egy kissejtes „PNET” komponensből állnak. Homer-Wright rozetták néha-, Flexner rozetták gyakorlatilag soha nem találhatók. A gradus esetenként változó. A differenciáltság fontosabb prognosztikai jel, mint a stádium („staging”). Magasabb Mib-1 LI agresszívebb viselkedést jelez. EMA, vimentin, SMA, néha GFAP, NFP és keratin a rhabdoid sejtekben, a PNET részletekben GFAP és NFP esetlegesen, a mesenchymalis elemekben vimentin és néha SMA mutatható ki. A desmin negatív.

2.4.3.9. A peripheriás neuroblastos daganatok

Neuroblastoma (NB), ganglioneuroblastoma (GNB), ganglioneuroma (GN).

2.4.3.9.1. Olfactorius neuroblastoma (aesthesioneuroblastoma), GIV (9522/3): ritka, az olfactorius receptorsejtekből ered. SBCT, az IhCh reakciók velőléc eredete mellett szólnak: NSE, chromogranin, synaptophysin, NF, b-tubulin pozitív ¾ a paraganglioma variáns sustentacularis sejtjei S-100 pozitívak. Egy másik formája az olfactorius neuroepithelioma (9523/3).A SBCT jellege miatt a differenciális diagnózis nehéz lehet, az IhCh mellett az EM és a molekuláris pathologiai módszerek is segíthetnek(1,2). A Mib-1 LI sokszor ~ 50 % !

A retina tumorai: a pars optica retinae legfontosabb daganata a retinoblastoma: (GIV) jellemző életkor < 3 év, lehet sporadikus vagy öröklődő, familiárisan gyakran kétoldalú. Az Rb gén a 13q14 locuson található. Kis kereksejtes („SBC”) tumor, Flexner-Wintersteiner rozettákkal. A „fleurettes” szerű photoreceptor differenciáció ritka. Hajlamos haematogen és lymphogen terjedésre. A pars ciliaris retinae tumorai között medulloepitheliomák, illetve teratoid medulloepitheliomák fordulnak elő, biológiai viselkedésük változó.

2.4.3.9.2. Neuroblastoma (NB), GIV (9500/3): A szisztémás pathologia területével átfedő entitás, utalunk Kleihues és Cavenee könyvére. A klasszikus NB-ben predominálnak (> 50%) a neuroblastok és a neuropil, neuroblast rozetták gyakoriak. Differenciálatlan (ismert nagysejtes pleomorph változata is), alacsonyan differenciált és differenciálódó forma különíthető el. Az NSE festődés diffúze, erősen pozitív. Egyéb markerek: synaptophysin, NFP, ganglioside GD2, chromogranin. A Ki67 LI 0-80 % között mozoghat. Supratentorialisan, de EM vizsgálatok szerint a kisagyban is előfordul.

2.4.3.9.3. Ganglioneuroblastoma (GNB), (9490/1):> 50 %/ban ganglioneuroblastos elemekből áll, stromában szegény, mono- vagy multinuclearis ganglionsejteket tartalmaz atypiával vagy a nélkül (Schimada beosztás). Grádusa a differenciálódó elemek számától függ, nem egyértelmű, sokszor szubjektív, függ a mintavételtől! Nodularis, kevert és „borderline” formája ismert.

2.4.3.10. A cranialis és peripheriás idegek daganatai

2.4.3.10.1. Schwannoma, GI (9560/0): általában tokba zárt, differenciált Schwann sejtekből álló benignus daganat (neurilemmoma, neurinoma néven is ismert). Az agyidegekből (leggyakrabban a n. VIII. vestibularis részéből) vagy spinalis idegekből indul ki. Elvékonyodó végű (szemben a lekerekített polaris résszel bíró SM sejtekkel), orsó alakú sejtekből áll. Kompakt Antoni A és a laza Antoni B részekből áll. Az Antoni A területekben gyakori a nuclearis palisad formáció (Verocay test). Gyakoriak a lipid-gazdag sejtek és a vastag falú, hyalinizált erek. S-100 +, gyakran Leu-7 és ritkábban GFAP pozitív. Sebészileg gyógyítható. A cellularis forma recidívára hajlamos, a plexiform variáns a bőrben gyakori, a melanoticus forma lehet psammomatosus, 10 %-uk malignus.

2.4.3.10.2. Neurofibroma, GI (9540/0) jól körülhatárolt (solitaer: 9540/0) vagy diffúze növekvő (plexiform: 9550/0), Schwann sejtekből, pernineuralis sejtekből, fibroblastokból álló, gyakran NF-1 részjelenségeként kialakuló solitaer vagy multiplex daganatok. Spinalis idegeken igen, intracraniálisan gyakorlatilag nem fordulnak elő. Perineuromával szemben EMA negatív, az S-100 pozitivitás gyengébb, mint schwannomákban. 66 %-ban diploid, egyébként aneuploid. Ovoid, fusiformis sejtekből és „hámozott-répa” formájú collagen-rostokban gazdag, sokszor myxoid stromából álló daganatok.

2.4.3.10.3. Malignus peripherialis ideghüvely daganat (MPNST), GIII-IV (9540/3): neurogen sarcoma, neurofibrosarcoma, malignus schwannoma néven is ismert. Általában a peripheriás idegeken, ritkán a n. trigeminusban alakul ki. A betegek közel fele NF1-ben szenved. 50-70 % S-100 pozitív, a p53 igen gyakori. A szöveti-cytologiai kép fibrosarcomára emlékeztet. Igen malignus daganat, a halálozás a leggyakoribb és leggyorsabb paraspinalis lokalizációban. Epithelioid, glandularis formái ismertek. Rhabdomyosarcomatosus típusa a malignus Triton tumor.

2.4.3.11. Meningealis daganatok

2.4.35.11.1 Meningeomák (9530/0): histologiailag és cytologiailag számos formájuk ismert, a változatosság többnyire nem befolyásolja a prognózist – az ilyen szempontból lényeges formákat külön kiemeljük. Általában EMA pozitívak, ami a biológiai viselkedéssel jól korrelál, a secretoros típus többnyire CEA pozitív, az S-100 és a vimentin pozitivitás változó.

2.4.3.11.1.1. Benignus meningeoma, GI: meningothelialis (9531/0), fibrosus (9532/0)  transitionalis (9537/0) psammomatosus (9533/0) és angiomatosus (9534/0)formái külön ICD-O számot kaptak. Lassan nőnek, makroszkóposan radikális kiirtásuk után a recidíva kb. 5-10 %, subtotalis resectio után 40-60 %. Epithelioid, orsó alakú, örvénylő szerkezetű, sokszor psammomatosus, hyalinizált falú erekben gazdag, sokszor meszes daganatok MR isodenz, duralis tumort igazol. A fentieken kívül előfordulnak benignus microcysticus-, világos-sejtes-, chordoid-, lymphocytadús-, secretoros-, papillaris és metaplasticus (lipomatosus, myxoid, xanthomatosus, csontos, porcos) meningeomák. A világos-sejtes átalakulás, illetve a papillaris (9538/1) szerkezet jelez agresszívebb lefolyást.

2.4.3.11.1.2. Atípusos meningeoma, GII (9530/1): A korábbi elképzeléssel szemben nem a necrosis, hanem 4 mitosis/HPF a diagnosztikus kritérium.

2.4.3.11.1.3. Anaplasticus (malignus) meningeoma, GIII (9530/0): A következők közül az egyik jellemző megtalálható: 1). a mitosisok száma ³ 15/10 HPF, 2). cc-re vagy 3). sarcomára emlékeztető szöveti kép. Az agyállomány inváziója az atípusos, nem a malignus meningeoma sajátsága! Malignus, de bizonytalan eredetű az ún. meningealis sarcomatosis: (9539/3) egyesek szerint meningothelialis sejtekből indul ki, mások szerint differenciálatlan, diffúz, orsósejtes sarcoma (fibrosarcoma?).

2.4.3.11.2. Benignus, mesenchymalis, nem-meningothelialis daganatok: a jelenlegi WHO gradus-beosztásában nem szerepelnek, szerkezetük és biológiai viselkedésük megegyezik a szisztémásan előforduló formákéval, de lényeges, hogy localis (kompressziós), illetve általános (ic nyomásfokozódás) tüneteket okozhatnak. Az ide tartozók közül ICD-O számmal bírnak a lipomák (8850/0), illetve a fibrosus histiocytomák (8830/0). Előfordulnak még: osteoma, chondroma, osteochondroma, leiomyoma, rhabdomyoma, fibroma, solitaer fibrosus tumor.

2.4.3.11.3.1. Angiogen eredetű arteriovenosus malformatio-t (AVM), a capillaris-, venosus-, cavernosus angiomákat és a capillaris teleangiectasiát.

2.4.3.11.33.2. Angiogen-hamartogen tumorok:nagy csoport, melyeket a WHO beosztás nem tárgyal, de felsorolásuktól nem lehet eltekinteni. Ataxia-teleangiectasia: (Louis-Bar syndroma vagy Boder-Sedgwick betegség) varicosusan tágult leptomeningealis erek perivascularis necrosissal. A cerebellumban és a gv-ben a neuronalis elemek éretlensége jellemzi. Autosomalis-recessiv betegség, melyben nagy a hajlam változatos szisztémás daganatok kifejlődésére. Hereditaer haemorrhagias teleangiectasia: (Osler-Weber-Rendu) – multiplex, intracerebralis teleangiectasiák. Familiaris multiplex cavernosus angiomatosis, familiaris retinalis cavernosus angiomatosis, familiaris cerebralis arteriovenosus malformatio, encephalo-trigeminalis angiomatosis (Sturge-Weber), Wyburn-Mason syndroma, ami az előzőhöz sokban hasonlít, ugyancsak a cerebralis erek malformatiója, fejlődési rendellenessége cutan manifesztációval társulva. Ezek mindegyike ritka, chemo- vagy sebészi terápiával nem gyógyíthatók.

2.4.3.11.3.3.Haemangioendothelioma: intermediaer malignitású daganat, megegyezik a szisztémásan jelentkező megfelelőjének szöveti jellegzetességeivel.

2.4.3.11.4. Malignus, mesenchymalis tumorok:

2.4.3.11.4.1. Haemangiopericytoma (HPC), GII-III (9150/3): korábban angioblastos meningeomának tartották. Elongált, kerekded magvú, elmosódott cytoplasma határú, reticulinban gazdag daganatok, esetenként desmin, SMA vagy pozitivitással. Az EMA, cytokeratin, CEA és FVIIIrAg negatív. A FXIIIa ellenes antitest segít a felismerésében.

2.4.3.11.4.2. A WHO itt említi a chondrosarcomát (9220/3), a mesenchymalis chondrosarcomát (9240/3), az MFH-t (8830/3), a rhabdomyosarcomát (8900/3) és „Egyebek” kategóriát is felsorol. Gyakorlatilag csaknem minden malignus mesenchymalis daganat előfordulhat, mint az angiosarcoma, Kaposi-sarcoma, lipo-, osteosarcomák, stb.

2.4.3.11.5. Primaer melanocytaer laesiók. Diffúz vagy körülírt, benignus vagy malignus elváltozások. Az S-100, HMB-45 pozitív, vimentin és NSE változó mértékben reagál.

2.4.3.11.5.1. Diffúz melanosis (melanocytosis), (57210): a supra- vagy infratentorialis lágyburkokat érinti. Multifocalis, polygonalis, naevoid sejtek proliferációja, az agyállományt nem érinti. A histologiai malignitás hiánya ellenére prognózisa rossz.

2.4.3.11.5.2. Melanocytoma (8726/1): monomorph, polyhedralis vagy fusiformis, melaninban gazdag sejtek, helyenként örvénylő-storiform elrendeződésben. Mitosis ritka, necrosis nincs. Általában diploid, az aneuploiditás agresszív viselkedést jelez lokális recidívával, a környezet infiltrációjával.

2.4.3.11.5.3. Malignus melanoma (8720/3): primer leptomeningealis malignus tumor, necrosis, magas mitotikus ráta, vérzés parenchyma, illetve lágyburki invázióval. Igen agresszív, radiorezisztens, távoli metastasisokat adhat.

2.4.3.11.6. Ismeretlen histogenezisű daganatok. Legfontosabb képviselőjük a haemangioblastoma (9161/1): gazdagon vascularizált, 20 %-ban von Hippel-Lindau betegséggel (VHL) társult, 10 %-ban erythropoietint termelő (polycytaemia!) tumor. Általában cerebellaris, felszínes, supratentorialisan és a gerincvelőben ritka. CT/MR képe jellegzetesen cysticus, muralis nodulussal. Reticularis és cellularis változata ismert. Lipidben gazdag, vacuolizált stromalis sejtek változó mag-polymorphismussal és gazdag capillaris hálózat építik fel. Valószínű, hogy a valódi neoplasticus elemek a stromasejtek, melyekben EM-el Weibel-Palade szerű testek és neuroendocrin granulumok láthatók. IhCh endothel markereket nem igazol bennük (FVIII, CD34, CD31, Ulex Europaeus I lectin negatívak). Ezzel szemben NSE és vimentin pozitívak. Sebészileg eltávolíthatók, a VHL betegek általában veserákban halnak meg.

2.4.3.12. Haemopoeticus tumorok

2.4.3.12.1. Primaer malignus lymphomák (PCNSL), GIII-IV (9590/3): a HIV fertőzések óta, de ezektől függetlenül is gyakoriságuk rohamosan nő (0.8 %-ról 6-7 %-ra). Legnagyobb részük (98 %) B-sejtes típus, melyek prognózisa, szemben a szisztémás formákkal, rossz. Ritka a primer CNS T-sejtes lymphoma. Beosztásuk hasonló az extraneuralis osztályozáshoz, de a klasszifikáció és a túlélés közötti összefüggéssel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Steroid hatására sokszor átmenetileg eltűnnek (szellem-tumor, „ghost-tumor”), de recidiválnak és fatálisak. Ritkán előfordul primaer központi idegrendszeri plasmocytoma (9731/3), chloroma (granulocytás sarcoma, 9930/3) és Hodgkin-kór is, melyek immuntipizálása, szövettana megegyezik a szisztémás formákéval. Lényeges, hogy a primaer haemopoeticus daganatokat elkülönítsük a gyakori másodlagos központi idegrendszer érintettségtől (leukaemiák, lymphomák, stb.).

2.4.3.13. Csírasejt eredetű tumorok

Morfológiailag megegyeznek a gonadalis- és extragonadalis (sacrococcygeum, mediastinum) csírasejtes daganataival, így részletes szövettani tárgyalásuk itt nem indokolt. Általában középvonalbeli tumorok, neuro-radiológiai képük nem karakterisztikus. A corpus pineale vidéki daganatokban diploid és aneuploid DNS tartalom egyaránt előfordult. Fennállásuk és recidívájuk a liquorban található oncoproteinek monitorizálásával (AFP, PLAP, b-HCG, HPL) lehetséges. Általában kevert formában jelentkeznek, ez alól a germinoma és a teratoma kivétel, melyek „tiszta” formában is előfordulnak. Lefolyásuk részben a subtípustól függ, jobbára individuális grádus és stádiumbeosztás lehetséges.

2.4.3.13.1. Germinoma (9064/3): igen sugár-érzékeny, differenciálatlan, primordialis elemekből álló daganat desmoplasticus stromával, a sejtekben glykogénnel. HCG, HPL pozitív.

2.4.3.13.2. Embryonalis carcinoma (9070/3): éretlen embryora emlékeztető „embryoid testek”-et tartalmaz. Cytokeratin pozitív.

2.4.3.13.3. Endodermalis sinus tumor, yolk sac tumor (9071/3): primitív megjelenésű epithelialis jellegű sejtek extraembryonalis mesodermához hasonló myxoid matrixban. Jellemzők a Schiller-Duval testek. AFP pozitív.

2.4.3.13.4. Choriocarcinoma (9100/3): trophoblast irányú, extraembryonalis differenciáció jellemzi. Syncytiotrophoblast óriássejtek a CNS-ben gyakoriak. b-HCG, HPL pozitív.

2.4.3.13.5. Teratomák (9080/1).

2.4.3.13.5.1. Érett teratoma (9080/1): ecto-, meso- és endodermalis differenciáció jelei mutatkoznak. Gyakran cysticus. A teratomák immunprofilja nagyon változó lehet.

2.4.3.13.5.2. Éretlen teratoma (9080/3): a fentihez hasonló, de „éretlen” elemekből áll.

2.4.3.13.5.3. Malignusan transzformált teratoma (9084/3): leggyakrabban rhabdomyosarcoma vagy differenciálatlan sarcoma alakul ki a fentiekben felsorolt komponensek mellett.

2.4.3.13.6. Kevert csírasejtes daganatok (9085/3): bár fentebb a különböző típusokat elkülönítve tárgyaltuk klinikailag igen gyakran kevert formában jelentkeznek.

2.4.3.14. A CNS-t érintő, familiaris tumor syndromák

2.4.3.14.1. Dysplasticus cerebellaris gangliocytoma(Lhermitte-Duclos), GI (9490/0): diffúz, legtöbbször az egyik féltekét érintő cerebellaris hypertrophia, vaskos gyrusok, melyekben kívül abnormis myelinizált kötegek, mélyebben dysplasticus, desorganizált Purkinje sejtek, neuronok láthatók („invertált cerebellaris cortex”). A Purkinje sejtek antigénjei ellenes Leu-4, L7, PEP 19 és calbindin antitestekkel erős pozitivitás látható. Sokan hamartomának tartják, de előfordulhat korábban egészséges felnőttekben is, ami neoplasticus jellege mellett szól.

2.4.3.15. Sellaris tumorok

Hypophysis daganatai: az adenohypophysis daganatait nem a CNS tumorokkal, hanem az endokrin rendszer tumoraival összefüggésben szokás tárgyalni.

2.4.3.15.1. Granularis-sejtes tumor (9580/0) A neurohypophysisből, illetve az infundibulumból kiinduló, lysosomákban gazdag sejtekből felépülő növedék. Egyesek pituicytomának nevezik, ill. choristomának tartják. Az itt előforduló, dominálóan pilocytás astrocytomáktól eltérő, specializált gliából származó tumor. Lágy, körülírt, dúsan erezett, a hypothalamussal vagy a chiasmával összekapaszkodott, erősen PAS + sejtekből álló, jóindulatú tumorlet. S-100, vimentin és GFAP változó eredményt ad.

2.4.3.15.2. Craniopharyngeoma, GI (9350/1): benignus, részben cysticus, feltehetően a Rathke-tasak hámjából származó, epithelialis tumor, mely jórészt supra- részben intrasellaris. A recidíva-készség és a tünetmentesség a tumor nagyságától és a resectio radikalitásától függ. IhCh magas- és alacsony molekulasúlyú cytokeratinokkal pozitív. A proliferatív LI a recidívákban egyre magasabb. Adamantinomatosus forma: többrétegű laphám széles kötegeiből áll, a kötegek szélén a hám gyakran hengerded, centrálisan szivacs-szerűen átalakul, a cystákban ellapul. A cysták tartalma „wet” (nedves, nedvdús) keratin, cholesterol-kristályok, nodularis, „gépolaj” szerű anyag. Hiányzik az epidermoid cysták lamellált keratinja. Papillaris craniopharyngeoma: nincs benne az előző formára jellemző „nedves” (wet) keratin, a gépolaj-szerű tartalom, nincs spongiosus-centralis átalakulás és peripheriás columnaris réteg. Az ellapult hám legtöbbször fibrovascularis tengelyek mentén helyezkedik el.

2.4.3.16. Környező struktúrák tumorai

2.4.3.16.1. Glomus jugulare paraganglioma (chemodectoma (8680/1): az os temporale arrosiója útján a kisagy-hídszögletben jelenhet meg, infiltrálhatja a temporalis lebenyt, subarachnoidealisan terjedve a hátsó skálában okozhat áttéteket.

2.4.3.16.2. Chordoma (9370/0): a notochord daganata, melyre myxoid matrixban elhelyezkedő, lobulusokat alkotó, vacuolizált. (physalipherosus) sejtek, esetenként porc található.

A koponyacsontokból osteomák, óriás-sejtes csont tumorok, osteosarcomák és chondrosarcomák különböző típusai, nasopharyngealis daganatok (carcinomák, rhabdomyosarcoma, lymphoepithelioma, az orbita tumorai, a skalp bőrének daganatai terjedhetnek per continuitatem az intracranialis térbe.

2.4.3.17. Cysták és malformatív daganatok

A fejlődési rendellenességek és cysticus elváltozások lehetnek neuroepithelialisak vagy más eredetűek, növekedési potenciáljuk általában korlátozott.

2.4.3.17.1. Rathke-tasak cysta (26500): intra- vagy suprasellaris, köbös vagy hengeres, ciliált hámmal bélelt tömlő, amiben kehelysejtek is előfordulnak. A cytologiai elemek azonosak a „középső” lebeny helyén, normálisan is előforduló képletek sejtjeivel.

2.4.3.17.2. Dermoid cysta (9084/0), epidermoid cysta (33410), dermalis sinusok: a velőbarázda záródása kapcsán keletkező inclusiókból származtathatók. A dermoid tömlők a falukban található bőrfüggelékek alapján különíthetők el az epidermoid cystáktól, melyek differenciált, szarut termelő laphámmal béleltek. A hátsó skálában és a parapituitaris régióban a leggyakoribbak. Kiszabadult tartalmuk granulomatosus meningitist okoz. Primer malignus formájuk nagyon ritka, a secunder malignizálódás is kivételesnek számít. Dermalis sinussal szövődhetnek a sacralis régióban, illetve nagyritkán occipitálisan.

2.4.3.17.3. Arachnoidealis cysták: leggyakrabban a Sylvius árok vidékén, a cerebello-pontin szögletben és spinalisan fordulnak elő. Faluk elvékonyodott arachnoidealis sejtekkel fedett, vascularizált kollagénes hártyából áll. A WHO beosztásban nem szerepel.

2.4.3.17.4. Neurogliális cysta (26630): astrocytákkal vagy ependyma sejtekkel bélelt tömlő.

2.4.3.17.5. Intracranialis endodermalis és respiratoricus epithelből származó cysták: vékony kötőszövetes rétegen ülő, ciliált sejteket és kehelysejteket tartalmaznak, extracerebrálisak.

2.4.3.17.6. Spinalis enterogen cysták (26660): intra-, vagy subduralis, hengerded hámmal bélelt, spinalis képletek.

2.4.3.17.7. A III. kamra colloid cystája (33790): kollagénből álló falú, köbös-hengeres hámmal bélelt, PAS + , illetve lipid jellegű, néha hypha-szerű képletekkel keveredett tartalmúbenignus laesiók.

A hamartogen laesiók gliális és neuronalis, változó mértékben differenciált elemekből állnak.

2.4.3.17.8. Hypothalamicus neuronalis hamartoma (75500): benignus, de endocrinopathiák­kal jár.

2.4.3.17.9. Primer meningealis glioma: lehet cranialis vagy spinalis, glialis ectopia eredménye, ugyanúgy, mint a nasalis glialis heterotopia (26160) sebészileg kezelhető. A leptome­ningealis gliomatosis létezését sokan vitatják.

2.4.3.17.10. Cystikus, hamartogen elváltozások: extraventricularis ependymalis ciszta, plexus chorioideus ciszták, a corpus pineale glialis ciszták. Legtöbbször tünetmentesek, boncolási mellékletként találhatók.

2.4.3.18. Metasztázistasisok

Az áttéti daganatok legtöbbje a tüdőből, az emlőből, melanoma malignumból, illetve a GI tractusból származnak. A metastasisok kb. 10-12 %-a ismeretlen eredetű. A lágyburkokban relatíve gyakori a leukaemiás és lymphomás infiltráció, a carcinomák diffúz terjedése menigeosis carcinomatosa kialakulásához vezethet.

2.4.3.19.Gerincdaganatok

A gerincvelőhöz viszonyított helyzetük alapján három csoportba oszthatók: extraduralis daganatok (28 %); intraduralis extramedullaris, más szóval juxtamedullaris daganatok (52 %) és (intraduralis) intramedullaris daganatok (20 %). (A zárójelben megadott előfordulási gyakoriság az idegsebészeti praxisban előforduló, tehát idegrendszeri tüneteket okozó gerincdaganatokra jellemző, egyébként az extraduralis elhelyezkedésű csigolya metasztázitasisok az előrehaladott daganatos megbetegedések akár 50 %-ban előfordulhatnak.)

A jóindulatú extraduralis daganatok igen ritkák. Közéjük sorolhatók a chordomák, melyek az embryonalis notochord maradványából indulnak ki, lassan növő, de kiújulásra hajlamos daganatok, elsősorban a clivus környékén/craniocervialis átmenetben gyakoriak; az osteoid osteoma, osteoblastoma, melyek benignus, hasonló szöveti elemeket tartalmazó (utóbbi 1cm-nél nagyobbra nő), radikális eltávolítás esetén gyógyítható elváltozások; az aneurysmás csontcysta, mely főként a második élet-évtizedben jelentkező, vékony corticalis réteggel övezett, erősen vascularisált lépesméz-szerű üreget formáz, s nem kellően radikális eltávolítás esetén könnyen recidivál. A chondrosarcomával ellenétben, mely scleroticus elemeket is tartalmaz, és malignus elváltozás, az osteochondroma (chondroma) egyértelműen benignus, érett hyalin porcból indul ki. Az óriássejtes tumor vagy osteoclastoma lyticus tumor, mely a csont „collapsusához” vezet, „pseudomalignus” természetű: azaz kiújulásra hajlamos és elvétve tüdő metasztáztasist is adhat, s a koponyacsont mellett (főként os sphenoidale) leggyakrabban a sacrumban fordul elő. A benignus csigolya haemangioma incidenciája 10% köré tehető, az esetek egy harmadában több –akár öt, nem összefüggő szegmentumot is érintő-, főként az alsó thoracalis és lumbalis szakaszon előforduló elváltozás, mely ritkán okoz tüneteket. „Agresszív” formája ritka (ez is beningus), főként a thoracalis szakaszon az elviselhetetlen fájdalom mellett a gerinccsatornába terjedve tüneteket okozhat. Szükség esetén embolisatio, vertebroplastica vagy végső soron sugárkezelés jöhet szóba.

Ugyancsak exraduralisan található a myeloma multiplex, mely a csontvelőben kialakuló plazma-sejt proliferatio, solitaer formáját plasmocytomaként említik. Általában monoclonalis IgA vagy IgG termelése alapján könnyen diagnosztizálható elváltozás.  Az eosinophil granuloma vagy vertebra plana lyticus elváltozás, mely esetleg csigolya compressiot okozva tehet szükségessé műtéti beavatkozást. Ewing sarcoma primaer esetei ritkán érintik a gerincoszlopot, ezek a –főként a második élet-évtizedben jelentkező- rendkívül rosszindulatú daganatok inkább metastasisként jelennek meg a csigolyákban.

Az extraduralis daganatok döntő többsége áttéti: elsősorban prosztatarák, tüdő-, emlő-, vese- és a pajzsmirigyrák csigolyaáttétei terjednek be a gerinccsatornába. Juxtamedullaris daganatok túlnyomó többsége meningeoma, ill. neurofibroma. Ezeknél ritkábbak az angiomák, fibromák, lipomák, dermoidok. A meningeomák általában a dura belső felszínéhez tapadnak, hosszúkás szilva alakú tumorok, amelyek a gerincvelőn benyomatot alkotnak, de azt nem infiltrálják. A neurofibromák a gerincvelői gyökerek Schwann sejtjeiből és fibroblast elemeiből fejlődnek. Az extraduralis daganatok jellegzetes fajtái az ú.n. homokóra tumorok, melyek a gerinccsatornából beterjednek a mellüregbe a kitágult foramen intervertebralen keresztül. Az intramedullaris daganatok gerincvelő szürke-, vagy fehérállományából indulnak ki, leggyakrabban az ependymomák és astrocytomák csoportjába tartoznak. (A juxta- és intramedullaris daganatok szövettani sajátosságait illetően a megfelelő fejezetekre utalunk.)

 

2.5. Kiegészítő diagnosztikai vizsgálatok (C.)

Elekrofiziológiai vizsgálatok szükségessége a lokalizációtól függ (EEG, EMG, somatosensoros-, motoros-kiváltott válasz).

 

2.6. Diagnosztikai algoritmusok C.

2.6.1. Diagnosztikai algoritmus a betegkövetés során

A tumor reszekcióectio radikalitását CT(MRI)-vel javasolt ellenőrizni a korai posztoperatív időszakban. Amennyiben a daganat lokalizációja a teljes radikalitást lehetővé teszi "maradványtumor" esetén második korai műtét is indikált lehet.

Általában sémaszerű betegkövetést (CT, MR) nem írunk elő. Recidív tünetek jelentkezésekor a kivizsgálás elsősorban az MR-rel történik, de a nukleáris medicina eszközei (SPECT, PET/CT) is hasznos információval szolgálnak, különösen a postoperatív irradiatio esetén fellépő sugár-necrosis és a recidiv tumor elkülönítésének vonatkozásában.

A neurologiai betegvizsgálatnak, az elektrofiziologiai vizsgálatoknak (agytörzsi tumorok követése) továbbá a hormonszintek (hypophysis tumorok) és tumormarkerek rendszeres vizsgálatának (primaer tumor progressioja, új metastasisok megjelenése) is szerepe van a betegkövetésben.

 

III3. GyógykKezelés

(Az idegrendszeri daganatok sajátosságai miatt a protokollokra vonatkozó EüM-formai követelményektől e fejezetben kismértékben eltértünk!)

 

Általános kezelési elvek

 

(C.) Az általános kezelési formák közé tartoznak az intrakraniális nyomás csökkentésére irányuló eljárások (ozmotikus dehydráló szerek: Mannitol, glycerin, hypertoniás NaCl, albumin; húgyhajtó szerek: pl. iv. Furantral; ödémacsökkentés: steroidok). Occlusiv hydrocephalust okozó daganatok műtéti előkészítésére, a fenyegető beékelődés megelőzésére külső kamrai drainage, endoszkópos III. kamra ventriculostomia, vagy liquor-shunt rendszer beültetése végezhető.

(B.) Antiepilepticumok prophylacticus alkalmazása semmilyen agydaganat esetén sem gátolta meg epilepsia későbbi kialakulását.

(C.) Azokban az újonnan kórismézett daganatos esetekben, ahol az anamnesisben nem szerepel epilepsia, antikonvulzív szerek prevetnive adása nem javallt.

Az idegrendszeri daganatok sebészi kezelésében az onkológiai sebészet elvei gyakran csak részben vagy egyáltalában nem érvényesülhetnek. Elsődlegesen a daganatok lokalizációja szabja meg a radikalitás mértékét. Vezérelv az ép idegrendszeri struktúrák messzemenő megtartása, a szöveti károsításból eredő morbiditás minimalizálása a minél teljesebb daganat eltávolítás mellett. Ha a radikalitás nem teljes, az onkológiai társszakmák lehetőségeit mindenképp mérlegelni kell.

Az agydaganatok gyakran okozhatnak olyan neuropszichológiai elváltozásokat, amelyek a betegeket korlátozzák a kezelésükhöz szükséges döntések meghozatalában, megértésében. Ilyen esetekben a diagnosztika és a terápia előfeltétele, hogy felelős hozzátartozóval személyes konzultáció történjen. Ez egyébként, csaknem minden agydaganat műtét előtt is ajánlható, hiszen a műtéttel kapcsolatos morbiditás olyan állapotromlás kockázatát foglalja magában, amelynek ellátásához, az esetleges gondozáshoz a hozzátartozók együttműködése, segítsége igen fontos lehet.

 

3.1. Sebészi kezelés

Az agydaganatsebészetet csak a mikrosebészet technikai és személyi feltételeinek megléte esetén szabad végezni. A korszerű neuroanaesthesia és a neurointenzív háttér elengedhetetlen. (A digitális képalkotás által vezérelt stereotaxiás navigáció alkalmazása subcorticalis vagy eloquens területeken lévő daganatok eltávolítása esetén szükséges; érdús tumorok preoperatív embolisatioja előnyös!)

 

3.1.1. Célzott próbabiopsia

Olyan elváltozásokra jellemző radiologiai jelek esetén indokolt, melyek kezelése elsősorban nem sebészi, illetve olyan esetekben, amikor a sebészi kezelés morbiditási/mortalitási kockázata igen nagy. Általában mély fehérállományi, törzsdúci, nehezen vagy nagy morbiditással feltárható daganatok esetén indikált. Lymphomára jellemző neuroradiológiai adatok esetén első eljárásként alkalmazandó. Corpus pineale táji daganatok kezelése esetén is ajánlható.Lehet stereotaxiás, furatlyukból vagy craniotomiából végzett ún. szabad biopsia.

3.1.2. Palliatív műtéti megoldások

Művi liquorelvezetések: ventriculo-peritonealis, esetleg ventriculo-atriális shunt insertio. Decompressio: decompressiv craniectomia, vagy lebenyreszekció (pl. temporalis lebeny) koponyaűri nyomáscsökkentés céljából.

3.1.3.Endovascularis terápia erősen vascularisalt tumorok reszekció előtti embolisatioja.

3.1.4. A sebészi beavatkozások ajánlott módjai:

Sebészi stratégiai szempontok: 1. Lehetőleg teljes eltávolítás, 2. Maximális biztonság (tünetek okozása nélkül), 3. Lokalizáció figyelembe vétele a műtéti tervezésnél.

Az idegsebész általában hajlik az onkológia más modalitásaira támaszkodni és csak részleges tumor eltávolítást végezni, amennyiben a tumor resectio közben felismeri, hogy a teljes radikalitás további idegrendszeri funkciókiesésekkel járna.

A mikrotechnika térnyerése az agydaganatok sebészetében még jobban megerősítette ezt a szemléletet. Az u.n. "key hole" technika lényege, hogy az anatómiai "természetes csatornákon" (mint pl. cisternák, sulcusok) át éri el, tárja fel a daganatot a sebész az operációs mikroszkóp biztosította 7-25X nagyítás és kiváló megvilágítás mellett, s u.n. "tumorectomát" végez, azaz a környező agyállomány érintése nélkül a tumort belülről kisebbítve kísérli meg a daganat teljes eltávolítását. A mikroszkópos technika a daganatszövet ép állománytól való elkülönítését is javítja a hagyományos "makrotechnikákhoz" képest.

A feltárás megválasztását a tumor lokalizáció szabja meg, a legrövidebb utat biztosító anatómiai "csatornát" kell követni. Yasargil véleménye szerint nincs az agynak olyan pontja, amely a "liquor utaktól", azaz a feltárási "alagutaktól" 2 cm-nél távolabb lenne. Ajánlott digitális képalkotás által vezérelt stereotaxiás navigáció alkalmazása subcorticalis vagy eloquens területeken lévő daganatok eltávolítása esetén!

 

3.2. Gyógyszeres kezelés (C.)

A neuro-onkológiában jelentősége a sebészet és a sugárterápia mellett egyelőre lényegesen kisebb, azonban genetikai vizsgálatok segítségével egyre több prognosztikai és prediktív markerre derül fény. Az eredmények biztatóak..

Az elsődleges agydaganatok gyógyszeres kezelése nem tartozik az onkológia sikerterületei közé. Ennek elsősorban a daganatsejtek elsődleges rezisztenciája és a gyógyszerek bejutását jelentősen befolyásoló vér-agy gát az oka.

A kemoterápiás szerek közül csak néhány bizonyult alkalmasnak arra, hogy megfelelő tumorölő koncentrációt érjen el a vér-agygát által védett szövetekben.

A nitrozó-ureák csoportjába tartozó lomustin (CCNU), carmustin (BCNU), nimustin (ACNU) bizonyította először megfelelő penetrációját a központi idegrendszerbe. A vincristin és a procarbazin irodalmi adatok alapján jó kiegészítője a felnőttkori daganatok kemoterápiás protokolljainak. (PCV-kezelés). Az imidazol származékok egyik képviselője, a temozolomide (Temodal) kiemelkedően hatékony monoterápia formájában is. A methotrexat igen magas koncentrációt képes elérni a liquorban, vízoldékonysága miatt intratecálisan is adható. Más készítmények, mint pl. az irinotecan, carboplatin, cisplatin, teniposid, idarubicin, busulphan klinikai vizsgálatokban nem bizonyultak hatékonynak. Kevés tapasztalat gyűlt még össze a vér-agygáton könnyen átjutó célterápiás kezelési lehetőséget jelentő tirozine-kináz gátló szerekről, vagy az egyéb EGFR-blokkoló monoklonális-antitest terápiáról.

Bár a daganatok igen változatos szövettani megjelenésűek lehetnek, a gyógyszeres és/vagy sugárkezelésre adott választ alapvetően az osztódó sejtek arányát tükröző grádus, esetleg glioblastoma esetében a DNS-repair mechanizmusok megléte vagy hiánya határozza meg. Ezt az enzimműködést az MGMT-gén (metil-guanil-metil-transzferáz) kódolja.

(B.)      A gliómák, elsősorban az oligodenrogliomák esetében egy kromoszóma eltérés, az 1p19q allélvesztés prediktív markerként jelzi a sugár/kemoterápiára adott kedvező választ. Ezekben az esetekben jobb progressziómentes túlélést igazoltak vizsgálatokban, azonban a teljes túlélésben különbséget nem találtak.

A gliómák kezelésében alapvetően „high grade” és „low grade” jellemzők határozzák meg a gyógyszeres kezelési stratégiát.

Agyi áttétek és gyógyszeres terápiájuk: Az agyi áttétek száma emelkedik. Ennek oka a szolíd daganatok egyre jobb kezelési lehetőségei, azonban az adjuváns és metasztatikus daganatok kezelési protokolljaiban kevés olyan szer található, mely átjut a vér-agy gáton. A betegek „megérik” az agyi áttét kialakulását, míg korábban, évekkel ezelőtt meghaltak a tüdő, máj áttétek következtében.

Az átlagos túlélés az agyi áttét megjelenése után alig több, mint 6 hónap. Az általános kezelés alapelve az RPA klasszifikáció alapján megfogalmazott ajánlás kell, hogy legyen.

A gyógyszeres kezelés lehetőségei igen szerények, általában az alapbetegségnek megfelelő kemoterápiát alkalmazzuk. Melanoma malignum agyi áttétjeinek kezelésére a temozolomide tartalmú kemoterápiákat próbálják nemzetközi vizsgálatok keretein belül.

A tirozine-kinaze gátlók (gefitinib, lapatinib) egyre több szolíd daganat terápiájában kerültek alkalmazásra. Mivel átjutnak a vér-agy gáton néhány daganattipus esetében nemzetközi propektív vizsgálat keretén belül már profilaktikus hatásukat is figyelik.

 

3.2.1. Gyógyszeres terápia részletes algoritmusa

3.2.1.1.„High grade gliomák”:

3.2.1.1.1. Glioblastoma multiforme:

Külön tárgyalást igényel, mert nagyobb előfordulási aránya, rossz prognózisa miatt több vizsgálatban kiemelten szerepel.

(A.)     1.,Felnőttkori újonnan diagnosztizált GBM:

Az EORT/NCIC 2005-ben közölt közös vizsgálata (Ez az eddigi egyetlen, túlélési előnyt is bizonyító, RCT!) „A”szintű evidenciát szolgáltatott arra, hogy a frissen diagnosztizált glioblastoma multiforme esetében a műtétet követő temozolomide kezelést radioterápiával kiegészitve a 2 éves teljes túlélést jelentősen megnyújthatjuk. A túlélési előny legnagyobb az RPA III és IV.-es csoportban. (lsd. RPA klasszifikáció!)

Kezelési séma:

Fokális radioterápia mellett (30x 2 Gy,  2-3 cm-es biztonsági zónával) 75 mg/m2 temozolomide per os 42 napon át (hétvégéket is beleértve) majd ezt követően 150-200 mg/m2 temozolomide/nap 5x, 28 naponként ismételve 6 ciklusig. A kezelés ideje alatt szoros vérképkontroll és Pneumocystis carinii profilaxis indokolt.

A jól definiált (RPA III-IV. és/vagy metilált MGMT-gén hordozók ) betegcsoport esetében a 2 éves túlélők aránya 46% szemben a hagyományos terápiával. (Az MGMT-gén pontos szerepe még további bizonyító erejű vizsgálatokkal tisztázandó.)

(C.)      2.,Terápiára rezisztens daganatoknál, recidíva, vagy a beteg rossz általános állapota esetén:

temozolomide monoterápia, BCNU monoterápia, cisplatin + BCNU kezelés jön szóba

Esetlegesen nemzetközi vizsgálat keretén belül tirozine-kinaze gátlóktól várható eredmény..

Temozolomide monoterápia:

Első ciklus: 150 mg/m2 temozolomide kapszula 5 napon keresztül majd 23 nap szünet

Második ciklustól 200 mg/m2  öt napon keresztül, 23 nap szünetet követően még 5 cikluson át.

BCNU monoterápia:

250 mg/m2 BCNU iv., 41 napos szünetet követően ismetelve , 6 cikluson át.

 

3.2.1.1.2. Anaplastikus astrocytoma, oligodendroglioma, oligo-astrocytoma (Grade III.):

Adjuváns, vagy elsővonalbeli  kezelés:

Az 1970-1990 közötti közlemények retrospektív metaanalízise alapján alkalmazzuk a „high grade gliomák” adjuváns kezelésénél a Procarbazin-CCNU-Vincristin kombinációt a radioterápia kiegészítésére, melyben az adatok alapján 15%-ról 20%-ra javítja a 2 éves túlélést a sugárkezelés mellett alkalmazott gyógyszeres terápia.

Prospektív bizonyító erejű vizsgálatok jelenleg is folynak. Az EORTC/RTOG 2004-ben közölt fazis III. tanulmányából világosan kiderül, hogy az 1p19q LOH genetikai malformációt mutató daganatok jobban reagálnak a kezelésre, mint ahol nincs deléció. A betegségmentes túlélésben szignifikáns előny mutatkozik a sugárterápia mellett PCV protokoll szerint kemoterápiát is kapó csoportban, azonban ez nem jár egyértelmű túlélési előnnyel.

A PCV (Procarbazin-CCNU-Vincristin) kezelési séma a következő:

Procarbazine: 60 mg/m2 per os, 8-21 napon

Lomustine: 110 mg/m2 per os, 1. napon

Vincristine: 1,4 mg/m2 iv., 8. és 29. napon

6 ciklusban ismételve

Megjegyzés: a CCNU egyedi import utján szerezhető be, finanszírozása PCV kombinációban egyelőre nem megoldott.

Helyette alkalmazható a BCNU monoterápia (esetleg egyéb BCNU tartalmú kombináció)

Terápiára nem reagáló tumoroknál vagy recidíva esetén:

Temozolomide monoterápia, BCNU-monoterápia, esetleg studyk keretein belül tirozine-kinaze gátló szerek

3.2.1.2. „Low grade gliomák”

A „low grade gliomákat„vizsgálva rossz prognózis esetén 5-7 éves, jobb prognózis esetében akár 10-15 éves átlagos túlélést számolva, nagyon fontos tudnunk a kemoterápia várható előnyeit, hogy felvállalhassuk annak hosszú távú mellékhatásait is. A radioterápia mellett adott kemoterápiák kedvező hatásait az EORTC különböző studyk révén vizsgálja. Feltehetően multidiszciplinális megközelítést igénylő terápiás konszenzus alapján lehet az optimális kezelési módot megtalálni betegeink számára.

A futó vizsgálatok választ adnak majd arra, hogy az adjuváns, neoadjuváns kezeléseknek van-e szerepe a „low grade gliomák” ellátásában.

Egyelőre egyértelmű állásfoglalás nincs. Magas rizikócsoportba tartozó progresszív gliomák esetén (a beteg 40 évnél idősebb, a daganat >6 cm, az ellenoldalra átnyúlik, neurológiai tüneteket észlelünk) kemoterápia megkísérelhető.Ez általában BCNU moterápiát, vagy BCNU tartalmú kombinációt jelent.

3.2.1.3. Felnőttkori medulloblastoma:

Ritkán fiatal felnőttkorban is előforduló daganat, mely hajlamos liquor-szórásra. A neuroaxis teljes besugárzását követően BCNU és /vagy Vincristin monoterápiával írták le a legjobb eredményeket.Az alacsony betegszám miatt bizonyító erejű vizsgálat nem áll rendelkezésünkre, csak sporadikus közlemények számolnak be tapasztalatokról. Recidiva, távoli áttét kialakulásakor néhány esetben sikerrel alkalamazták a temozolomidot is.

3.2.1.4. Primer központi idegrendszeri lymphomák:

A lymphomák kezelésében használatos protokollok (CHOP, ABVD, stb.) komoly mellékhatásokkal járnak, azonban nem hoznak jobb eredményt, mint a Methotrexat monoterápia. Nagy dózisban alkalmazva, leukovorin protekció mellett, esetlegesen intratekális kiegészítéssel, sugárterápiával közel 4 éves túléléseket érhetünk el.

3.2.1.5. Hypophysis tumorok. Az idegsebészeti gyakorlatban a hypophysis benignus adenomái a leggyakoribbak. Ezek a tumorok mirigyes szerkezetűek, megjelenésükben, morfológiailag hasonlóak az eredeti szövetekhez. A sejthatárok élesek, a sejtek nem vagy kismértékben pleiomorphak, magvacskák alig észrevehetők, és mitoticus aktivitás ritkán látható. A hypophysisből származó malignus daganatok ritkák, és az összes hypophysistumorok 1-2 %-át képezik. Valódi létezésüket sok szerző megkérdőjelezi; gyógyszeres kezelési lehetőségei megegyeznek az agytumorok kezelésében leírtakkal.

 

3.2.2. Ajánlott gyógyszeres kezelés (felhasznált bizonyítékok, azok szintjei és forrásai)

A többi szolid daganattól eltérően (emlő, colorectális daganatok, stb.)az alacsony betegszám, a kevés nemzetközi összehangolt vizsgálat miatt a legutóbbi évekig alig néhány olyan bizonyító erejű prospektív vizsgálattal rendelkeztünk, melyek alapján „A” szintű evidenciák születtek volna. Retrospektív metaanalízisek alapján lehet a ritkán előforduló daganatok kezeléséről képet alkotnunk. A főbb tanulmányok eredményét, összefoglalását illetően irodalomjegyzékünkre és honlap-gyűjteményükre utalunk.

 

3.3. Sugárterápia

A sebészethez hasonlóan helyi kezelési mód. Célja a daganatpusztító dózisú energia eljuttatása a megfelelő helyre az ép szöveti sugárterhelés lehető elkerülésével. Alkalmazása lehet egyedüli, vagy multimodális terápia részeként sebészettel és/vagy kemoterápiával kombinálva. A sugárkezelés módszerei:

3.3.1. Teljes agykoponya frakcionált besugárzás (Whole brain radiotherapy /wbrt/). Az egész agy céltérfogat. Csak megavoltos sugárforrással (kobaltágyú, lineáris gyorsító) és csak megfelelő általános állapotú kooperábilis betegen végezhető. Egyszerű technika, 1,8-2-2,5-3-(4) Gy frakciókkal, (20)-30-50 Gy összdózissal, kezelési idő 1-6 hét. Indikációja: Elsődleges, egyedüli sugárkezelés opusra alkalmatlan, de verifikált kiterjedt agydaganatoknál indikált. Egyéb onkoterápiával kombinált külső sugárkezelés (a daganat biológiai sajátosságai, ill. a társszakmák korlátai miatt jön szóba): preoperatív tumor kisebbítő besugárzás (csak ritkán, pl. medulloblastománál fordulhat elő, nem rutinszerű része az onkoterápiás tervnek), posztoperatív irradiatio radikális műtét után a kiújulás esélyének csökkentésére (adjuváns), vagy subtotalis resectio után a kezelés komplettálására indikált Grade III-IV. daganatoknál, radiokemoterápia: relatív sugár-, ill. kemoterápia-érzékeny, kiterjedt daganatoknál (pl. medulloblastoma, astrocytoma Grade III) , agyi metasztázisok esetében palliatív / adjuváns / salvage ellátásként alkalmazandó.

3.3.2. Részleges agybesugárzás (focal brain radiotherapy, FBRT). A tumorágy posztoperatív adjuváns besugárzása, azaz szűkített célvolumen, az ép struktúrák kíméletével.Konformális besugárzás: az FBRT leginkább ép-szövet-kímélő változata, amelynél több irányú besugárzás nyalábjait a besugárzó fejbe épített blenderendszer mindannyiszor a daganat adott irányú vetületéhez igazítja. Így minden irányból kizárólag a daganat térfogatában nyelődik el a sugárenergia.

3.3.3. Sugársebészet (sztereotaxiás sugársebészet, SRS, „pontbesugárzás”). Az idegsebészeti és a sugárterápia határterületi disciplinája, noninvazív teleterápiás eljárás, melynek során egyetlen ülésben adják le a kívánt sugárdózist. Lars Leksell idegsebész, 1951-ben Stockholmban készített először „gamma-kés”-t (GK), amely az agy térbelileg jól körülhatárolt célterületének konvergencia elven alapuló egy-dózisú besugárzására alkalmas. Eleinte funkcionális műtétekre, a törzsdúcok területén 1-1 jól meghatározott, piciny laesio létrehozására (thalamotomia, pallidotomia) használták.

A cél-térfogaton belüli agyállományt az abszorbeált nagydózisú sugárenergia elroncsolja (vagyis szándékolt sugárnecrosis jön létre). A sztereotaxiás sugársebészet egyik jellemzője a submilliméter nagyságrendű precizitás (miután ezt „frame based” sztereotaxiával érik el, csak koponyán belüli cél-térfogatok kezelésére használható). A sugársebészetet emellett az jellemzi, hogy a cél-térfogaton kívül az isodosis meredeken csökken, ezáltal a beteg agyterülettel szomszédos egészséges szövetek nem-, vagy legalábbis nem kritikus sugárenergiát abszorbeálnak. A sugársebészet tehát nem a frakcionált besugárzás sugárbiológiai elvén, azaz a beteg sejtek nagyobb sugárérzékenységén alapul. Az ép szövetek sohasem kerülnek bele - szemben a klasszikus sugárterápiával - a besugárzott célvolumenbe. A módszer 1987 óta „finomodott”. Nem minden esetben szükséges szövetelhalást okozó nagyságú sugárenergia alkalmazása, hanem sugárbiológiailag jól definiált szöveti hatás elérése a cél, mint pl. arterio-venosus angiománál: a hajszálerek belhártyájának burjánzásra bírása, amely aztán fibrosis révén a kóros kisereket elzárja, s a vérzés veszélyt megszünteti; vagy daganatok esetében éppen a kóros sejtburjánzást megállítja.

Sugársebészeti kezelésre technikailag több lehetőség van:

A GK jelentette első technikai megvalósítást. A GK Magyarországon jelenleg már elérhető. A GK-t az 1990-es évek végéig egyedül gyártó cég a készülék használatából származó sugársebészeti adatokat és eredményeket összegyűjtötte, a sugársebészeti kezelések standardját képezve.

A GK jellemzője a + 0.3 mm mechanikus, tehát igen nagy pontosság a fókusz pontban; + 0.1 mm pontosság a sisak beállításánál; + 0.1 mm pontosság a keret beállításnál, 0.035 ml legkisebb kezelési térfogat. A Leksell Gamma Plan egy integrált interaktív komputer-program a GK tervezéshez. Kétszázegy 1 mm átmérőjű Kobalt-60 forrás van elhelyezve egy üres félgömbben úgy, hogy az egyes sugarak egy fókuszpontban (Unit Center Point) találkoznak. Ennek hibahatára + 0.3 mm. Négy kollimátor (blende) rendszer áll rendelkezésre, hogy a fókuszpontban 4, 8, 14, vagy 16 mm átmérőjű Kobalt 60 „sugár-gömböt” hozzon létre. E sugárgömbökkel lehet a beteg agyterületnek megfelelő iso-dosissal besugárzandó térformát létrehozni, bármilyen komplikált alakzatról van is szó.

A GK előnye a nagy pozicionálási pontosság, hátránya, hogy csak koponyán belüli (esetleg fej-nyak területi) céltérfogatok kezelésére alkalmas, valamint – miután stereotaxiás kerettel történik a kezelés – csak sugársebészeti kezelésre alkalmas. Manapság ugyancsak hátránynak tartható, hogy fix telecobalt töltetekkel működik!

A GK elterjedésével párhuzamosan a lineáris gyorsítóval (LINAC) végzett stereotaxiás pontbesugárzás is dinamikusan fejlődött. A test bármely céltérfogatának besugárzására alkalmas gyorsítókat különböző adapterek (asztalmerevítő, piciny kollimátor-rendszerek, stb.) segítségével teszik alkalmassá sugársebészeti kezelésekre. A gyorsítók esetében ugyancsak lehetőség van egy félgömb felület bármely pontjáról (irányából) leadni a sugárnyalábot, hiszen a „gantry” 360°, az asztal pedig 180°-ban elforgatható. A 90-es évek közepe óta működnek ún. dedikált gyorsítók, melyekben a fenti kiegészítések eleve beépítésre kerültek. Ezek az eszközök már megközelítik a GK pontosságát.

Újabban a gyorsítókhoz a daganat alakjához igazodó sugárnyaláb előállítását automatikusan elvégző ún. „mikro-multileaf” kolimátorokat is gyártanak, melyekkel a konformalis sugársebészeti kezelés is megvalósítható. Ez különösen szabálytalan alakú céltérfogatok kezelése esetén előnyös.

Minden gyorsítóval (a sugársebészeti adapterek alkalmazásával) megvalósítható az ún. ív-therapia („arc therapy”), de a „micro-multileaf” kollimátorok alkalmazásával a „conformal arc”, „conformal beam” technika is használható. Amennyiben a „micro-multileaf” collimátort, valamint a LINAC-ot vezérlő számítógépek között megfelelő kommunikáció van, úgy a „dynamic arc”, és az intenzitás-modulált besugárzásra (IMRS) is lehetőség van. Ez utóbbiak segítségével növelni lehet a sugárkezelés conformalitását. Természetesen ezek kihasználásához bonyolultabb sugártervezésre van szükség, melyet a modern számítógépek és programok nagyban segítenek („inverse planing”). Nem kis kihívást jelent az utóbbiak esetén annak ellenőrzése, hogy a sugárkezelés a terveknek megfelelő módon történt-e meg. Magyarországon sugársebészeti kezelés jelenleg több intézetben lehetséges. Van, ahol circularis ív therapiát, másutt az előbbiek mellett conformalis sugárkezelést is tudnak végezni.

A LINAC-alapú stereotaxiás sugárkészülék előnye, hogy viszonylag olcsó, a koponyán belüli sugársebészeti kezelés mellett lehetővé teszi a test bármely területének precíz frakcionált stereotaxiás sugárkezelését (SRT) is.

A legmodernebb sugársebészeti berendezések már összemossák az e pont alatt leírt sugársebészeti kezelés és a következőkben taglalandó (frakcionált) stereotaxiás sugártherápiás eljárások határvonalait. Az ún. CyberKnife egy olyan, kisméretű gyorsítót tartalmaz, melyet egy robotkarra szereltek. A robotkart egy navigációs rendszer vezérli, így a célterület elmozdulásait a készülék automatikusan leköveti, miközben a sugárkezelést végrehajtja.

Csak az alkalmazott technika szab határt a sugársebészeti úton egyetlen ülésben kezelhető céltérfogatok számának; reálisan maximálisan négy céltérfogat kezelését tudjuk elvégezni a daganatok szövettani típusa, lokalizációja, egymáshoz és a védendő agyi strukúrákhoz való viszonya alapján. A dózisesésnek az ép szövetek felé legkevesebb 7-15 %-nak kell lennie mm-enként.

A sugársebészeti indikáció felállításának általános kritériumai.: A stereotaxiás pontbesugárzás során a daganat térfogata korlátokat jelent, általában 30 cm3-nél kisebb volumenű körülírt, jól elhatárolt laesiokat lehet kezelni. Minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy a stereotaxiás pontbesugárzás-nál jobb alternatív kezelési lehetőségek rendelkezésre állnak-e. Az alternatív terápiás lehetőségeket a gyógyítási hatékonyság, a gyógyítási dinamika és a terápiás cél szempontjából kell elemezni. Vizsgálat tárgyát képezi az alternatív terápiás módszer invazivitása és annak mellékhatásai, esetleg szociális, gazdasági, financiális szempontjai.

Indikációja (idegsebészeti).:A központi idegrendszer fenti nagyságú elváltozásai, melyek általános vagy helyi, esetleg onkológiai szempontból műtéti megoldásra alkalmatlanok:benignus tumorok (acusticus neurinomák/schwannomák, meningeoma, pinealoma, hypophysis adenoma, agyalapi chordoma),malignomák (elsősorban agyi áttétek), arteriovenosus malformatio,ritkábban primer agyadaganat (jobbára recidíva).

3.3.4. Stereotaxiás agyi sugárterápia (SRT)

E módszer több ülésben alkalmazza az előbbi fejezetben bemutatott pontbesugárzást. Technikailag egyetlen különbséget a céltérfogat rögzítése jelent: miután a beteget több ülésen át ugyanabba a pozícióba kell visszahelyezni, a test (koponya) rögzítését hőre lágyuló maszkokkal, testfelületi fiduciálisokkal, ill. ezek „frameless” stereotaxiás ellenőrzősével érjük el. A sztereotaxiás sugárkezelés a magas konformalitás mellett a frakcionált besugárzás sugárbiológiai elvén, a beteg sejtek nagyobb sugárérzékenységén alapul!

3.3.5. Közelbesugárzás. Invazív brachyterápiás módszerek mesterséges izotópoknak a célterületbe juttatásával. Interstitialis tűzdelés 125I seed-del: infiltratív növekvő inoperabilis primer agydaganatok hatásos palliatiójára, leggyakrabban frakcionált távolbesugárzással, ill. tumorkisebbítő műtéttel kombinálva: 10-25 isoGy dózis + 40-60 Gy teleterápia.

After loading technikával végzett brachyterápia. Körülírt, főleg a cystosus malignomák punctiójakor bevezetett applikátorokba 192Ir, 60Co, 225Cf sugárforrással 10 Gy/0,5 cm/frakció átlagos dózisokkal 3-5 kezelés a kívánt palliatív hatás eléréséig.

 

3.4. A sugárkezelés integrálása az onkoterápiás algoritmusokba

3.4.1. Primer kezelés

3.4.1.1.Neuroepithelialis tumorok

A gliomák primer és adjuváns kezelésének stratégiáját és a betegek prognózisát RPA beosztásuk határozza meg: életkor, általános állapot, a tumor grading, a neurologiai-mentalis status és az anamnézis hossza (akut, 3 hónál rövidebb-hosszabb) szerint 6 prognosztikai osztályba sorolhatók.

 

Elsődleges agydaganatban szenvedő beteg prognózisának becslése:

 

Prognosztikai osztály

Életkor

KPS

Szövettan

Neurológiai status

Anamnézis

időtartama

1.

< 50 é

70-100

Gr 1-3

normális

> 3 hónap

2.

> 50 é

70-100

Gr 1-3

normális

> 3 hónap

3.a.

< 50 é

70-100

Gr 1-4

kóros

> 3 hónap

3.b.

< 50 é

90-100

GBM

normális

rövid

4.a.

< 50 é

< 90

GBM

enyhe tünet

rövid

4.b.

> 50 é

70-100

Gr 1-3

enyhe tünet

< 3 hónap

4.c.

> 50 é

70-100

GBM

neurol.deficit

< 3 hónap

5.

> 50 é

< 70

GBM

munkaképtelen

< 3 hónap

6.

> 50 é

< 70

GBM

kóros

< 3 hónap

 

Természetesen minden prognosztikai osztályban a sebészi megoldásé a vezető szerep, az elérhető eredmények a radikalitástól (R0-R1 rezekció vagy csak biopsia) és az adjuváns radio-kemoterápiától függenek. Mind a radioterápia módszereinek (konformalis, IMRT, stb) mind a kemoterápia fejlődése (Temodal) sokat javított a túlélésen:

 

Egyes prognosztikai osztályoknál alkalmazott beavatkozások és prognózis:

 

Prognosztikai osztály

Sebészeti megoldás

Sugárterápia

Kemoterápia

2 év túlélés

1. – 2.

R0

R1 Gr3

Bi Gr3

-

Adjuváns?

kuratív

-

-

?

84-86%

3.a.

R0:¢, R1- Bi, Gr3

Adjuváns!

?

25-43%*

3.b.

R0, R1, - Bi,

Adjuváns!

Egyidejűleg kezdett

25-43%*

4.a.

R0, R1,- Bi

Adjuváns!

Egyidejűleg kezdett

11-28%*

4.b.

R0, R1,-Bi Gr3

Adjuváns

Egyidejűleg kezdett

11-28%*

4.c.

R0, R1-Bi

Adjuváns!

Egyidejűleg kezdett

11-28%*

5.

R0, R1

Bi

Adjuváns!

Palliatív

Egyidejűleg kezdett Konszolidációs?

7-16%*

7-16%*

6.

Bi, R1

csak tüneti ellátás

csaktüneti ellátás

4%

 

Idegsebészeti beavatkozás lehet R0=teljes eltávolítás; R1=parciális reszekció; Bi=biopszia.

Posztoperatív adjuváns sugárkezelés a „kedvezőbb” szövettanú daganatokon belül csak a Gr3- as tumoroknál, illetve a Gr 4=GBM (glioblastoma multiforme) esetekben indikált.

Csak biopsziával igazolt „kedvező” prognózisú (Gr 1 és Gr 2) daganatoknál a sugárterápia kuratív, „rossz” kilátásúaknál (5. osztály) csak palliatív. Utóbbi eredményei egyidejűleg kezdett („konkurent”) kemoterápiával javíthatók, s az 5. osztályban a palliatív sugárkezelés eredményének bebiztosítására (konszolidálására) kerülhet sor. A 6. prognosztikai osztályban a nem-sebészi daganatgyógyítás indikációja kétséges! A legmarkánsabb javulást a legmodernebb sugárterápia és kemoterápia (Temodál) eredményeképpen a 3.-as osztályú GBM eseteiben figyelték meg, illetve a 4. és 5. csoport túlélése is szignifikánsan nőtt.

A 3b- 5. prognosztikai csoportban az adjuváns kemo-radioterápia pl. megduplázza a 2 éves túlélést.

Retrospektív tanulmányok szerint nem radikális műtét után alkalmazott WBRT (supratentorialis astrocytoma: 50-60 Gy/5-6 hét minimum, cerebellaris astrocytoma: szűk mezőből 45-50 Gy,ependymoma: kiterjesztett mezőből 45-50 Gy (3 gerincvelő 20 Gy, vitatott) besugárzása szingifikánsan emeli a túlélést.

Prospektív klinikai vizsgálatok eredménye:

Patchell és mtsai (JAMA, 1998) randomizált prospektiv vizsgálata szerint posztoperatív sugárterápia esetén a lokális koponyaűri kontroll és a neurológiai remisszió időtartama növekszik, az agyi halálozás csökken (recidivák aránya 18 %-ra csökken 70%-ról),
a medián túlélés (és a funkcióképes időszak hossza) érdemben nem változik (48 - 43 hét)! Kiújulásnál a salvage beavatkozások többnyire eredményesek, ezért e szerzők javasolják a rutin posztoperatív aWBRT-t 50-60 Gy-/5-6 hét kiterjesztett mezőből.

Shaw 2002 (NCCTG-ECOG-RTOG): 203 beteg adatai alapján a magas (64.8 Gy és alacsony (50.4 Gy) dózisú RT között nincs szignifikáns túlélési különbség (5 évre 72 ill. 64%), prognosztikai faktorok: hisztológia, kor, T stádium, reszekció mértéke (ld. EORTC 1995 45 és 59.4 Gy).Karim 2002 (EORTC): 311 beteg adatai alapján az azonnali és a megkésett RT hatása között túlélésben nincs különbség (5 évre 63 ill. 60%), de az előbbi esetén a progressziómentes időszak növekszik (4.8 és 3.4 év); a T stádiumnak fokozott szerepe lehet.

3.4.1.2. Ideghüvely eredetű daganatok és meninxtumorok

A sebészi radikalitás esélyei általában jók, kuratív eredmény csak a műtéttől várható.

Külső sugárkezelés Grade III-IV tumoroknál 60-70 Gy szűkített mezőből átmeneti palliatív értékű. A posztoperatív adott 50 Gy preventív értéke nem bizonyított.Kemoterápiától az adott szövettani típusnál eredmény nem várható.

3.4.1.3. Primer malignus lymphomák

A primer központi idegrendszeri lymphomáknál (PCNSL) a diagnózis időpontjában a betegség kizárólag a központi idegrendszert (agy- ill. gerincvelőt, agyburkokat) érinti. Az immunkompetens ill. immunkompromittált személyek központi idegrendszeri lymphomái alapvetően különböznek a klinikai kép, a kezelés és a prognózis vonatkozásában! Az immundeficiencia nélküli formákra a NAPCL (non -AIDS- releated primary central nervous lymphoma) kifejezés használatos. (A másik csoportban általában az AIDS okozta immunkárosodás az etiológiai faktor.) Az összes agyi daganat kevesebb, mint 5 %-át alkotják, a non-Hodgkin lymphomák kb. 2-4 %-át, második malignitásként kb. 8 %-ban fordulnak elő. Szervtranszplantáción - csontvelő, tüdő, vese, máj, szív - átesett betegeknél 1-7%-ban, HIV-fertőzötteknél 2-6 %-ban , congenitalis immundefektusban szenvedőknél pedig kb. 4%-ban számolhatunk a primer központi idegrendszeri lymphoma fellépésével.A kivizsgálás során eldöntendő, hogy szisztémás lymphoma agyi manifesztációjáról vagy a központi idegrendszert érintő betegségről van-e szó. A diagnosztizálását megnehezíti, hogy szteroid adása után CT vagy MR vizsgálattal a daganat "eltűnhet" („ghost-neoplasm”)! Stereotaxiás biopsziával történik a szövettani mintavétel, nyitott műtét nem ajánlott, s multifocalis volta miatt, a kiterjesztett sebészeti beavatkozás sohasem kuratív.Korábban a sugárterápia volt a kezelési mód. Teljes agyi besugárzást (30-60 Gy), majd a tumorágyra leadott „boost” dózist (20 Gy) alkalmazták. Jelentős veszélye a késői neurotoxicitás (súlyos dementiát okozó leukoecephalopathia)! Ma már nem rutinszerű elsődleges kezelési mód (ld. gyógyszeres therápia megfelelő fejezeteit). Az immunkompromittáltak központi idegrendszeri lymphomájának kezelésében továbbra is a radioterápia az elsődleges kezelési mód: 20 Gy dózis körüli teljes agyi irradiatio /WBRT/.Összefoglalva: agresszív betegség, prognózisát az elsődleges sugárkezelés rontja, primer kemoterápia ajánlott, melynek a középdózisú methotrexat az alapja, amely csak kivételesen, megalapozott esetben mellőzhető."Evidence-based" protokoll az immunkompetens személyek primer központi idegrendszeri lymphomájára nem adható. Egységes elvek szerinti kezelés ajánlott, centrumokban.

3.4.1.4. Metasztázitasisok

Az agyi áttétes betegek prognózisát i.) általános állapotuk, ii.) primer tumoruk kontrolált volta (= 3 hónapja emiatt nem szorult kezelésre), iii.) életkoruk, iv.) egyéb extracranialis áttét mentességük és v.) agyi áttéteik száma, nagysága, elhelyezkedése határozza meg (A „primér daganat kontrolált”, ha 3 hónapja aktív onkológiai kezelésre nem volt szükség). ld. a mellékelt táblázatot).

Prognosztikai

Osztály:

Szempont

 

 

1.

 

 

2.

 

 

3.

a                 b                c

Ált. állapot

KPS >70

KPS <70

Primer tumor

kontrolált

vagy:nem kontrolált

kontrolált

vagy:nem kontrolált

nem kontrolált

Életkor

< 65 év

vagy: > 65 év

< 65 év

vagy:     > 65 év

> 65 év

Áttét

csak agyi

vagy: egyéb metast. is

soliter cer.

vagy:  multipl. cer.

multipl.cer.met.

 

 

A választandó terápiás algoritmust ezen prognosztikai tényezőkhöz kell igazítani (ld. a mellékelt táblázatot):

- az 1. osztályba tartozó, tehát jó állapotú, kontrolált tumorral rendelkező, fiatal, csak soliter agyi áttétben szenvedő beteget helyileg kell kezelni műtéttel vagy pontbesugárzással (SRS), és helyi kiújulás megelőzésére adjuváns teljes agykoponya frakcionált irradiáció (WBRT) indikált.

- 2.és 3a. osztályban az agyi áttét ellátása után a beteg kezelését a primer tumornak ill. az extracranialis áttétnek megfelelő onkoterápiával kell folytatni.

- - a 3c osztályba tartozó rossz állapotú, idős, aktív primer tumorral és egyéb áttétekkel rendelkezőt viszont humánusabb csak tüneti ellátásban (BSC: „best supportive care”) részesíteni.

 

A várható eredmények RPA Class 1-ben(463 beteg adatainak elemzése, Xian et. al.):

            Csak műtéti kezelés:   68,4 hét túlélés

(           WBRT:                       51,3 hét túlélés

SRS+WBRT:             98,7 hét túlélés (a különbség nem szignifikáns).

 

 

Prognosztikai osztály

1.

2.

3a.

3b.

3c.

Terápia

MET. Típus:

elsődleges

adjuváns

elsődleges

adjuv.

elsődleges

adjuváns

egyénre

szabott

ellátás

B

S

C

SOLITER

Op./SRS

WBRT

Op./SRS

--------

SRS/Op.

WBRT?

OLIGO

SRS/Op.

WBRT

SRS/Op.

--------

 

 

MULTIPL.

WBRT

±FBRT

WBRT

--------

 

 

Túlélés (median)

11 hónap

6,5 hónap

3 hónap

2,5 hó

1 hó

 

 

3.4.2. A recidív agydaganatok kezelése

Alapelv a recidív daganatok estén is a radikális tumoreltávolításra való törekvés. A reoperáció individuális elbírálása alá esik. Minél rövidebb idő telt el az első műtét óta, s minél eloquensebb területet érint a daganatrecidíva, annál kisebb eséllyel indikálható a reoperáció. Ez főleg a Grade IV gliomákra vonatkozik. Amennyiben reoparáció nem indikálható, a sugárkezelés különböző formái, radio-kemoterápia, ill. palliatív kemoterápia mérlegelhető.

3.4.3. A gerincdaganatok kezelése, prognózisa.

Idegrendszeri tüneteket okozó gerincdaganatok kezelésének egyetlen módja a minél korábban elvégzett műtét, amelynek célja a daganat lehetőleg gyökeres eltávolítása, ezáltal a gerincvelő vagy cauda rostok nyomás alól való felszabadítása olyan módon, hogy a gerinc statikai funkciói ne károsodjanak (laminotomiás feltárás, spondylodesis). Az időben végzett műtét a gerincvelő funkcióinak teljes helyreállítását eredményezi. A gyakorlatban azonban sok esetben nem ismert a valós onkológiai prognózis a sürgősségi műtéti indikáció felállításakor, így még egy sikeres műtét is csak átmeneti eredménnyel jár.

Az intramedullaris daganatok gyökeres eltávolítása csak ependymomák esetén lehetséges. Infiltratív daganatok ritkán megkisebbíthetők (pl. exophyticus atrocytoma), legfeljebb a decompressio (laminectomia) lehet időlegesen jótékony hatású.

Az áttéti gerincdagnatok prognózisa általában nem jó. Ha a daganat egy segmentumra lokalizált, az onkológiai kritériumoknak megfelelően teljes eltávolítás lehetséges az esetek nem elhanyagolható százalékában.

A modern gerincsebészeti koncepció a minél radikálisabb daganateltávolításra és a gerincoszlop rekonstrukciójára törekszik (spondylodesis, allograft stb.) még előrehaladott állapotban is. A műtét csakis az onkológiai gyógykezelés egyik eszközeként végezhető.

Több szegmentumra terjedő elváltozás esetén a sebészi beavatkozás csak palliatív. Idegrendszeri compressiót nem okozó, de nagy fájdalommal járó pathológiás törések válogatott eseteiben (intakt gerinccsatorna) a vertebroplastica nagy fájdalomcsillapító és stabilizáló hatással alkalmazható!

Jól megválasztott esetekben a sugárterápia a műtéttel egyenértékű lehet.

Lényege az elváltozás MR segítségével meghatározott biztonsági zónával történő 3 - 5 frakciós besugárzása, a kritikus területre 24 óránként 3 - 4 Gy egyszeri dózis leadása, a kezelés folyamán a beteg állapotának monitorozása mellett.

A sugárterápia megítélésénél a legfontosabb szempont a gerincvelő fokozott sugárérzékenysége. A gerincvelő elfogadott tolerancia dózisa, konvencionális frakcionálás mellett 45 Gy. A dózislimit meghatározásánál mindig figyelembe kell venni a frakcionálást, a besugarazott gerincszakasz lokalizációját, hosszát, kísérő betegségeket, szimultán kemoterápiát, stb. 50 Gy alkalmazása esetén a radiogén myelitis valószínűsége 0,2-0,5 %; 55-60 Gy felett a károsodás esélye 5 %-os.

Tradicionálisan általában egyszerű sugárterápiás technikák (minimális dózisesés, a céltérfogat megegyezik a rizikószervvel) kerülnek alkalmazásra! A modernebb technikák (pl. IMRT) paravertebralis, esetleg vertebralis vagy koponyaalapi tumoroknál jelentenek előnyt, de szükséges minden kezelésnél rögzítés, CT-tervezés, szimuláció, lineáris gyorsító használata. A napi frakció 1,8-2,0 Gy, a definitív sugárterápiás dózis: 46-54 Gy. Radiokemoterápia alkalmazásával kevés a tapasztalat. Meningeosis carcinomatosánál szisztémás ill. intrathecalis kemoterápia + fokális besugárzás végezhető.

 

3.5. Egyéb beavatkozások, feladatok (ellátási szintek megjelölésével)

(felhasznált bizonyítékok, azok szintjei és forrásai)

 

3.5.1. Fizikai aktivitás (C.)

A maradvány neurologiai károsodás mértékétől függően a betegek fizikai aktivitásának megőrzésére a mielőbbi passzív tornáztatás, megőrzött funkciók további fejlesztése, lehetőség szerinti mielőbbi mobilizálás szükséges. Emellett a decubitus- és thrombosis preventio/pophylaxis, a mielőbbi kalóriadús táplálás szerepe hangsúlyozandó.

 

3.5.2. Diéta(C.)

A betegek alap- és kísérőbetegségekkel összhangban kialakított roboráló étrendjének biztosítása a további kezelések tolerálásához, a megfelelő felépüléshez elengedhetetlenül fontos, és egyedi tervezést igényel.

 

3.5.3. Betegoktatás (C.)

A betegeket és hozzátartozóikat a neurologiai deficit és a kórkép súlyosságának fokától függetlenül, részletes tájékoztatásban javasolt részesíteni.

A tájékoztatásban és betegoktatás további vonatkozásait illetően hazai és nemzetközi internetes honlapok adnak további információt (magyar nyelven: http://www.neuroonkologia.hu; http://www.oncol.hu; angol nyelven: National Institute of Neurological Disorders and Stroke (NINDS)).

 

3.5.4. Egyéb terápia (C.)

Az idegrendszeri daganatokban szenvedők fizikális és kognitív sérülésének csökkentése interdisciplináris kezelésük egyik célja, melyhez fiziotherápiás eszközöket, szakszemélyzetet szükséges igénybe venni.

A neuro-deficittel nem rendelkező betegek esetében külön kiemelendő a betegséggel járó psychés terhek, a stigmatizáció feldolgozásának elősegítése, melybe az onkologiai betegekkel speciálisan foglalkozó psychologus-psychiáter illetve laikus támogatók továbbá a hospice ellátásban jártas szakemberek bevonása is szükséges.

 

4. Rehabilitáció (C.)

Az idegrendszer daganatos megbetegedéseiben szenvedők rehabilitációja az intenzív ápolási szakaszban megkezdődik, fizikai és kognitív károsodásuk csökkentését, képességeik helyreállítását, elvesztett képességeik pótlására szolgáló funkciók megtanítását célozza.

A rehabilitáció mind a morbiditás mind a késői mortalitás csökkentése szempontjából jelentős, ráadásul gazdasági szerepe/költésghatékonysága is kiemelendő.

A rehabilitációra csak akkor lehet irányelveket kidolgozni, ha a megfelelő rehabilitációs háttér biztosított, ez az ÁNTSZ és az ESzCsM feladata. Hasonlóan szükséges a hospice szolgálat regionális megszervezése is.

 

5., Gondozás (C.)

 

5.1., Rendszeres ellenőrzés

Minden ellátó régió számára javasolt a gondozási rendszer és hálózat kidolgozása, képalkotó-, neuro-pszichológiai, neurológiai és endokrin kontroll vizsgálat megszervezése.

 

5.2., Megelőzés

Kívánatos volna, hogy az idegrendszer daganatos megbetegedéseiben szenvedő betegeket ellátó regionális centrumok aktívan vegyenek részt az egészségügyi felvilágosító tevékenységben, illetve a régióba tartozó ellátóhelyekben a továbbképzésben, közösen kialakított regionális továbbképzési terv alapján.

 

5.3., Lehetséges szövődmények

A sebgyógyulási zavarok, műtéti morbiditási-mortalitási kockázat mellett legkomolyabb szövődmények különösen a gerinctumorok esetében a fokozott thrombosis-embolia készséggel hozhatók összefüggésbe, emellett az alapbetegség propagatioja, magas gradusú tumoroknál korai recidiva sorolható e tárgykörbe.

 

5.4., Kezelés várható időtartama, prognózis

A neuoro-onkologiai kórképek rendkívül heterogén jellege miatt átfogó prognosis nem adható; metasztatikus idegrendszeri tumorok esetében -leszámítva a multiplex áttétek, meningitis carcinomatosa esetét- általában a primaer tumor határozza meg a várható túlélést.

 

6. Az ellátás megfelelőségének indikátorai

 

Szakmai munka eredményességének mutatói – EüK.2003.V.29. indikátorok

 

6.1., Prehospitalis ellátás

Szűrésen történő részvétel aránya.

 

A panaszok/tünetek és az első szak-, illetve képalkotó-vizsgálat között betegenként eltelt idők összege/esetek száma

 

6.2., Hospitalis ellátás

 

Esetek száma/év/kórház

Kórházban meghalt esetek száma/összes esetek száma

Gondozásban részesülő esetek száma/esetek száma

 

7. Dokumentáció, bizonylat

 

Az idegrendszer daganatos megbetegedéseiben szenvedők ellátására, gondozásuk körülményeire vonatkozó dokumentációt, dokumentálandó élettani paramétereket a fenti fejezetek részben érintették.

Mint minden orvosi tevékenység esetében az állapotban beállt változásokat, okukat, következményes lépéseket dekurzusban (orvosi és ápolási) naponta szükséges rögzíteni. Minden beavatkozási kóddal (WHO) ellátott tevékenységről részletes leírást kell készíteni.

Az irányelvektől, ajánlásoktól (kollégiumi és helyi) eltérő kezelési tevékenységet dokumentálni, az eltérés indokát rögzíteni kötelező!

 

Irodalom

 

Alapvető megfontolások

1.             (2005) Statistical Report:
Primary Brain Tumors in the United States, 1998–2002
. Central Brain
Tumor Registry of the United States.

2.             Brem SS, Bierman PJ, Black P, Blumenthal DT, Brem H, Chamberlain MC, Chiocca EA, DeAngelis LM, Fenstermaker RA, Fine HA, Friedman A, Glass J, Grossman SA, Heimberger AB, Junck L, Levin V, Loeffler JJ, Maor MH, Narayana A, Newton HB, Olivi A, Portnow J, Prados M, Raizer JJ, Rosenfeld SS, Shrieve DC, Sills AK, Jr., Spence AM, Vrionis FD (2005) Central nervous system cancers: Clinical Practice Guidelines in Oncology. J Natl Compr Canc Netw 3: 644-690.

3.             Browman GP, Levine MN, Mohide EA, Hayward RS, Pritchard KI, Gafni A, Laupacis A (1995) The practice guidelines development cycle: a conceptual tool for practice guidelines development and implementation. J Clin Oncol 13: 502-512.

4.             Browman GP, Newman TE, Mohide EA, Graham ID, Levine MN, Pritchard KI, Evans WK, Maroun JA, Hodson DI, Carey MS, Cowan DH (1998) Progress of clinical oncology guidelines development using the Practice Guidelines Development Cycle: the role of practitioner feedback. J Clin Oncol 16: 1226-1231.

5.             Byers T, Nestle M, McTiernan A, Doyle C, Currie-Williams A, Gansler T, Thun M (2002) American Cancer Society guidelines on nutrition and physical activity for cancer prevention: Reducing the risk of cancer with healthy food choices and physical activity. CA Cancer J Clin 52: 92-119.

6.             Curran WJ, Jr., Scott CB, Horton J, Nelson JS, Weinstein AS, Fischbach AJ, Chang CH, Rotman M, Asbell SO, Krisch RE, . (1993) Recursive partitioning analysis of prognostic factors in three Radiation Therapy Oncology Group malignant glioma trials. J Natl Cancer Inst 85: 704-710.

7.             Greenberg MS (2006) andbook of Neurosurgery. ew York, NY: hieme Medical Publishers.

8.             Inskip PD, Tarone RE, Hatch EE, Wilcosky TC, Shapiro WR, Selker RG, Fine HA, Black PM, Loeffler JS, Linet MS (2001) Cellular-telephone use and brain tumors. N Engl J Med 344: 79-86.

9.             Jadad AR, Moore RA, Carroll D, Jenkinson C, Reynolds DJ, Gavaghan DJ, McQuay HJ (1996) Assessing the quality of reports of randomized clinical trials: is blinding necessary? Control Clin Trials 17: 1-12.

10.          Johansen C, Boice J, Jr., McLaughlin J, Olsen J (2001) Cellular telephones and cancer--a nationwide cohort study in Denmark. J Natl Cancer Inst 93: 203-207.

11.          Taphoorn MJ (2003) Neurocognitive sequelae in the treatment of low-grade gliomas. Semin Oncol 30: 45-48.

12.          Walker AE, Robins M, Weinfeld FD (1985) Epidemiology of brain tumors: the national survey of intracranial neoplasms. Neurology 35: 219-226.

13.          Wilne SH, Ferris RC, Nathwani A, Kennedy CR (2006) The presenting features of brain tumours: a review of 200 cases. Arch Dis Child 91: 502-506.

 

Diagnosztikai eljárások

1.(2000) World Health Organization Classification of Tumors: Pathology and Genetics of Tumors of the Nervous System. Lyon: IARC Press.

2.Akeson P, Larsson EM, Kristoffersen DT, Jonsson E, Holtas S (1995) Brain metastases--comparison of gadodiamide injection-enhanced MR imaging at standard and high dose, contrast-enhanced CT and non-contrast-enhanced MR imaging. Acta Radiol 36: 300-306.

3.Akman F, Cooper RA, Sen M, Tanriver Y, Kentli S (2002) Validation of the Medical Research Council and a newly developed prognostic index in patients with malignant glioma: how useful are prognostic indices in routine clinical practice? J Neurooncol 59: 39-47.

4.Aldape KD, Ballman K, Furth A, Buckner JC, Giannini C, Burger PC, Scheithauer BW, Jenkins RB, James CD (2004) Immunohistochemical detection of EGFRvIII in high malignancy grade astrocytomas and evaluation of prognostic significance. J Neuropathol Exp Neurol 63: 700-707.

5.Amacher AL, Eltomey A (1985) Spinal osteoblastoma in children and adolescents. Childs Nerv Syst 1: 29-32.

6.Anderson NE, Mason DF, Fink JN, Bergin PS, Charleston AJ, Gamble GD (2005) Detection of focal cerebral hemisphere lesions using the neurological examination. J Neurol Neurosurg Psychiatry 76: 545-549.

7.Bodey B, Siegel SE, Kaiser HE (2004) Molecular Markers of Brain Tumor Cells. Implications for Diagnosis, prognosis and Anti-Neoplastic Biological Therapy. Dordecht/Boston/London: Klüwer Academic Publ.

8.Cairncross JG, Ueki K, Zlatescu MC, Lisle DK, Finkelstein DM, Hammond RR, Silver JS, Stark PC, Macdonald DR, Ino Y, Ramsay DA, Louis DN (1998) Specific genetic predictors of chemotherapeutic response and survival in patients with anaplastic oligodendrogliomas. J Natl Cancer Inst 90: 1473-1479.

9.Chakravarti A, Tyndall E, Palanichamy K, Mehta M, Aldape K, Loeffler J (2007) Impact of molecular profiling on clinical trial design for glioblastoma. Curr Oncol Rep 9: 71-79.

10.    Coons SW, Johnson PC, Scheithauer BW, Yates AJ, Pearl DK (1997) Improving diagnostic accuracy and interobserver concordance in the classification and grading of primary gliomas. Cancer 79: 1381-1393.

11.    Davies E, Clarke C, Hopkins A (1996) Malignant cerebral glioma--I: Survival, disability, and morbidity after radiotherapy. BMJ 313: 1507-1512.

12.    Delattre JY, Krol G, Thaler HT, Posner JB (1988) Distribution of brain metastases. Arch Neurol 45: 741-744.

13.    Fenoy AJ, Greenlee JD, Menezes AH, Donovan KA, Sato Y, Hitchon PW, Chaloupka JC (2006) Primary bone tumors of the spine in children. J Neurosurg 105: 252-260.

14.    George SL, Desu MM (1974) Planning the size and duration of a clinical trial studying the time to some critical event. J Chronic Dis 27: 15-24.

15.    Grier JT, Batchelor T (2006) Low-grade gliomas in adults. Oncologist 11: 681-693.

16.    Hall WA (1998) The safety and efficacy of stereotactic biopsy for intracranial lesions. Cancer 82: 1749-1755.

17.    Hardell L, Mild KH, Carlberg M, Soderqvist F (2006) Tumour risk associated with use of cellular telephones or cordless desktop telephones. World J Surg Oncol 4: 74.

18.    Hayman LA, Evans RA, Hinck VC (1980) Delayed high iodine dose contrast computed tomography: cranial neoplasms. Radiology 136: 677-684.

19.    Hermanson M, Funa K, Hartman M, Claesson-Welsh L, Heldin CH, Westermark B, Nister M (1992) Platelet-derived growth factor and its receptors in human glioma tissue: expression of messenger RNA and protein suggests the presence of autocrine and paracrine loops. Cancer Res 52: 3213-3219.

20.    Hoffman S, Propp JM, McCarthy BJ (2006) Temporal trends in incidence of primary brain tumors in the United States, 1985-1999. Neuro -oncol 8: 27-37.

21.    Ino Y, Betensky RA, Zlatescu MC, Sasaki H, Macdonald DR, Stemmer-Rachamimov AO, Ramsay DA, Cairncross JG, Louis DN (2001) Molecular subtypes of anaplastic oligodendroglioma: implications for patient management at diagnosis. Clin Cancer Res 7: 839-845.

22.    Ironside JW (20020)  Diagnostic Pathology of Nervous System Tumours .  Edinburgh, London:  Churchill Livingstone.

23.    Jackson RJ, Fuller GN, Abi-Said D, Lang FF, Gokaslan ZL, Shi WM, Wildrick DM, Sawaya R (2001) Limitations of stereotactic biopsy in the initial management of gliomas. Neuro -oncol 3: 193-200.

24.    Jaeckle KA, Ballman KV, Rao RD, Jenkins RB, Buckner JC (2006) Current strategies in treatment of oligodendroglioma: evolution of molecular signatures of response. J Clin Oncol 24: 1246-1252.

25.    Kageji T, Nagahiro S, Uyama S, Mizobuchi Y, Toi H, Nakamura M, Nakagawa Y (2004) Histopathological findings in autopsied glioblastoma patients treated by mixed neutron beam BNCT. J Neurooncol 68: 25-32.

26.    Keles GE, Lamborn KR, Berger MS (2001) Low-grade hemispheric gliomas in adults: a critical review of extent of resection as a factor influencing outcome. J Neurosurg 95: 735-745.

27.    Keren DF, Alexanian R, Goeken JA, Gorevic PD, Kyle RA, Tomar RH (1999) Guidelines for clinical and laboratory evaluation patients with monoclonal gammopathies. Arch Pathol Lab Med 123: 106-107.

28.    Kleihues P BPéSB (1993) Histological Typing of Tumours of the Central Nervous System. Berlin Heidelberg New York: Springer-Verlag.

29.    Kleihues P, Ohgaki H (1999) Primary and secondary glioblastomas: from concept to clinical diagnosis. Neuro -oncol 1: 44-51.

30.    Kleihues PCWK (2000)  „Pathology and Genetics of Tumours of the Nervous System". WHO Classification of Tumours.  yon: IARCPress.

31.    Kraus JA, Koopmann J, Kaskel P, Maintz D, Brandner S, Schramm J, Louis DN, Wiestler OD, von Deimling A (1995) Shared allelic losses on chromosomes 1p and 19q suggest a common origin of oligodendroglioma and oligoastrocytoma. J Neuropathol Exp Neurol 54: 91-95.

32.    Kristiansen K, Hagen S, Kollevold T, Torvik A, Holme I, Nesbakken R, Hatlevoll R, Lindgren M, Brun A, Lindgren S, Notter G, Andersen AP, Elgen K (1981) Combined modality therapy of operated astrocytomas grade III and IV. Confirmation of the value of postoperative irradiation and lack of potentiation of bleomycin on survival time: a prospective multicenter trial of the Scandinavian Glioblastoma Study Group. Cancer 47: 649-652.

33.    Krouwer HG, van Duinen SG, Kamphorst W, van d, V, Algra A (1997) Oligoastrocytomas: a clinicopathological study of 52 cases. J Neurooncol 33: 223-238.

34.    Kuhn MJ, Hammer GM, Swenson LC, Youssef HT, Gleason TJ (1994) MRI evaluation of "solitary" brain metastases with triple-dose gadoteridol: comparison with contrast-enhanced CT and conventional-dose gadopentetate dimeglumine MRI studies in the same patients. Comput Med Imaging Graph 18: 391-399.

35.    Lang FF, Gilbert MR (2006) Diffusely infiltrative low-grade gliomas in adults. J Clin Oncol 24: 1236-1245.

36.    Louis DN (2006) Molecular pathology of malignant gliomas. Annu Rev Pathol Mech Dis : 97-117.

37.    Maher EA, Furnari FB, Bachoo RM, Rowitch DH, Louis DN, Cavenee WK, DePinho RA (2001) Malignant glioma: genetics and biology of a grave matter. Genes Dev 15: 1311-1333.

38.    Mastronardi L, Lunardi P, Puzzilli F, Schettini G, Lo BF, Ruggeri A (1999) The role of MRI in the surgical selection of cerebral metastases. Zentralbl Neurochir 60: 141-145.

39.    McGirt MJ, Woodworth GF, Coon AL, Frazier JM, Amundson E, Garonzik I, Olivi A, Weingart JD (2005) Independent predictors of morbidity after image-guided stereotactic brain biopsy: a risk assessment of 270 cases. J Neurosurg 102: 897-901.

40.    Okamoto Y, Di Patre PL, Burkhard C, Horstmann S, Jourde B, Fahey M, Schuler D, Probst-Hensch NM, Yasargil MG, Yonekawa Y, Lutolf UM, Kleihues P, Ohgaki H (2004) Population-based study on incidence, survival rates, and genetic alterations of low-grade diffuse astrocytomas and oligodendrogliomas. Acta Neuropathol (Berl) 108: 49-56.

41.    Posner JB (1995) Neurologic complications of cancer. Philadelphia: FA Davis.

42.    Posner JB (1974) Diagnosis and treatment of metastases to the brain. Clin Bull 4: 47-57.

43.    Raininko R, Majurin ML, Virtama P, Kangasniemi P (1982) Value of high contrast medium dose in brain CT. J Comput Assist Tomogr 6: 54-57.

44.    Reifenberger J, Reifenberger G, Liu L, James CD, Wechsler W, Collins VP (1994) Molecular genetic analysis of oligodendroglial tumors shows preferential allelic deletions on 19q and 1p. Am J Pathol 145: 1175-1190.

45.    Rich JN, Bigner DD (2004) Development of novel targeted therapies in the treatment of malignant glioma. Nat Rev Drug Discov 3: 430-446.

46.    RICHARDS P, McKISSOCK W (1963) Intracranial metastases. Br Med J 1: 15-18.

47.    Rosenberg JE, Lisle DK, Burwick JA, Ueki K, von Deimling A, Mohrenweiser HW, Louis DN (1996) Refined deletion mapping of the chromosome 19q glioma tumor suppressor gene to the D19S412-STD interval. Oncogene 13: 2483-2485.

48.    Runge VM, Wells JW, Nelson KL, Linville PM (1994) MR imaging detection of cerebral metastases with a single injection of high-dose gadoteridol. J Magn Reson Imaging 4: 669-673.

49.    Sawaya R (2004) ntracranial metastases. Massachusetts : lackwell Futura.

50.    Smith JS, Perry A, Borell TJ, Lee HK, O'Fallon J, Hosek SM, Kimmel D, Yates A, Burger PC, Scheithauer BW, Jenkins RB (2000) Alterations of chromosome arms 1p and 19q as predictors of survival in oligodendrogliomas, astrocytomas, and mixed oligoastrocytomas. J Clin Oncol 18: 636-645.

51.    Todd NV, McDonagh T, Miller JD (1987) What follows diagnosis by computed tomography of solitary brain tumour? Audit of one year's experience in South East Scotland. Lancet 1: 611-612.

52.    Tysnes BB, Mahesparan R (2001) Biological mechanisms of glioma invasion and potential therapeutic targets. J Neurooncol 53: 129-147.

53.    van den Bent MJ, Looijenga LH, Langenberg K, Dinjens W, Graveland W, Uytdewilligen L, Sillevis Smitt PA, Jenkins RB, Kros JM (2003a) Chromosomal anomalies in oligodendroglial tumors are correlated with clinical features. Cancer 97: 1276-1284.

54.    van den BM, Chinot OL, Cairncross JG (2003) Recent developments in the molecular characterization and treatment of oligodendroglial tumors. Neuro -oncol 5: 128-138.

55.    Van Dijk P, Sijens PE, Schmitz PI, Oudkerk M (1997) Gd-enhanced MR imaging of brain metastases: contrast as a function of dose and lesion size. Magn Reson Imaging 15: 535-541.

56.    Vincent T.deVita (0 AD) Cancer, Principles and practice of oncology.

57.    von Deimling A, Louis DN, von Ammon K, Petersen I, Wiestler OD, Seizinger BR (1992) Evidence for a tumor suppressor gene on chromosome 19q associated with human astrocytomas, oligodendrogliomas, and mixed gliomas. Cancer Res 52: 4277-4279.

58.    Yuh WT, Engelken JD, Muhonen MG, Mayr NA, Fisher DJ, Ehrhardt JC (1992) Experience with high-dose gadolinium MR imaging in the evaluation of brain metastases. AJNR Am J Neuroradiol 13: 335-345.

59.    Yuh WT, Fisher DJ, Runge VM, Atlas SW, Harms SE, Maravilla KR, Mayr NA, Mollman JE, Price AC (1994) Phase III multicenter trial of high-dose gadoteridol in MR evaluation of brain metastases. AJNR Am J Neuroradiol 15: 1037-1051.

60.  Zhang W, Fuller GN (2004) Genomic and Molecular Neuro-Oncology. Boston, Toronto, London, Singapore.: Jones & Bartlett Publ.

 

Kezelés

 

(1978) Effect of CCNU on survival rate of objective remission and duration of free interval in patients with malignant brain glioma--final evaluation. E.O.R.T.C. Brain Tumor Group. Eur J Cancer 14: 851-856.

(1981) Evaluation of CCNU, VM-26 plus CCNU, and procarbazine in supratentorial brain gliomas. Final evaluation of a randomized study. European Organization for Research on Treatment of Cancer (EORTC) Brain Tumor Group. J Neurosurg 55: 27-31.

(1990) Prognostic factors for high-grade malignant glioma: development of a prognostic index. A Report of the Medical Research Council Brain Tumour Working Party. J Neurooncol 9: 47-55.

(1991) Cisplatin does not enhance the effect of radiation therapy in malignant gliomas. EORTC Brain Tumor Group. Eur J Cancer 27: 568-571.

(1993) Prescribing, Recording and Reporting Photon Beam Therapy. International Commission on Radiation Units and Measurements. In: International Commission on Radiation Units
and Measurements pp 1-72. Bethesda.

(1997) NCCN adult brain tumor practice guidelines. Oncology (Williston Park) 11: 237-277.

(2001) Randomized trial of procarbazine, lomustine, and vincristine in the adjuvant treatment of high-grade astrocytoma: a Medical Research Council trial. J Clin Oncol 19: 509-518.

Adler JR, Cox RS, Kaplan I, Martin DP (1992) Stereotactic radiosurgical treatment of brain metastases. J Neurosurg 76: 444-449.

Afra D, Kocsis B, Dobay J, Eckhardt S (1983) Combined radiotherapy and chemotherapy with dibromodulcitol and CCNU in the postoperative treatment of malignant gliomas. J Neurosurg 59: 106-110.

Aghi M, Rabkin S (2005) Viral vectors as therapeutic agents for glioblastoma. Curr Opin Mol Ther 7: 419-430.

Alexander E, III, Moriarty TM, Davis RB, Wen PY, Fine HA, Black PM, Kooy HM, Loeffler JS (1995) Stereotactic radiosurgery for the definitive, noninvasive treatment of brain metastases. J Natl Cancer Inst 87: 34-40.

Andrews DW, Scott CB, Sperduto PW, Flanders AE, Gaspar LE, Schell MC, Werner-Wasik M, Demas W, Ryu J, Bahary JP, Souhami L, Rotman M, Mehta MP, Curran WJ, Jr. (2004) Whole brain radiation therapy with or without stereotactic radiosurgery boost for patients with one to three brain metastases: phase III results of the RTOG 9508 randomised trial. Lancet 363: 1665-1672.

Aoyama H, Shirato H, Tago M, Nakagawa K, Toyoda T, Hatano K, Kenjyo M, Oya N, Hirota S, Shioura H, Kunieda E, Inomata T, Hayakawa K, Katoh N, Kobashi G (2006) Stereotactic radiosurgery plus whole-brain radiation therapy vs stereotactic radiosurgery alone for treatment of brain metastases: a randomized controlled trial. JAMA 295: 2483-2491.

Athanassiou H, Synodinou M, Maragoudakis E, Paraskevaidis M, Verigos C, Misailidou D, Antonadou D, Saris G, Beroukas K, Karageorgis P (2005) Randomized phase II study of temozolomide and radiotherapy compared with radiotherapy alone in newly diagnosed glioblastoma multiforme. J Clin Oncol 23: 2372-2377.

Auchter RM, Lamond JP, Alexander E, Buatti JM, Chappell R, Friedman WA, Kinsella TJ, Levin AB, Noyes WR, Schultz CJ, Loeffler JS, Mehta MP (1996) A multiinstitutional outcome and prognostic factor analysis of radiosurgery for resectable single brain metastasis. Int J Radiat Oncol Biol Phys 35: 27-35.

Barker FG, Chang SM, Gutin PH, Malec MK, McDermott MW, Prados MD, Wilson CB (1998) Survival and functional status after resection of recurrent glioblastoma multiforme. Neurosurgery 42: 709-720.

Bauman GS, Ino Y, Ueki K, Zlatescu MC, Fisher BJ, Macdonald DR, Stitt L, Louis DN, Cairncross JG (2000) Allelic loss of chromosome 1p and radiotherapy plus chemotherapy in patients with oligodendrogliomas. Int J Radiat Oncol Biol Phys 48: 825-830.

Bocangel DB, Finkelstein S, Schold SC, Bhakat KK, Mitra S, Kokkinakis DM (2002) Multifaceted resistance of gliomas to temozolomide. Clin Cancer Res 8: 2725-2734.

Boogerd W, Dalesio O, Bais EM, van der Sande JJ (1992) Response of brain metastases from breast cancer to systemic chemotherapy. Cancer 69: 972-980.

Borgelt B, Gelber R, Kramer S, Brady LW, Chang CH, Davis LW, Perez CA, Hendrickson FR (1980) The palliation of brain metastases: final results of the first two studies by the Radiation Therapy Oncology Group. Int J Radiat Oncol Biol Phys 6: 1-9.

Borgelt B, Gelber R, Larson M, Hendrickson F, Griffin T, Roth R (1981) Ultra-rapid high dose irradiation schedules for the palliation of brain metastases: final results of the first two studies by the Radiation Therapy Oncology Group. Int J Radiat Oncol Biol Phys 7: 1633-1638.

Brada M, Hoang-Xuan K, Rampling R, Dietrich PY, Dirix LY, Macdonald D, Heimans JJ, Zonnenberg BA, Bravo-Marques JM, Henriksson R, Stupp R, Yue N, Bruner J, Dugan M, Rao S, Zaknoen S (2001) Multicenter phase II trial of temozolomide in patients with glioblastoma multiforme at first relapse. Ann Oncol 12: 259-266.

Brada M, Stenning SP (2003) Radiotherapy for malignant gliomas in the elderly. Semin Oncol 30: 63-67.

Brada M, Viviers L, Abson C, Hines F, Britton J, Ashley S, Sardell S, Traish D, Gonsalves A, Wilkins P, Westbury C (2003) Phase II study of primary temozolomide chemotherapy in patients with WHO grade II gliomas. Ann Oncol 14: 1715-1721.

Brandes AA, Ermani M, Basso U, Amista P, Berti F, Scienza R, Rotilio A, Pinna G, Gardiman M, Monfardini S (2001) Temozolomide as a second-line systemic regimen in recurrent high-grade glioma: a phase II study. Ann Oncol 12: 255-257.

Brem H, Piantadosi S, Burger PC, Walker M, Selker R, Vick NA, Black K, Sisti M, Brem S, Mohr G, . (1995) Placebo-controlled trial of safety and efficacy of intraoperative controlled delivery by biodegradable polymers of chemotherapy for recurrent gliomas. The Polymer-brain Tumor Treatment Group. Lancet 345: 1008-1012.

Buckner JC, Gesme D, Jr., O'Fallon JR, Hammack JE, Stafford S, Brown PD, Hawkins R, Scheithauer BW, Erickson BJ, Levitt R, Shaw EG, Jenkins R (2003) Phase II trial of procarbazine, lomustine, and vincristine as initial therapy for patients with low-grade oligodendroglioma or oligoastrocytoma: efficacy and associations with chromosomal abnormalities. J Clin Oncol 21: 251-255.

Butowski N, Chang SM (2005) Small molecule and monoclonal antibody therapies in neurooncology. Cancer Control 12: 116-124.

Butowski NA, Sneed PK, Chang SM (2006) Diagnosis and treatment of recurrent high-grade astrocytoma. J Clin Oncol 24: 1273-1280.

Cairncross G, Macdonald D, Ludwin S, Lee D, Cascino T, Buckner J, Fulton D, Dropcho E, Stewart D, Schold C, Jr., . (1994) Chemotherapy for anaplastic oligodendroglioma. National Cancer Institute of Canada Clinical Trials Group. J Clin Oncol 12: 2013-2021.

Cairncross JG, Kim JH, Posner JB (1980) Radiation therapy for brain metastases. Ann Neurol 7: 529-541.

Cairncross JG, Macdonald DR (1988) Successful chemotherapy for recurrent malignant oligodendroglioma. Ann Neurol 23: 360-364.

Caron JL, Souhami L, Podgorsak EB (1992) Dynamic stereotactic radiosurgery in the palliative treatment of cerebral metastatic tumors. J Neurooncol 12: 173-179.

Chan MF, Schupak K, Burman C, Chui CS, Ling CC (2003) Comparison of intensity-modulated radiotherapy with three-dimensional conformal radiation therapy planning for glioblastoma multiforme. Med Dosim 28: 261-265.

Chan TA, Weingart JD, Parisi M, Hughes MA, Olivi A, Borzillary S, Alahakone D, Detorie NA, Wharam MD, Kleinberg L (2005) Treatment of recurrent glioblastoma multiforme with GliaSite brachytherapy. Int J Radiat Oncol Biol Phys 62: 1133-1139.

Chang CH, Horton J, Schoenfeld D, Salazer O, Perez-Tamayo R, Kramer S, Weinstein A, Nelson JS, Tsukada Y (1983) Comparison of postoperative radiotherapy and combined postoperative radiotherapy and chemotherapy in the multidisciplinary management of malignant gliomas. A joint Radiation Therapy Oncology Group and Eastern Cooperative Oncology Group study. Cancer 52: 997-1007.

Chatani M, Matayoshi Y, Masaki N, Inoue T (1994) Radiation therapy for brain metastases from lung carcinoma. Prospective randomized trial according to the level of lactate dehydrogenase. Strahlenther Onkol 170: 155-161.

Chatani M, Teshima T, Hata K, Inoue T, Suzuki T (1985) Whole brain irradiation for metastases from lung carcinoma. A clinical investigation. Acta Radiol Oncol 24: 311-314.

Chin HW, Young AB, Maruyama Y (1981) Survival response of malignant gliomas to radiotherapy with or without BCNU or methyl-CCNU chemotherapy at the University of Kentucky Medical Center. Cancer Treat Rep 65: 45-51.

Chinot OL (2003) Should radiotherapy be standard therapy for brain tumors in the elderly? Cons. Semin Oncol 30: 68-71.

Cianfriglia F, Pompili A, Riccio A, Grassi A (1980) CCNU-chemotherapy of hemispheric supratentorial glioblastoma multiforme. Cancer 45: 1289-1299.

Coffey RJ, Flickinger JC, Bissonette DJ, Lunsford LD (1991) Radiosurgery for solitary brain metastases using the cobalt-60 gamma unit: methods and results in 24 patients. Int J Radiat Oncol Biol Phys 20: 1287-1295.

Combs SE, Thilmann C, Edler L, Debus J, Schulz-Ertner D (2005) Efficacy of fractionated stereotactic reirradiation in recurrent gliomas: long-term results in 172 patients treated in a single institution. J Clin Oncol 23: 8863-8869.

DeAngelis LM, Currie VE, Kim JH, Krol G, O'Hehir MA, Farag FM, Young CW, Posner JB (1989) The combined use of radiation therapy and lonidamine in the treatment of brain metastases. J Neurooncol 7: 241-247.

Doherty L, Gigas DC, Kesari S, Drappatz J, Kim R, Zimmerman J, Ostrowsky L, Wen PY (2006) Pilot study of the combination of EGFR and mTOR inhibitors in recurrent malignant gliomas. Neurology 67: 156-158.

Drappatz J, Wen PY (2004) Non-cytotoxic drugs as potential treatments for gliomas. Curr Opin Neurol 17: 663-673.

Eagan RT, Childs DS, Jr., Layton DD, Jr., Laws ER, Jr., Bisel HF, Holbrook MA, Fleming TR (1979) Dianhydrogalactitol and radiation therapy. Treatment of supratentorial glioma. JAMA 241: 2046-2050.

Edland RW, Javid M, Ansfield FJ (1971) Glioblastoma multiforme. An analysis of the results of postoperative radiotherapy alone versus radiotherapy and concomitant 5-fluorouracil. (A prospective randomized study of 32 cases). Am J Roentgenol Radium Ther Nucl Med 111: 337-342.

Engenhart R, Kimmig BN, Hover KH, Wowra B, Romahn J, Lorenz WJ, van Kaick G, Wannenmacher M (1993) Long-term follow-up for brain metastases treated by percutaneous stereotactic single high-dose irradiation. Cancer 71: 1353-1361.

Epstein BE, Scott CB, Sause WT, Rotman M, Sneed PK, Janjan NA, Davis LW, Selim H, Mohiuddin M, Wasserman TH, . (1993) Improved survival duration in patients with unresected solitary brain metastasis using accelerated hyperfractionated radiation therapy at total doses of 54.4 gray and greater. Results of Radiation Therapy Oncology Group 85-28. Cancer 71: 1362-1367.

Esteller M, Garcia-Foncillas J, Andion E, Goodman SN, Hidalgo OF, Vanaclocha V, Baylin SB, Herman JG (2000) Inactivation of the DNA-repair gene MGMT and the clinical response of gliomas to alkylating agents. N Engl J Med 343: 1350-1354.

Eyre HJ, Crowley JJ, Townsend JJ, Eltringham JR, Morantz RA, Schulman SF, Quagliana JM, al Sarraf M (1993) A randomized trial of radiotherapy versus radiotherapy plus CCNU for incompletely resected low-grade gliomas: a Southwest Oncology Group study. J Neurosurg 78: 909-914.

Eyre HJ, Ohlsen JD, Frank J, LoBuglio AF, McCracken JD, Weatherall TJ, Mansfield CM (1984) Randomized trial of radiotherapy versus radiotherapy plus metronidazole for the treatment metastatic cancer to brain. A Southwest Oncology Group study. J Neurooncol 2: 325-330.

Fine HA, Dear KB, Loeffler JS, Black PM, Canellos GP (1993) Meta-analysis of radiation therapy with and without adjuvant chemotherapy for malignant gliomas in adults. Cancer 71: 2585-2597.

Fiveash JB, Spencer SA (2003) Role of radiation therapy and radiosurgery in glioblastoma multiforme. Cancer J 9: 222-229.

Flickinger JC, Kondziolka D, Lunsford LD, Coffey RJ, Goodman ML, Shaw EG, Hudgins WR, Weiner R, Harsh GR, Sneed PK, . (1994b) A multi-institutional experience with stereotactic radiosurgery for solitary brain metastasis. Int J Radiat Oncol Biol Phys 28: 797-802.

Flickinger JC, Loeffler JS, Larson DA (1994a) Stereotactic radiosurgery for intracranial malignancies. Oncology (Williston Park) 8: 81-86.

Fuller BG, Kaplan ID, Adler J, Cox RS, Bagshaw MA (1992) Stereotaxic radiosurgery for brain metastases: the importance of adjuvant whole brain irradiation. Int J Radiat Oncol Biol Phys 23: 413-418.

Garrett MJ, Hughes HJ, Freedman LS (1978) A comparison of radiotherapy alone with radiotherapy and CCNU in cerebral glioma. Clin Oncol 4: 71-76.

Goudar RK, Shi Q, Hjelmeland MD, Keir ST, McLendon RE, Wikstrand CJ, Reese ED, Conrad CA, Traxler P, Lane HA, Reardon DA, Cavenee WK, Wang XF, Bigner DD, Friedman HS, Rich JN (2005) Combination therapy of inhibitors of epidermal growth factor receptor/vascular endothelial growth factor receptor 2 (AEE788) and the mammalian target of rapamycin (RAD001) offers improved glioblastoma tumor growth inhibition. Mol Cancer Ther 4: 101-112.

Green SB, Byar DP, Walker MD, Pistenmaa DA, Alexander E, Jr., Batzdorf U, Brooks WH, Hunt WE, Mealey J, Jr., Odom GL, Paoletti P, Ransohoff J, Robertson JT, Selker RG, Shapiro WR, Smith KR, Jr., Wilson CB, Strike TA (1983) Comparisons of carmustine, procarbazine, and high-dose methylprednisolone as additions to surgery and radiotherapy for the treatment of malignant glioma. Cancer Treat Rep 67: 121-132.

Grossman SA, Batara JF (2004) Current management of glioblastoma multiforme. Semin Oncol 31: 635-644.

Gupta T, Dinshaw K (2005) Modified optimal fractionation for poor prognosis malignant gliomas: an elusive search. Acta Oncol 44: 105-113.

Haie-Meder C, Pellae-Cosset B, Laplanche A, Lagrange JL, Tuchais C, Nogues C, Arriagada R (1993) Results of a randomized clinical trial comparing two radiation schedules in the palliative treatment of brain metastases. Radiother Oncol 26: 111-116.

Hall EJ (2000) Time, dose, and fractionation in radiotherapy.  In: Radiobiology for the radiologist (John J-R PSPDMD, ed), pp 12. Philadelphia: Lippincott Williams and Wilkins.

Hank NC, Shapiro JR, Scheck AC (2006) Over-representation of specific regions of chromosome 22 in cells from human glioma correlate with resistance to 1,3-bis(2-chloroethyl)-1-nitrosourea. BMC Cancer 6: 2.

Harwood AR, Simson WJ (1977) Radiation therapy of cerebral metastases: a randomized prospective clinical trial. Int J Radiat Oncol Biol Phys 2: 1091-1094.

Hatlevoll R, Lindegaard KF, Hagen S, Kristiansen K, Nesbakken R, Torvik A, Ganz JC, Mella O, Rosengren B, Ringkjob R, . (1985) Combined modality treatment of operated astrocytomas grade 3 and 4. A prospective and randomized study of misonidazole and radiotherapy with two different radiation schedules and subsequent CCNU chemotherapy. Stage II of a prospective multicenter trial of the Scandinavian Glioblastoma Study Group. Cancer 56: 41-47.

Hegi ME, Diserens AC, Godard S, Dietrich PY, Regli L, Ostermann S, Otten P, Van Melle G, de Tribolet N, Stupp R (2004) Clinical trial substantiates the predictive value of O-6-methylguanine-DNA methyltransferase promoter methylation in glioblastoma patients treated with temozolomide. Clin Cancer Res 10: 1871-1874.

Hegi ME, Diserens AC, Gorlia T, Hamou MF, de Tribolet N, Weller M, Kros JM, Hainfellner JA, Mason W, Mariani L, Bromberg JE, Hau P, Mirimanoff RO, Cairncross JG, Janzer RC, Stupp R (2005) MGMT gene silencing and benefit from temozolomide in glioblastoma. N Engl J Med 352: 997-1003.

Henson JW (2006) Treatment of glioblastoma multiforme: a new standard. Arch Neurol 63: 337-341.

Hildebrand J, Sahmoud T, Mignolet F, Brucher JM, Afra D (1994) Adjuvant therapy with dibromodulcitol and BCNU increases survival of adults with malignant gliomas. EORTC Brain Tumor Group. Neurology 44: 1479-1483.

Hoang-Xuan K, Capelle L, Kujas M, Taillibert S, Duffau H, Lejeune J, Polivka M, Criniere E, Marie Y, Mokhtari K, Carpentier AF, Laigle F, Simon JM, Cornu P, Broet P, Sanson M, Delattre JY (2004) Temozolomide as initial treatment for adults with low-grade oligodendrogliomas or oligoastrocytomas and correlation with chromosome 1p deletions. J Clin Oncol 22: 3133-3138.

Hochberg FH, Pruitt A (1980) Assumptions in the radiotherapy of glioblastoma. Neurology 30: 907-911.

Horton J, Baxter DH, Olson KB (1971) The management of metastases to the brain by irradiation and corticosteroids. Am J Roentgenol Radium Ther Nucl Med 111: 334-336.

Horváth Á (2006) gydaganatok sugárkezelése. Háziorvos Továbbképző Szemle 1: 1052-1056.

 

Hoskin PJ, Crow J, Ford HT (1990) The influence of extent and local management on the outcome of radiotherapy for brain metastases. Int J Radiat Oncol Biol Phys 19: 111-115.

Immonen A, Vapalahti M, Tyynela K, Hurskainen H, Sandmair A, Vanninen R, Langford G, Murray N, Yla-Herttuala S (2004) AdvHSV-tk gene therapy with intravenous ganciclovir improves survival in human malignant glioma: a randomised, controlled study. Mol Ther 10: 967-972.

Karim AB, Afra D, Cornu P, Bleehan N, Schraub S, de Witte O, Darcel F, Stenning S, Pierart M, Van Glabbeke M (2002) Randomized trial on the efficacy of radiotherapy for cerebral low-grade glioma in the adult: European Organization for Research and Treatment of Cancer Study 22845 with the Medical Research Council study BRO4: an interim analysis. Int J Radiat Oncol Biol Phys 52: 316-324.

Karim AB, Maat B, Hatlevoll R, Menten J, Rutten EH, Thomas DG, Mascarenhas F, Horiot JC, Parvinen LM, van Reijn M, Jager JJ, Fabrini MG, van Alphen AM, Hamers HP, Gaspar L, Noordman E, Pierart M, Van Glabbeke M (1996) A randomized trial on dose-response in radiation therapy of low-grade cerebral glioma: European Organization for Research and Treatment of Cancer (EORTC) Study 22844. Int J Radiat Oncol Biol Phys 36: 549-556.

Kawabata S, Miyatake S, Kajimoto Y, Kuroda Y, Kuroiwa T, Imahori Y, Kirihata M, Sakurai Y, Kobayashi T, Ono K (2003) The early successful treatment of glioblastoma patients with modified boron neutron capture therapy. Report of two cases. J Neurooncol 65: 159-165.

Keles GE, Lamborn KR, Chang SM, Prados MD, Berger MS (2004) Volume of residual disease as a predictor of outcome in adult patients with recurrent supratentorial glioblastomas multiforme who are undergoing chemotherapy. J Neurosurg 100: 41-46.

Kesari S, Ramakrishna N, Sauvageot C, Stiles CD, Wen PY (2005) Targeted molecular therapy of malignant gliomas. Curr Neurol Neurosci Rep 5: 186-197.

Kiger WS, III, Lu XQ, Harling OK, Riley KJ, Binns PJ, Kaplan J, Patel H, Zamenhof RG, Shibata Y, Kaplan ID, Busse PM, Palmer MR (2004) Preliminary treatment planning and dosimetry for a clinical trial of neutron capture therapy using a fission converter epithermal neutron beam. Appl Radiat Isot 61: 1075-1081.

Komarnicky LT, Phillips TL, Martz K, Asbell S, Isaacson S, Urtasun R (1991) A randomized phase III protocol for the evaluation of misonidazole combined with radiation in the treatment of patients with brain metastases (RTOG-7916). Int J Radiat Oncol Biol Phys 20: 53-58.

Kondziolka D LL (1993) Brain metastases.  In: Brain surgery. Complication avoidance and management. (Apuzzo MLJ, ed), pp 615-641. New York: Churchill Livingstone.

Kondziolka D, Patel A, Lunsford LD, Kassam A, Flickinger JC (1999) Stereotactic radiosurgery plus whole brain radiotherapy versus radiotherapy alone for patients with multiple brain metastases. Int J Radiat Oncol Biol Phys 45: 427-434.

Kurtz JM, Gelber R, Brady LW, Carella RJ, Cooper JS (1981) The palliation of brain metastases in a favorable patient population: a randomized clinical trial by the Radiation Therapy Oncology Group. Int J Radiat Oncol Biol Phys 7: 891-895.

Lacroix M, Abi-Said D, Fourney DR, Gokaslan ZL, Shi W, DeMonte F, Lang FF, McCutcheon IE, Hassenbusch SJ, Holland E, Hess K, Michael C, Miller D, Sawaya R (2001) A multivariate analysis of 416 patients with glioblastoma multiforme: prognosis, extent of resection, and survival. J Neurosurg 95: 190-198.

Laperriere NJ, Leung PM, McKenzie S, Milosevic M, Wong S, Glen J, Pintilie M, Bernstein M (1998) Randomized study of brachytherapy in the initial management of patients with malignant astrocytoma. Int J Radiat Oncol Biol Phys 41: 1005-1011.

Lee SW, Fraass BA, Marsh LH, Herbort K, Gebarski SS, Martel MK, Radany EH, Lichter AS, Sandler HM (1999) Patterns of failure following high-dose 3-D conformal radiotherapy for high-grade astrocytomas: a quantitative dosimetric study. Int J Radiat Oncol Biol Phys 43: 79-88.

Leighton C, Fisher B, Bauman G, Depiero S, Stitt L, Macdonald D, Cairncross G (1997) Supratentorial low-grade glioma in adults: an analysis of prognostic factors and timing of radiation. J Clin Oncol 15: 1294-1301.

Loeffler JS PRSR (1997) Treatment of metastatic cancer. In: Cancer: principles and practice of oncology. (Devita VT HSRS, ed), pp 523. Philadelphia: Lippincott-Raven Publishers.

Loeffler JS, Kooy HM, Wen PY, Fine HA, Cheng CW, Mannarino EG, Tsai JS, Alexander E, III (1990) The treatment of recurrent brain metastases with stereotactic radiosurgery. J Clin Oncol 8: 576-582.

Lonardi S, Tosoni A, Brandes AA (2005) Adjuvant chemotherapy in the treatment of high grade gliomas. Cancer Treat Rev 31: 79-89.

Lunsford LD, Kondziolka D, Flickinger JC (1992) Stereotactic radiosurgery: current spectrum and results. Clin Neurosurg 38: 405-444.

Macdonald DR, Cairncross JG (1990) Surgery for single brain metastasis. N Engl J Med 323: 132-133.

Macdonald DR, Cascino TL, Schold SC, Jr., Cairncross JG (1990) Response criteria for phase II studies of supratentorial malignant glioma. J Clin Oncol 8: 1277-1280.

Mason W, Louis DN, Cairncross JG (1997) Chemosensitive gliomas in adults: which ones and why? J Clin Oncol 15: 3423-3426.

McDermott MW, Berger MS, Kunwar S, Parsa AT, Sneed PK, Larson DA (2004) Stereotactic radiosurgery and interstitial brachytherapy for glial neoplasms. J Neurooncol 69: 83-100.

Mehta MP, Rodrigus P, Terhaard CH, Rao A, Suh J, Roa W, Souhami L, Bezjak A, Leibenhaut M, Komaki R, Schultz C, Timmerman R, Curran W, Smith J, Phan SC, Miller RA, Renschler MF (2003) Survival and neurologic outcomes in a randomized trial of motexafin gadolinium and whole-brain radiation therapy in brain metastases. J Clin Oncol 21: 2529-2536.

Mehta MP, Rozental JM, Levin AB, Mackie TR, Kubsad SS, Gehring MA, Kinsella TJ (1992) Defining the role of radiosurgery in the management of brain metastases. Int J Radiat Oncol Biol Phys 24: 619-625.

Mellinghoff IK, Wang MY, Vivanco I, Haas-Kogan DA, Zhu S, Dia EQ, Lu KV, Yoshimoto K, Huang JH, Chute DJ, Riggs BL, Horvath S, Liau LM, Cavenee WK, Rao PN, Beroukhim R, Peck TC, Lee JC, Sellers WR, Stokoe D, Prados M, Cloughesy TF, Sawyers CL, Mischel PS (2005) Molecular determinants of the response of glioblastomas to EGFR kinase inhibitors. N Engl J Med 353: 2012-2024.

Mesnil M, Piccoli C, Tiraby G, Willecke K, Yamasaki H (1996) Bystander killing of cancer cells by herpes simplex virus thymidine kinase gene is mediated by connexins. Proc Natl Acad Sci U S A 93: 1831-1835.

Metcalfe SE, Grant R (2001) Biopsy versus resection for malignant glioma. Cochrane Database Syst Rev CD002034.

Meyer FB, Bates LM, Goerss SJ, Friedman JA, Windschitl WL, Duffy JR, Perkins WJ, O'Neill BP (2001) Awake craniotomy for aggressive resection of primary gliomas located in eloquent brain. Mayo Clin Proc 76: 677-687.

Mintz AH, Kestle J, Rathbone MP, Gaspar L, Hugenholtz H, Fisher B, Duncan G, Skingley P, Foster G, Levine M (1996) A randomized trial to assess the efficacy of surgery in addition to radiotherapy in patients with a single cerebral metastasis. Cancer 78: 1470-1476.

Mirimanoff RO, Gorlia T, Mason W, van den Bent MJ, Kortmann RD, Fisher B, Reni M, Brandes AA, Curschmann J, Villa S, Cairncross G, Allgeier A, Lacombe D, Stupp R (2006) Radiotherapy and temozolomide for newly diagnosed glioblastoma: recursive partitioning analysis of the EORTC 26981/22981-NCIC CE3 phase III randomized trial. J Clin Oncol 24: 2563-2569.

Mitchell P, Ellison DW, Mendelow AD (2005) Surgery for malignant gliomas: mechanistic reasoning and slippery statistics. Lancet Neurol 4: 413-422.

Murray KJ, Scott C, Greenberg HM, Emami B, Seider M, Vora NL, Olson C, Whitton A, Movsas B, Curran W (1997) A randomized phase III study of accelerated hyperfractionation versus standard in patients with unresected brain metastases: a report of the Radiation Therapy Oncology Group (RTOG) 9104. Int J Radiat Oncol Biol Phys 39: 571-574.

Nelson DF, Diener-West M, Horton J, Chang CH, Schoenfeld D, Nelson JS (1988) Combined modality approach to treatment of malignant gliomas--re-evaluation of RTOG 7401/ECOG 1374 with long-term follow-up: a joint study of the Radiation Therapy Oncology Group and the Eastern Cooperative Oncology Group. NCI Monogr 279-284.

Németh Gy (2001) Sugárterápia. Budapest: Springer.

Nieder C NUWKeal (1999) Hypofractionated stereotactic radiotherapy for malignant glioma: a phase I/II study.  J Radiosurg 107-111.

Nimsky C, Ganslandt O, Von Keller B, Romstock J, Fahlbusch R (2004) Intraoperative high-field-strength MR imaging: implementation and experience in 200 patients. Radiology 233: 67-78.

Noordijk EM, Vecht CJ, Haaxma-Reiche H, Padberg GW, Voormolen JH, Hoekstra FH, Tans JT, Lambooij N, Metsaars JA, Wattendorff AR, . (1994) The choice of treatment of single brain metastasis should be based on extracranial tumor activity and age. Int J Radiat Oncol Biol Phys 29: 711-717.

Norden AD, Wen PY (2006) Glioma therapy in adults. Neurologist 12: 279-292.

Noronha V, Berliner N, Ballen KK, Lacy J, Kracher J, Baehring J, Henson JW (2006) Treatment-related myelodysplasia/AML in a patient with a history of breast cancer and an oligodendroglioma treated with temozolomide: case study and review of the literature. Neuro -oncol 8: 280-283.

Pace A, Vidiri A, Galie E, Carosi M, Telera S, Cianciulli AM, Canalini P, Giannarelli D, Jandolo B, Carapella CM (2003) Temozolomide chemotherapy for progressive low-grade glioma: clinical benefits and radiological response. Ann Oncol 14: 1722-1726.

Patchell RA, Tibbs PA, Regine WF, Dempsey RJ, Mohiuddin M, Kryscio RJ, Markesbery WR, Foon KA, Young B (1998) Postoperative radiotherapy in the treatment of single metastases to the brain: a randomized trial. JAMA 280: 1485-1489.

Patchell RA, Tibbs PA, Walsh JW, Dempsey RJ, Maruyama Y, Kryscio RJ, Markesbery WR, Macdonald JS, Young B (1990) A randomized trial of surgery in the treatment of single metastases to the brain. N Engl J Med 322: 494-500.

Paz MF, Yaya-Tur R, Rojas-Marcos I, Reynes G, Pollan M, Aguirre-Cruz L, Garcia-Lopez JL, Piquer J, Safont MJ, Balana C, Sanchez-Cespedes M, Garcia-Villanueva M, Arribas L, Esteller M (2004) CpG island hypermethylation of the DNA repair enzyme methyltransferase predicts response to temozolomide in primary gliomas. Clin Cancer Res 10: 4933-4938.

Perry JR, DeAngelis LM, Schold SC, Jr., Burger PC, Brem H, Brown MT, Curran WJ, Scott CB, Prados MD, Kaplan R, Cairncross JG (1997) Challenges in the design and conduct of phase III brain tumor therapy trials. Neurology 49: 912-917.

Phillips TL, Scott CB, Leibel SA, Rotman M, Weigensberg IJ (1995) Results of a randomized comparison of radiotherapy and bromodeoxyuridine with radiotherapy alone for brain metastases: report of RTOG trial 89-05. Int J Radiat Oncol Biol Phys 33: 339-348.

Pignatti F, van den BM, Curran D, Debruyne C, Sylvester R, Therasse P, Afra D, Cornu P, Bolla M, Vecht C, Karim AB (2002) Prognostic factors for survival in adult patients with cerebral low-grade glioma. J Clin Oncol 20: 2076-2084.

Postmus PE, Haaxma-Reiche H, Smit EF, Groen HJ, Karnicka H, Lewinski T, van Meerbeeck J, Clerico M, Gregor A, Curran D, Sahmoud T, Kirkpatrick A, Giaccone G (2000) Treatment of brain metastases of small-cell lung cancer: comparing teniposide and teniposide with whole-brain radiotherapy--a phase III study of the European Organization for the Research and Treatment of Cancer Lung Cancer Cooperative Group. J Clin Oncol 18: 3400-3408.

Prados MD, Lamborn KR, Chang S, Burton E, Butowski N, Malec M, Kapadia A, Rabbitt J, Page MS, Fedoroff A, Xie D, Kelley SK (2006) Phase 1 study of erlotinib HCl alone and combined with temozolomide in patients with stable or recurrent malignant glioma. Neuro -oncol 8: 67-78.

Prasad G, Wang H, Hill DL, Zhang R (2004) Recent advances in experimental molecular therapeutics for malignant gliomas. Curr Med Chem Anticancer Agents 4: 347-361.

Priestman TJ, Dunn J, Brada M, Rampling R, Baker PG (1996) Final results of the Royal College of Radiologists' trial comparing two different radiotherapy schedules in the treatment of cerebral metastases. Clin Oncol (R Coll Radiol ) 8: 308-315.

Quinn JA, Reardon DA, Friedman AH, Rich JN, Sampson JH, Provenzale JM, McLendon RE, Gururangan S, Bigner DD, Herndon JE, Avgeropoulos N, Finlay J, Tourt-Uhlig S, Affronti ML, Evans B, Stafford-Fox V, Zaknoen S, Friedman HS (2003) Phase II trial of temozolomide in patients with progressive low-grade glioma. J Clin Oncol 21: 646-651.

Reagan TJ, Bisel HF, Childs DS, Jr., Layton DD, Rhoton AL, Jr., Taylor WF (1976) Controlled study of CCNU and radiation therapy in malignant astrocytoma. J Neurosurg 44: 186-190.

Reardon DA, Akabani G, Coleman RE, Friedman AH, Friedman HS, Herndon JE, Cokgor I, McLendon RE, Pegram CN, Provenzale JM, Quinn JA, Rich JN, Regalado LV, Sampson JH, Shafman TD, Wikstrand CJ, Wong TZ, Zhao XG, Zalutsky MR, Bigner DD (2002) Phase II trial of murine (131)I-labeled antitenascin monoclonal antibody 81C6 administered into surgically created resection cavities of patients with newly diagnosed malignant gliomas. J Clin Oncol 20: 1389-1397.

Reardon DA, Akabani G, Coleman RE, Friedman AH, Friedman HS, Herndon JE, McLendon RE, Pegram CN, Provenzale JM, Quinn JA, Rich JN, Vredenburgh JJ, Desjardins A, Gururangan S, Badruddoja M, Dowell JM, Wong TZ, Zhao XG, Zalutsky MR, Bigner DD (2006a) Salvage radioimmunotherapy with murine iodine-131-labeled antitenascin monoclonal antibody 81C6 for patients with recurrent primary and metastatic malignant brain tumors: phase II study results. J Clin Oncol 24: 115-122.

Reardon DA, Egorin MJ, Quinn JA, Rich JN, Gururangan S, Vredenburgh JJ, Desjardins A, Sathornsumetee S, Provenzale JM, Herndon JE, Dowell JM, Badruddoja MA, McLendon RE, Lagattuta TF, Kicielinski KP, Dresemann G, Sampson JH, Friedman AH, Salvado AJ, Friedman HS (2005) Phase II study of imatinib mesylate plus hydroxyurea in adults with recurrent glioblastoma multiforme. J Clin Oncol 23: 9359-9368.

Reardon DA, Rich JN, Friedman HS, Bigner DD (2006b) Recent advances in the treatment of malignant astrocytoma. J Clin Oncol 24: 1253-1265.

Reardon DA, Wen PY (2006) Therapeutic advances in the treatment of glioblastoma: rationale and potential role of targeted agents. Oncologist 11: 152-164.

Rich JN, Reardon DA, Peery T, Dowell JM, Quinn JA, Penne KL, Wikstrand CJ, Van Duyn LB, Dancey JE, McLendon RE, Kao JC, Stenzel TT, Ahmed Rasheed BK, Tourt-Uhlig SE, Herndon JE, Vredenburgh JJ, Sampson JH, Friedman AH, Bigner DD, Friedman HS (2004) Phase II trial of gefitinib in recurrent glioblastoma. J Clin Oncol 22: 133-142.

Roa W, Brasher PM, Bauman G, Anthes M, Bruera E, Chan A, Fisher B, Fulton D, Gulavita S, Hao C, Husain S, Murtha A, Petruk K, Stewart D, Tai P, Urtasun R, Cairncross JG, Forsyth P (2004) Abbreviated course of radiation therapy in older patients with glioblastoma multiforme: a prospective randomized clinical trial. J Clin Oncol 22: 1583-1588.

Robinet G, Thomas P, Breton JL, Lena H, Gouva S, Dabouis G, Bennouna J, Souquet PJ, Balmes P, Thiberville L, Fournel P, Quoix E, Riou R, Rebattu P, Perol M, Paillotin D, Mornex F (2001) Results of a phase III study of early versus delayed whole brain radiotherapy with concurrent cisplatin and vinorelbine combination in inoperable brain metastasis of non-small-cell lung cancer: Groupe Francais de Pneumo-Cancerologie (GFPC) Protocol 95-1. Ann Oncol 12: 59-67.

Rosner D, Nemoto T, Lane WW (1986) Chemotherapy induces regression of brain metastases in breast carcinoma. Cancer 58: 832-839.

Sanson M, Cartalat-Carel S, Taillibert S, Napolitano M, Djafari L, Cougnard J, Gervais H, Laigle F, Carpentier A, Mokhtari K, Taillandier L, Chinot O, Duffau H, Honnorat J, Hoang-Xuan K, Delattre JY (2004) Initial chemotherapy in gliomatosis cerebri. Neurology 63: 270-275.

Selker RG, Shapiro WR, Burger P, Blackwood MS, Arena VC, Gilder JC, Malkin MG, Mealey JJ, Jr., Neal JH, Olson J, Robertson JT, Barnett GH, Bloomfield S, Albright R, Hochberg FH, Hiesiger E, Green S (2002) The Brain Tumor Cooperative Group NIH Trial 87-01: a randomized comparison of surgery, external radiotherapy, and carmustine versus surgery, interstitial radiotherapy boost, external radiation therapy, and carmustine. Neurosurgery 51: 343-355.

Shapiro WR, Green SB, Burger PC, Mahaley MS, Jr., Selker RG, VanGilder JC, Robertson JT, Ransohoff J, Mealey J, Jr., Strike TA, . (1989) Randomized trial of three chemotherapy regimens and two radiotherapy regimens and two radiotherapy regimens in postoperative treatment of malignant glioma. Brain Tumor Cooperative Group Trial 8001. J Neurosurg 71: 1-9.

Shaw E, Arusell R, Scheithauer B, O'Fallon J, O'Neill B, Dinapoli R, Nelson D, Earle J, Jones C, Cascino T, Nichols D, Ivnik R, Hellman R, Curran W, Abrams R (2002) Prospective randomized trial of low- versus high-dose radiation therapy in adults with supratentorial low-grade glioma: initial report of a North Central Cancer Treatment Group/Radiation Therapy Oncology Group/Eastern Cooperative Oncology Group study. J Clin Oncol 20: 2267-2276.

Sikorski CW, Lesniak MS (2005) Immunotherapy for malignant glioma: current approaches and future directions. Neurol Res 27: 703-716.

Sirven JI, Wingerchuk DM, Drazkowski JF, Lyons MK, Zimmerman RS (2004) Seizure prophylaxis in patients with brain tumors: a meta-analysis. Mayo Clin Proc 79: 1489-1494.

Solero CL, Monfardini S, Brambilla C, Vaghi A, Valagussa P, Morello G, Bonadonna G (1979) Controlled study with BCNU vs. CCNU as adjuvant chemotherapy following surgery plus radiotherapy for glioblastoma multiforme. Cancer Clin Trials 2: 43-48.

Souhami L, Seiferheld W, Brachman D, Podgorsak EB, Werner-Wasik M, Lustig R, Schultz CJ, Sause W, Okunieff P, Buckner J, Zamorano L, Mehta MP, Curran WJ, Jr. (2004) Randomized comparison of stereotactic radiosurgery followed by conventional radiotherapy with carmustine to conventional radiotherapy with carmustine for patients with glioblastoma multiforme: report of Radiation Therapy Oncology Group 93-05 protocol. Int J Radiat Oncol Biol Phys 60: 853-860.

Stewart LA (2002) Chemotherapy in adult high-grade glioma: a systematic review and meta-analysis of individual patient data from 12 randomised trials. Lancet 359: 1011-1018.

Stummer W, Pichlmeier U, Meinel T, Wiestler OD, Zanella F, Reulen HJ (2006) Fluorescence-guided surgery with 5-aminolevulinic acid for resection of malignant glioma: a randomised controlled multicentre phase III trial. Lancet Oncol 7: 392-401.

Stupp R, Hegi ME, van den Bent MJ, Mason WP, Weller M, Mirimanoff RO, Cairncross JG (2006) Changing paradigms--an update on the multidisciplinary management of malignant glioma. Oncologist 11: 165-180.

Stupp R, Mason WP, van den Bent MJ, Weller M, Fisher B, Taphoorn MJ, Belanger K, Brandes AA, Marosi C, Bogdahn U, Curschmann J, Janzer RC, Ludwin SK, Gorlia T, Allgeier A, Lacombe D, Cairncross JG, Eisenhauer E, Mirimanoff RO (2005a) Radiotherapy plus concomitant and adjuvant temozolomide for glioblastoma. N Engl J Med 352: 987-996.

Stupp R, van den Bent MJ, Hegi ME (2005b) Optimal role of temozolomide in the treatment of malignant gliomas. Curr Neurol Neurosci Rep 5: 198-206.

Sturm V, Kimmig B, Engenhardt R, Schlegel W, Pastyr O, Treuer H, Schabbert S, Voges J (1991) Radiosurgical treatment of cerebral metastases. Method, indications and results. Stereotact Funct Neurosurg 57: 7-10.

Su YW, Chang MC, Chiang MF, Hsieh RK (2005) Treatment-related myelodysplastic syndrome after temozolomide for recurrent high-grade glioma. J Neurooncol 71: 315-318.

Takakura K, Abe H, Tanaka R, Kitamura K, Miwa T, Takeuchi K, Yamamoto S, Kageyama N, Handa H, Mogami H, . (1986) Effects of ACNU and radiotherapy on malignant glioma. J Neurosurg 64: 53-57.

Triebels VH, Taphoorn MJ, Brandes AA, Menten J, Frenay M, Tosoni A, Kros JM, Stege EB, Enting RH, Allgeier A, van H, I, van den Bent MJ (2004) Salvage PCV chemotherapy for temozolomide-resistant oligodendrogliomas. Neurology 63: 904-906.

Trojanowski T, Peszynski J, Turowski K, Kaminski S, Goscinski I, Reinfus M, Krzyszkowski T, Pyrich M, Bielawski A, Leszczyk C, . (1988) Postoperative radiotherapy and radiotherapy combined with CCNU chemotherapy for treatment of brain gliomas. J Neurooncol 6: 285-291.

Tsao MN, Lloyd N, Wong R, Chow E, Rakovitch E, Laperriere N (2006) Whole brain radiotherapy for the treatment of multiple brain metastases. Cochrane Database Syst Rev 3: CD003869.

Tsao MN, Lloyd NS, Wong RK (2005b) Clinical practice guideline on the optimal radiotherapeutic management of brain metastases. BMC Cancer 5: 34.

Tsao MN, Lloyd NS, Wong RK, Rakovitch E, Chow E, Laperriere N (2005c) Radiotherapeutic management of brain metastases: a systematic review and meta-analysis. Cancer Treat Rev 31: 256-273.

Tsao MN, Mehta MP, Whelan TJ, Morris DE, Hayman JA, Flickinger JC, Mills M, Rogers CL, Souhami L (2005a) The American Society for Therapeutic Radiology and Oncology (ASTRO) evidence-based review of the role of radiosurgery for malignant glioma. Int J Radiat Oncol Biol Phys 63: 47-55.

Ushio Y, Arita N, Hayakawa T, Mogami H, Hasegawa H, Bitoh S, Oku Y, Ikeda H, Kanai N, Kanoh M, . (1991) Chemotherapy of brain metastases from lung carcinoma: a controlled randomized study. Neurosurgery 28: 201-205.

Ushio Y, Hayakawa T, Hasegawa H, Yamada K, Arita N (1984) Chemotherapy of malignant gliomas. Neurosurg Rev 7: 3-12.

van den Bent MJ, Afra D, de Witte O, Ben Hassel M, Schraub S, Hoang-Xuan K, Malmstrom PO, Collette L, Pierart M, Mirimanoff R, Karim AB (2005) Long-term efficacy of early versus delayed radiotherapy for low-grade astrocytoma and oligodendroglioma in adults: the EORTC 22845 randomised trial. Lancet 366: 985-990.

van den Bent MJ, Carpentier AF, Brandes AA, Sanson M, Taphoorn MJ, Bernsen HJ, Frenay M, Tijssen CC, Grisold W, Sipos L, Haaxma-Reiche H, Kros JM, van Kouwenhoven MC, Vecht CJ, Allgeier A, Lacombe D, Gorlia T (2006) Adjuvant procarbazine, lomustine, and vincristine improves progression-free survival but not overall survival in newly diagnosed anaplastic oligodendrogliomas and oligoastrocytomas: a randomized European Organisation for Research and Treatment of Cancer phase III trial. J Clin Oncol 24: 2715-2722.

van den Bent MJ, Chinot O, Boogerd W, Bravo MJ, Taphoorn MJ, Kros JM, van der Rijt CC, Vecht CJ, De Beule N, Baron B (2003c) Second-line chemotherapy with temozolomide in recurrent oligodendroglioma after PCV (procarbazine, lomustine and vincristine) chemotherapy: EORTC Brain Tumor Group phase II study 26972. Ann Oncol 14: 599-602.

van den Bent MJ, Kros JM, Heimans JJ, Pronk LC, van Groeningen CJ, Krouwer HG, Taphoorn MJ, Zonnenberg BA, Tijssen CC, Twijnstra A, Punt CJ, Boogerd W (1998) Response rate and prognostic factors of recurrent oligodendroglioma treated with procarbazine, CCNU, and vincristine chemotherapy. Dutch Neuro-oncology Group. Neurology 51: 1140-1145.

van den Bent MJ, Taphoorn MJ, Brandes AA, Menten J, Stupp R, Frenay M, Chinot O, Kros JM, van der Rijt CC, Vecht C, Allgeier A, Gorlia T (2003b) Phase II study of first-line chemotherapy with temozolomide in recurrent oligodendroglial tumors: the European Organization for Research and Treatment of Cancer Brain Tumor Group Study 26971. J Clin Oncol 21: 2525-2528.

Vecht CJ, Haaxma-Reiche H, Noordijk EM, Padberg GW, Voormolen JH, Hoekstra FH, Tans JT, Lambooij N, Metsaars JA, Wattendorff AR, . (1993) Treatment of single brain metastasis: radiotherapy alone or combined with neurosurgery? Ann Neurol 33: 583-590.

Vitaz TW, Warnke PC, Tabar V, Gutin PH (2005) Brachytherapy for brain tumors. J Neurooncol 73: 71-86.

Vos MJ, Turowski B, Zanella FE, Paquis P, Siefert A, Hideghety K, Haselsberger K, Grochulla F, Postma TJ, Wittig A, Heimans JJ, Slotman BJ, Vandertop WP, Sauerwein W (2005) Radiologic findings in patients treated with boron neutron capture therapy for glioblastoma multiforme within EORTC trial 11961. Int J Radiat Oncol Biol Phys 61: 392-399.

Vuorinen V, Hinkka S, Farkkila M, Jaaskelainen J (2003) Debulking or biopsy of malignant glioma in elderly people - a randomised study. Acta Neurochir (Wien ) 145: 5-10.

Walker MD, Alexander E, Jr., Hunt WE, MacCarty CS, Mahaley MS, Jr., Mealey J, Jr., Norrell HA, Owens G, Ransohoff J, Wilson CB, Gehan EA, Strike TA (1978) Evaluation of BCNU and/or radiotherapy in the treatment of anaplastic gliomas. A cooperative clinical trial. J Neurosurg 49: 333-343.

Walker MD, Green SB, Byar DP, Alexander E, Jr., Batzdorf U, Brooks WH, Hunt WE, MacCarty CS, Mahaley MS, Jr., Mealey J, Jr., Owens G, Ransohoff J, Robertson JT, Shapiro WR, Smith KR, Jr., Wilson CB, Strike TA (1980) Randomized comparisons of radiotherapy and nitrosoureas for the treatment of malignant glioma after surgery. N Engl J Med 303: 1323-1329.

Weir B, Band P, Urtasun R, Blain G, Mclean D, Wilson F, Mielke B, Grace M (1976) Radiotherapy and CCNU in the treatment of high-grade supratentorial astrocytomas. J Neurosurg 45: 129-134.

Wen PY, Kesari S, Drappatz J (2006b) Malignant gliomas: strategies to increase the effectiveness of targeted molecular treatment. Expert Rev Anticancer Ther 6: 733-754.

Wen PY, Schiff D, Kesari S, Drappatz J, Gigas DC, Doherty L (2006a) Medical management of patients with brain tumors. J Neurooncol 80: 313-332.

Wen PY, Yung WK, Lamborn KR, Dahia PL, Wang Y, Peng B, Abrey LE, Raizer J, Cloughesy TF, Fink K, Gilbert M, Chang S, Junck L, Schiff D, Lieberman F, Fine HA, Mehta M, Robins HI, DeAngelis LM, Groves MD, Puduvalli VK, Levin V, Conrad C, Maher EA, Aldape K, Hayes M, Letvak L, Egorin MJ, Capdeville R, Kaplan R, Murgo AJ, Stiles C, Prados MD (2006c) Phase I/II study of imatinib mesylate for recurrent malignant gliomas: North American Brain Tumor Consortium Study 99-08. Clin Cancer Res 12: 4899-4907.

Westphal M, Hilt DC, Bortey E, Delavault P, Olivares R, Warnke PC, Whittle IR, Jaaskelainen J, Ram Z (2003) A phase 3 trial of local chemotherapy with biodegradable carmustine (BCNU) wafers (Gliadel wafers) in patients with primary malignant glioma. Neuro -oncol 5: 79-88.

Wick W, Steinbach JP, Kuker WM, Dichgans J, Bamberg M, Weller M (2004) One week on/one week off: a novel active regimen of temozolomide for recurrent glioblastoma. Neurology 62: 2113-2115.

Yamamoto T, Matsumura A, Nakai K, Shibata Y, Endo K, Sakurai F, Kishi T, Kumada H, Yamamoto K, Torii Y (2004) Current clinical results of the Tsukuba BNCT trial. Appl Radiat Isot 61: 1089-1093.

Yamanaka R, Homma J, Yajima N, Tsuchiya N, Sano M, Kobayashi T, Yoshida S, Abe T, Narita M, Takahashi M, Tanaka R (2005) Clinical evaluation of dendritic cell vaccination for patients with recurrent glioma: results of a clinical phase I/II trial. Clin Cancer Res 11: 4160-4167.

Yung WK, Albright RE, Olson J, Fredericks R, Fink K, Prados MD, Brada M, Spence A, Hohl RJ, Shapiro W, Glantz M, Greenberg H, Selker RG, Vick NA, Rampling R, Friedman H, Phillips P, Bruner J, Yue N, Osoba D, Zaknoen S, Levin VA (2000) A phase II study of temozolomide vs. procarbazine in patients with glioblastoma multiforme at first relapse. Br J Cancer 83: 588-593.

Zacharoulis S, Kieran MW (2004) Treatment of low-grade gliomas in children: an update. Expert Rev Neurother 4: 1005-1014.

Zimm S, Wampler GL, Stablein D, Hazra T, Young HF (1981) Intracerebral metastases in solid-tumor patients: natural history and results of treatment. Cancer 48: 384-394.

2. Kapcsolódó internetes oldalak

 

http://www.nih.gov /National Institute of Neurological Disorders and Stroke (NINDS)

http://www.neuroonkologia.hu/

http://www.oncol.hu

http://www.guidelines.gov

 

 

Készítették (a képviselt szakterület feltűntetésével):

Dr. Dóczi Tamás (idegsebészet),

Dr. Horváth Ákos (sugárterápia),

Dr. Molnár Péter (pathológia),

Dr. Tóth Judit (klinikai onkológia, kemoterápia),

Dr. Horváth Zsolt (sugársebészet),

Dr. Büki András (idegsebészet)

 




[1] Az egyes alfejezeteket bevezető főcímeket követően tesszük közzé a bizonyítékon alapuló orvoslás kategóriájának jelzését. Ha az alfejezet valamely bekezdésében ettől eltérő szintű bizonyítékkal támogatott megjegyzést teszünk, azt külön jelezzük.

 

 

Onkológiai fórumok

 

Lokalizációk

 

Onkológiai ellátás minimumfeltételei

 

Onkológiai statisztika